A természetben előforduló geometriai formák között az egyik leggyakoribb az elvékonyodó, kúpos profil. Legyen szó fatörzsről, süntüskéről, a macska bajszáról vagy épp egy halszálkáról. Megfelelő ismeretek hiányában úgy statikai, mint áramlástani szempontból mellőzném e formák evolúciós sikerének tárgyalását, az egyszerűség kedvéért most csak induljunk ki abból, hogy okkal van ez így.

A műlegyezés szókészletét erőteljesen meghatározó angol nyelv a kúpos formát a „taper” (ejtsd: tépör) szóval jellemzi, és mivel a legyezés szubkultúrája sem mentes az angol szakszavak direkt használatától, a bobbin és dubbing kifejezésekhez hasonlóan a tapert is gyakran el lehet csípni legyes élethelyzetekben, ezt jelesül tehát a kónuszosság leírására.

Hihetetlen viszont, hogy az elvékonyodás, elvékonyítás milyen sokrétűen szövi át a műlegyezés témakörét. Vékonyodik a zsinór, az előke, a cseh nimfa potroha, a bottest (blank), de még a parafa nyél is. Ahány kontextus, annyi okosság és persze megannyi paraméter a megmondhatója, mitől fordul át a jó előke nagyobb legyekkel is dobás közben, mitől nem biztos, hogy egy távdobásra kifejlesztett blankből lesz a legjobb pérező pálcánk, és hogy mitől lesz nem csak szép, de hasznos is egy légy.

Lássunk hát most fókuszáltan a légykötés területéről pár olyan gyakorlati fogást, ami nem csak kezdők jellemző bakijait korrigálja, de a magukat haladónak gondoló kötők technikáját is tovább csiszolhatja. Távol álljon tőlem, hogy a bemutatott fortélyokat saját felfedezésként publikáljam! Ami egyedivé teszi őket, az pusztán a témaindító gondolat, melynek kapcsán csokorba szedtem őket.

 

1. A helyes dubbingolás

Dubbingolásnak nevezzük a kötőcérna felvastagítását valamilyen összezilált szálas anyaggal, amit aztán a légy testére tekerünk. Mivel a dubbingolást általában a nimfák és szárazlegyek potroh részének kialakítására műveljük, ezek viszont az esetek többségében hátrafelé szépen elkeskenyednek, a rovarsziluett reprodukálása szempontjából kritikus a kötőcérna helyes „felhizlalása”. Ha a dubbing szépen folyamatosan vastagodik a cérnánkon, azzal nem csak az első pár menet lesz egyszerűen irányítható, de nagyon finoman tudjuk kontrollálni a potroh végének vastagságát is. A hirtelen nagy mennyiséggel induló dubbing nem csak hogy nem fekszik fel a légyre a cérnamenetekkel, de a potroh feszes kúp helyett inkább egy hanyag hengerre fog emlékeztetni, ami a legtöbb légytípusnál természetellenesen hat.

Lazítsuk fel a dubbingot felpödrés előtt (bal: túl tömör, jobb: helyes)

A kúpos dubbingolás leglényegesebb momentuma, hogy a dubbing anyagot nagyon laza állapotban kell rásodorni a cérnára. Akkor igazán jó, ha elengedve úgy száll, mint egy pormacska. Miután kicsíptük a tasakból, dobozból, ujjainkkal lazítsuk fel és csak ezután kezdjük a felpödrést. A nemez tömörségű dubbingot nem lehet megfelelő minőségben a cérnára dolgozni, tulajdonképpen nem is igazán marad meg a cérnán, és ledobja magát feltekeréskor. Nagyobb domolykós szöcskék, nedvesek (6-os, 8-as) kötésénél talán nem annyira vitális ennek szem előtt tartása, ellenben kisebb legyek esetén (14-es és fölötte) a szép karcsú test kialakítása elképzelhetetlen a helyes technika nélkül.

