Írások

Egy majdnem elfelejtett folyó

Ki ne ismerné legalább hallomásból Izaak Walton híres könyvét a horgászatról és még sok minden másról, mely valamikor a műlegyes kőkorban íródott, és azzal a meglepő, életereszóló élménnyel lát el bennünket, hogy valóban, az ezerhatszázas években is voltak hozzánk hasonló őrült pecások, természetbolondok, folyók partjára ?száműzött? elmélkedők. A könyvet olvasva az lehet az érzésünk, hogy az érintetlen mesevilág, amiről Walton, és barátja Charles Cotton olyan szeretettel írtak, megszűnt létezni. Végérvényesen felszívódott az elmúlt évszázadok sodrásában, vagy talán sosem létezett igazán, de ha mégis, akkor azt valószínűleg e két horgász láthatta, élvezhette utoljára teljes és eredeti szépségében a történelem és iparosodás hajtotta Európában.

Walton folyója, a River Dove

 

Minden bizonnyal szentségtörésnek hangzik ezek után, ha a Brit-szigetek viharos múltját némiképp ismerve arra gondolunk, hogy az általunk imádott természet már Walton és Cotton korában sem volt érintetlen. Az angol polgári forradalom történelemkönyvízű, 1640-es dátumához képest, a Tökéletes horgász első kiadása (The Compleat Angler, 1653) zavaróan közel esik. Az 1653-as évszám nem tűnik különlegesnek, még akkor sem, ha ez évben készült el sok verejték árán a Tadzs Mahal, holland telepesek megalapították New York városát (akkor még New Amsterdam néven), miközben Angliában megkezdődött Oliver Cromwell katonai diktatúrája,  megérkezett Londonba a kávé, és a leghorni csatában a hollandok megsemmisítő vereséget mértek az angol flottára a Földközi-tengeri Livorno alatt. Ugyanakkor, az 1650-es évekre a Brit-szigetek természetes erdőségeinek 90%-át már kiirtották, ami egyre erősödő igényt támasztott a szénfűtéses technológiák fejlesztésére, és hatalmas hajtóerejévé vált az ipari forradalomnak. A kor Britanniája 5 millió embernek adott otthont, mely a világpopuláció 9 (!) százalékát jelentette, és a gyorsan növekvő London 350000 fős népességével, valamint az átlagosan 80 órás munkahéttel félelmetes iramban robogott a világ legnagyobb városának, és elsődleges ipari központjának járó megtiszteltetés irányába. Nem meglepő tehát, ha a kor horgászának már akkor is erőfeszítéseket kellett tennie, hogy az áhított, érintetlen természet illúzióját megjelenítő vizeket elérhető közelségben megtalálja. Valójában kevesen voltak annyira szerencsések, hogy társadalni helyzetük és lakóhelyük lehetővé tegye a természetben való zavartalan elmélyülést. Még kevesebben voltak, akik ? aggódva az ipar hajtotta változások miatt ? felismerhették, hogy egy letűnőben lévő világ részei, ahol az ember nem maradhat többé a természet része.

Dovedale dombjai

Walton története emellett remek önigazolási lehetőséget is tartogat számunkra, bizonyítván, hogy a peca hasznos, és nagyon egészséges dolog… Az 1600-as években az átlagéletkor mindössze 35,5 év volt, és már önmagában is mutatja a természet és a horgászat gyógyító erejét, hogy Walton 90 éves koráig élvezhette a folyópart nyugalmát. Valószínűleg a fenti körülmények hiányában hasonló iromány sohasem születhetett volna meg: a korábbi korok emberének a természetes környezet megléte nemcsak magától értetődő, de sokszor fenyegető, bizonytalanságot jelentő, kiszámíthatatlan és legyőzni kívánt elem is volt.

River Dove

Amikor elfogadtam Andrew barátom meghívását Walton híressé vált folyójára, a Dove-ra, a környék legtöbb, műlegyezésre alkalmas vize nem volt már ismeretlen előttem. Mi több, a helyszín, Dovedale, a kirándulók fellegvárának tartott, unalomig magasztalt hegyvidék, ahol a hétvégéken a munka forgatagából kiszabaduló városlakók tömkelege próbálja meg eljátszani, hogyan is kell a dolgozónak a napi söradagot és műanyag kaját piknik címén magához vennie. Nem meglepő, hogy a wales-i hegyek közt kanyargó River Dee nyugalma után kíváncsian, de vegyes érzelmekkel vártam a nagy találkozást a horgásztörténelem talán legismertebb folyójával.

