Írások

A körösi tuti

És a körösi buli záró akkordja: az “okosság”!

Köszönjük a fiúknak, hogy megosztották!

Prókay “PIstván” István

CSB kérte, hogy legyek tárgyilagos, igyekszem:
Végig 5-ös bottal és 5-ös DT zsinórral nyomtam. Valamennyi leader (kb 2 m) és fél méter 0,14 tippet az első 5 dobásig, amikor egy balin a rollcast után a rablásával le is gyorsulta az előkét. Innentől 0,16 majd délután 0,18.
Rengeteg a hal, domi, paduc, balin, márna, csuka, süllő, szóval láttam mindenfélét és bevallom, nagyon élveztem, jó volt a mozi, gyönyörű víz a Körös. Nekem az jött le, hogy bármelyik szakaszon bele lehet nyúlni szektorvezető halba, viszont az óvatosságuk miatt kellett a lassú mozgás, a takarás, a lopakodás.
A poli és a száraz nekem nem ment, viszont a jellegtelen, sötét testű, nem csillogó nedves érdekelte a domikat. Ezeket erőltettem, a nimfázást is próbáltam pár dobás erejéig, de nem jött be. Fontos volt, hogy halkan érjen vizet a légy, és szinte dead drift-ben sodródjon. A túl meghúzott legyeket csak követték, de nekem nem verték le, legfeljebb az apraja. Fontos volt, hogy ne lássanak, ki kellett használni a takarást, de ezt tették a halak is, sok bokor alatt állt domi a part szélén vagy a hínár alatt a mederben. A pontos dobás a gallyak mellé, hínárfolthoz, látott halhoz nagyon kellett. Fogtam párat, végül egy 41cm feletti volt a fordulóm legnagyobbja.

A pontos dobás nagyon kellett

A pontos dobás nagyon kellett

A másik célhalam a balin volt. A Sajóval ellentétben itt hot-spotot nem találtam, viszont láttam a halat, ami nagyon tetszett, izgalmassá tette a játékot. Szépen krúzoltak, de amelyik kiszúrt, azt már nem érdekelte a légy még egy után-követésig sem. Szinte csak látott halra dobtam a streamert, délelőtt (majdnem) sikertelenül, délután három darab jött, egyet mértem be belőle (59 cm feletti). A másik kettő: egy kicsi volt, egy meg egészen furcsán lelépett. Még jó, hogy Viktor nem jött, leszedte volna rólam a keresztvizet… Mivel rögtön a forduló elején megvolt a balin, délután már nem is domiztam, csak a balint erőltettem, a fenti eredménnyel. Itt (lentebbi szakasz) valamivel fedettebb volt a víz, talán ez segített a balinok esetében.
Láttam csukát halat enni, hűsölő süllőt, hatalmas márnákat…piszok jó volt ott lenni a meleg ellenére.
Balikám, az életben többet nem használok 0,14 előkét a Körösön , viszont köszi a tippet a nedvesre, köszi a segítséget, a szervezést és a családod vendégszeretetét. Természetesen mindenkinek köszönet többek között a frankó péntek estéért, a rendezvény hangulatáért, jó volt, ahogy az lenni szokott.

Tölgyesi “Lee” Levente

Délelőtt hatos bottal kezdtem 9 lábassal, 18-as tipettel. Három legyet vittem magammal. Mind nedves. Darázs, Red tag, és szúnyoglárva, illetve egy száraz 10-es horogra kötött Adams legyet is. A Komádi híd felett kb 3 kilométerre mentem be és ki sem jöttem onnan. Egy nagy gödör alatti rész volt a pályán. A túloldalon bokros rész, amit egy széles hínársáv választott el tőlem. Így elég közel tudtam lopózni a haltartó helyhez. Azt terveztem, hogy csak látott halra fogok dobni. Egy darabig nem történt semmi, aztán néhány perc elteltével kezdtek visszaállni a halak. Nyugodtan úszkált előttem egy szebb domi. Felkötöttem az Adamset és pont a szája elé dobtam. Rögtön ráugrott és meg is tudtam akasztani. Azonnal belement a hínárba. Ki tudtam szabadítani, de a mérés nem volt egyszerű. Hal, cső, fényképező, bot. Na mindegy. 37 cm-es volt. Innentől kezdett érdekessé válni a verseny, mert már csak a nagyobb halakat kellett keresnem, megvárnom. A következő hal kicsit feljebb jött hasonló szituációban, 42 cm-es. Ezután meg sok halat láttam, de közönyössé váltak és visszafordultak miután meglátták az előkét. Még fogtam párat de mind kicsik voltak.

Azonnal belement a hínárba

Azonnal belement a hínárba

Délután az újirazi híd alatt egy kisvizű, húzós részt találtam meg. Sok apró hal volt a kisebb gödrökben. Első dobásra jött egy kisebb domi, nem is mértem meg. Aztán szépen lassan megnyugodott a víz körülöttem és a halak is Megjelentek sorban. Több domit akasztottam, majd cirkáló balinokra lettem figyelmes. A nedves darazsat felfelé dobva sodortattam el előttük. 5-6 halat fogtam a legnagyobb 57-es volt. Kis területet horgásztam végig alaposan. Sajnos egy jó óra múlva egy kajakos csoport megriasztotta a halakat. Ekkor rosszul taktikáztam, mert ott maradtam es már nem úgy viselkedtek a halak ahogy előtte. Egy apró sztrímerrel végigdobáltam egy-egy gyorsabb partoldalt. Onnan még kijött két 40+ os balin.

Balogh “Bubu” Tibor

Felszerelés: Vision Nite 9’00″ 6Wt, előke egy 9′ 0,16mm, egész nap ezzel horgásztam.
Délelőtt:
Flee vezetésével a bukó-gátnál kezdtünk, a pontozás miatt sejtettem, hogy a balin lehet a nyerő hal. A vizet nem túl óvatosan közelítettem meg, gondoltam a hömpölygő vízben ez nem probléma (tévedtem). Egy órát szántam a balinokra, de nem sikerült fogni. Kicsit lejjebb sétáltam, hogy megnézem a domolykókat. Egy nyolcas poli darázzsal kezdtem nem sok sikerrel, majd váltottam tízes horogra kötött nedves darázsra és nagyon lassan, óvatosan közelítettem az általam jónak vélt helyek felé, kevés mozgással, kevés dobással próbáltam nem elijeszteni a halakat. Pár sikertelen akció után egy árnyékos fa alól (5 centire a tövétől) sikerült fogni egy jobb domit (45cm). Maradt még negyven percem, gondoltam megnézem újra a balinokat, most sokkal óvatosabban közelítettem meg őket és az ötödik dobásra jött is egy kis balin (40cm).

Egy korábbi emlék a Körösről

Egy korábbi emlék a Körösről

Délután:
Újirázi híd fölött két-három kilométerrel mentünk a vízbe nagy reményekkel, Flee lefelé én fölfelé indultam. Itt sokkal zavarosabb volt a víz, mint a gát alatti részen, nyolcas horogra kötött Lee léggyel kezdtem, fogtam egy 25cm-es domolykót ami mérés közben kicsúszott a kezemből, majd szintén nyolcas horgon lévő poli darázsra váltottam, ezzel sikerült három akció után akasztani egy nagyobb domit ami sajnos megtépett. (ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!) A verseny végén ismét jött a nedves darázs, ami már délelőtt bizonyított, ezzel sikerült egy szerény 30cm-es domolykót fogni.
Köszönöm, jó volt!