A vékonyan induló dubbing elengedhetetlen a szép test kialakításához (bal: túl vaskos, jobb: így helyes)

2. Anyagok bekötése

Könnyen előnytelenül szögletessé degradálhatjuk legyünket egy bekötött szárny vagy farok fölöslegének horogszárra merőleges levágásakor is, amit aztán a további hozzávalókkal már nehezen tudunk elfedni. Kis odafigyeléssel viszont nem csak megfelelően erős rögzítést adhatunk az anyagoknak, de a légy végleges alakjának is tudatosan megágyazhatunk azzal, hogy a horogszárra mérten milyen szögben és milyen hosszan csípjük le az anyagmaradékokat. Kifejezetten jól operálhatunk ezzel Wulff vagy parachute típusú szárazok szárnyának bekötésekor: a maradékot a horog öble felé srégen csípjük el, majd kössük le. Ezzel nagyjából meg is formáztuk a vékonyodó testet!

Ha ferdén vágjuk le, szép egyenletesen vastagodó testet ad

A szarvasfarok (bucktail) például egy jellemzően kemény anyag, főleg, ami a farok csúcsa felől való. Ha nem kötjük be kellő hosszon megfelelő feszességgel, könnyen kifoszlik a dobálás vagy halak tépázásának hatására. Bob Clouser taglalja könyvében a Clouser Minnow leírásánál, hogy a bucktail bekötésnél ne párhuzamosan, hanem kb. 45 fokos szögben tartsuk a horogszárra a már végső hosszra nyírt szőrszálakat. Az eredmény nagyon hasonló lesz ahhoz, mintha ferdeszögben vágnánk le a fölös anyagot: a lefixáló cérnamenetek lépcsős letörés nélkül, pompásan elnyúlva simulnak rá a horogszárra.

Ahogy Bob Clouser javasolja: vízszintes bekötés helyett (bal), emeljük ferdén fel (közép), az egyenletes lekötés így szinte gyerekjáték (jobb)

Ha marabut kötünk be faroknak, szépen elvékonyított bekötést érhetünk el a következő technikával. Ne közvetlenül az egész tollat kössük be és vágjuk le a kilógó felesleget, hanem ujjunkkal csipkedjük le a szegmenseket, igazítsuk csokorba őket, majd vágjuk kívánt hosszra az összefogott marabupamacsot (farok hossz + kb. 5 mm a bekötéshez)! Mielőtt bekötnénk, a tövéről a körmünkkel kapargassuk le a finom vattaszerű „szőrzetet”, hogy szinte csak a szegmensek szára maradjon meg az első pár milliméteren. A marabu töve vaskos, és nagy göböt hagy a horogszáron, de ha a fentiek szerint járunk el, alig vastagítjuk fel fölöslegesen legyünk hátsó felét.

A marabu vastag tönköt hagy (bal). Ha megkaparjuk a tövét (közép), máris jobb a végeredmény (jobb).

3. Nimfák ólmozása

Bizonyos mélységek elérése nemigen megy a nimfák ólmozása nélkül. Erre a célra kiválóan használhatók az ólomdrótok, de még inkább a gyárilag vagy házilag felcsíkozott ólomfóliák. Ha szerencsénk van, még öntapadót is kapunk kedvenc boltunkban. A finom cseh nimfák, bolharákok teste igen könnyen tönkretehető egy hányaveti módon végigtekert 0,6 mm-es dróttal, pedig neves cseh és lengyel versenyzők állítják, hogy hatványozottan megnöveli a nimfa fogósságát, ha elől is, hátul is kecses elvékonyodást kölcsönözünk nekik. Az eleve görbe rákhorgokat még erőteljesebben púposíthatjuk egyre rövidebb ólomszeletek egymásra applikálásával. De ha mindenáron az ólomcsíkok feltekerésében bízunk, tegyük ezt is több ütemben: első körben vigyük végig az ólomcsíkot a kialakítandó test majdnem teljes hosszán, a következőben már csak rövidebb szakaszon, az előbbi végeitől egy-másfél menettel beljebb, és máris előállt a mindkét végén elvékonyodó rák vagy tegzes lárva torzója. Cérnával egyenletesen befedjük, és jöhet a többi rávaló.