Útban főhadiszállásunk, az Izaak Walton Hotel felé

Ugyanakkor meg kellett állapítanom, hogy a River Dove története és jelene olyan elemeket is tartalmaz, melyeket nyugodt szívvel lehetne Walton könyvének új fejezeteként a jövőbeli kiadásokhoz hozzáírni. A Dove felső folyását magas fekvése miatt némileg megkímélték az iparosodás századai. A folyó medre ugyanakkor Dovedale alatt közel sem mondható természetesnek. Már a régmúltban elkezdődtek azok a mederalakítások, melyek mélyebb medencék kialakításával próbálták meg a folyót nagyobb testű pisztrángok számára is élhetővé tenni. A Dove természetes szakaszai viszont vadregényesek, a helyenként meglepően mély meder sokszor hosszú szakaszokon át sziklafalak tövében folyik, ahol a folyó nemcsak gázolhatatlan, de a buja növényzet hathatós közreműködése miatt műlegyezni sem egyszerű. Igazi dzsungelpeca. Máshol azonban a folyó elhagyja a sziklakatlant, és a völgyben kiterülve fantasztikus poolokat, zúgókat formál, ahol a halak rejtőzködését még az elszórtan vízben álló, évszázados fák kiterjedt gyökérzete is elősegíti. Sajnos a korok változásai, a horgászható vízszakaszok bérleti jogának kusza bürokráciája, és a kirándulók özöne az elmúlt évtizedekben majdnem a romlás szélére vitte ezt a történelmi folyószakaszt. A parttól nem messze meghúzódó Izaak Walton Hotel hosszú ideig nem engedett a területi jogok alapján hozzá tartozó részeken semmiféle horgászatot, így a peca egy szűk, beavatott kör kiváltságává vált, a halállomány lepusztult, és a rendezetlen viszonyok közepette a folyómeder nyílt részein megjelent a kirándulók által mementóként hátrahagyott szemét. Ritka szerencse, hogy Angliában a műlegyes versenyhorgászat nagyon népszerű, és a műlegyes szövetségek komoly erőket tudnak megmozdítani annak érdekében, hogy a természetes vizek megmaradjanak eredetihez közeli állapotukban. Talán még nagyobb szerencse, hogy a Dove olyan horgászvezetőknek, versenyzőknek tartozik kedvenc vizei közé, akik nevüket és szakértelmüket jó szándékkal és érzékkel tudták a cél érdekében hasznosítani. Pár éve John Tyzack angol bajnok, többszörös angol válogatott és társai megszerezték a halászati jogot, és bérbe vették a hotel tulajdonosaitól azt a vízszakaszt, ahol a fák ágai alatt Walton domolykóra és pisztrángra lesett egykoron. A medret karbantartják, a vizbe őshonos pisztrángot és pért telepítenek. A folyón szigorú szabályok szerint, kizárólag műlegyezve lehet horgászni, előzetes bejelentkezés alapján, naponta maximum 2-4 horgásznak. Az állomány mára részben önfenntartó, amit az is segít némileg, hogy a vízről halat hazavinni nem lehet. A bevétel a kis szövetségnek elegendő arra, hogy az éves telepítést, a szükséges medermunkákat és az egyéb járulékos költségeket fedezni tudják, lehetőve téve a horgászatot az év nagy részében.

River Dove

A kötelező sörkóstoló után végre lejutunk a vízparta. Felforgatom a köveket a meder szélén. Tegzeslárvák több méretben, és legalább négy féle kérészlárva kerül elő. Délutánra beindul a rajzás is, de a halak zöme nimfára jön, pisztráng, pér vegyesen. Nagyon jót pecázunk ezen a kellemes, májusi napon. A meder gödreiben méretes, sokszor váratlanul  erős halak laknak, nem mindig tipikus ízlésvilággal, legalábbis a környék folyóival összehasonlítva. Fogunk szépen, de ennek valahogy semmi jelentősége nincs, mert jobban érdekel a hely maga, ezért sok időt töltök a kanyarok, forgók, zúgók megismerésével. Jó látni, hogy a víz kezelői megértették, itt nem a mennyiségekről szól a játszma, és a revitalizáció lépéseit egy ilyen vízen nem szabad, hogy önös érdekek szabályozzák. Ellenkezőleg, a lehetőségek komoly és tudatos korlátozása biztosítja, hogy a történelem egy darabja tovább éljen. A dolgot még az sem tudja elrontani, hogy a völgy változatlanul nagyon népszerű kiránduló terület, és napos hétvégéken tengernyi az ember.

Átlagméret

Elég ijesztő, de ugyanakkor tanulságos is, hogy egy hasonlóan híres folyót sem ment meg a neve a tönkremenéstől odafigyelés, összefogás, jó szándék, megfelelő érdekérvényesítés és tudatos vízkezelés nélkül. Bár a Dove völgyében igazán nem állt meg az idő, a Walton-legenda szerencsére tovább él, és úgy tűnik, sok munka árán némi haladékott kapott egy majdnem elfelejtett folyó.