Az ólomdrót cseh nimfához nem feltétlenül a legjobb(bal). Lapított ólommal kevésbé lépcsős a test (középen: több ütemben feltekert, jobb: egymásra fektetett, öntapadó lapok)

4. Természetesen csúcsos anyagok használata

Gyakori hiba kezdő kötőknél, hogy eleinte aránytalanul hosszú farkat, gallért kötnek legyeiknek természetesen elvékonyodó komponensekből (kakas nyaktolla, őzszőr, bucktail), majd felismerve művük groteszkségét, bátor ollócsattintásokkal próbálják menteni a menthetőt, végleg megadva a kegyelemdöfést a szerencsétlen csalinak. Ha kifejezetten nem muddlert terveztünk kötni, véletlenül se nyírjuk rövidre a természetesen vékonyodó anyagok szálait. Rögzítsük és hagyjuk meg őket eredeti mivoltukban! Utólagos kurtítás helyett tanuljuk meg inkább a horogmérethez passzoló arányokat. Egy csonkolt gallérú szárazlégy baltaként fogja átütni a víz filmjét, elveszítve minden olyan tulajdonságát, amitől addig szárazlégynek lehetett nevezni. Egy trimmelt bucktail streamer pedig kb. annyira lesz játékos mozgású, mint egy pótos ZIL a Nagykörúton.

Ha túl hosszú lett (bal), ne vágjuk le a természetes szőrt (középen)!! Kössük ki, és vegyük rövidebbre (jobb)

5. Szintetikus szálak kónuszosítása

A különféle szálas polimer anyagok elterjedése a légykötésben nem csak forradalmasította a streamerek tárházát, de a humánus lelkületű műlegyesek is szívesebben használhatják őket Bambi farkincája helyett. A természetesen elvékonyodó állati szőrszálakat viszont a legvalóságosabb műszálak/műszőrök sem képesek reprodukálni, legalább is nem annyi pénzért, amennyit ép ésszel szánnánk rájuk. Mikor mesterséges szálakkal operálunk, ahhoz, hogy szép kishal formát érjünk el, rafinériához kell folyamodnunk. A csomagolásból kiemelt, éles ollóval egyenesre vágott super hair, EP vagy antron szálak ugyanúgy bután hatnak a vízben egy hallégy farkaként, mint a trimmelt bucktail. Viszont, ha bekötés előtt a szabályos végű fürtből hüvelyk- és mutatóujjunkkal megcsípve a szálak egy részét véletlenszerűen kijjebb húzogatjuk őket, csodás lekeskenyedő összhatást érhetünk el. Ez nagyjából pont az ellentéte az őzszőr kiegyengetésének.

Ha egyenesen hagyjuk (bal), nem úgy mozog. Húzzuk szét kissé (középen), és máris kész a vékonyodó halforma (jobb)

Egy kissé nagyobb gyakorlatot igényel a kész streamer cseppformájúra fodrászolása, mert ugye a túl rövidre vágott szálakat eléggé „mission impossible” visszaragasztani. A helyes technika ismertebb nagyágyúi pl. Enrico Puglisi vagy Steve Farrar. Ha az internet bugyraiban ráakadunk videóikra, vétek elmulasztani őket. Jól figyeljünk, mert ördögi műhalakat köthetünk tőlük okulva!

6. A horgunk hegye is kúpos

Banális észrevétel és nem is igazán legyezés kérdése, inkább általános pecás alapfeltevés, hogy a horog akkor jó, ha hegyes. Bár nem mindegyik horogtípus engedi a fenegetést, sose használjunk kövön kicsorbított vagy letört hegyű horgot. Inkább cseréljük le azonnal. A sérült hegyű horog miatt elvesztett hal örök fájdalom. Ne ezen múljon életünk balinja! Tartsunk magunknál egy horogfenőt, és ne féljünk használni! Ellenőrizzük gyakran legyünket, főleg ha köves részen, szeles tengerparton hadonászunk, és néha érezzük/halljuk, hogy dobás közben a légy oda is csapódik, ahova nem is céloztunk. Feltétlenül megéri!

Ez így már nem fog átütni a tengeri pisztráng száján…

Ennyi fért a mai trükkös rovatunkba. Ha szeretnél többet tudni a légykötésről, vagy megosztanád élményeidet, várunk a Szövetség fórumán és a vízparton!

kuti