Sok legenda kering szadista nagyfaterokról, akik egykor a szigetországban könyvvel a hónuk alatt kényszerítették naphosszat dobálni az ígéretes legyestanoncokat, hogy azok kellően vasalt hurkokat rajzoljanak a levegőben. Bár nem nehéz megérteni, mi vezérelhette az efféle próbálkozásokat, mai szemmel nem tűnik valószínűnek, hogy mindennek túl sok értelme lenne a modern legyező horgászat szemszögéből. Sem a régi korok elterjedt és hatékony módszerei, sem az akkori horgászcikkipar technikai fejlettsége nem támogatta a hosszú, nagy zsinórsebességet igénylő dobásokat. Nem is volt ezekre szükség. Nem véletlen, hogy azok a szabályok, melyek jelenlegi tudásunk szerint meghatározzák a zsinór viselkedését a dobás során, a közelmúlt hozadékai. Ez az írás segítséget próbál adni az alapvető fogalmak megértéséhez. Nem az a célja, hogy útmutatást adjon a dobáshibák ?öngyógyításához?, ellenkezőleg, arra buzdít, hogy aki csak tud, kérjen képzett dobóoktatóktól gyakorlati segítséget.

A közelmúlt tapasztalatai mutatják, van igény arra, hogy a legyező dobás elméleti és gyakorlati hátterét egységes rendszerben tárgyaljuk. Így valószínűleg könnyebb megérteni. Szerencsére nem kell új szisztémát kitalálnunk, az FFF (Federation of Flyfishers) által kidolgozott rendszer könnyen érthető és így át is adható. A cikkben megpróbálom összefoglalni azokat az alapfogalmakat, melyek gyakran előfordulnak a legyes ?szakirodalomban? (zömmel angol nyelven). Nem az a célom, hogy a magyar fordítás vagy magyarázat szótári pontosságú legyen, inkább az, hogy segítse a megértést azoknak, akik érdeklődnek a téma iránt. Ugyanezen okból az eredeti angol kifejezéseket érdemes (szerintem) használni, hiszen úgyis ezekkel találkozunk az esetek többségében, akár könyvek, akár az internet a forrás.

 smry

 

Az öt alapelv az FFF dobóoktatás központi eleme, eredetileg Bill és Jay Gammeltől ered. Sokuk kidolgozásában és a rendszer bővítésében Mel Krieger, és számtalan más jó nevű technikai dobóoktató is közreműködött. Az öt alapelv könnyen megjegyezhető a SNAPP mozaikszóval angolul (Straight line path, No slack line, Arc, Pause, Power), vagy magyarul az EgyeNESÍv (Egyenes út, Nincs laza zsinór, Erő, Szünet, Ív) szó segítségével.

 

1. Ez a pont az időzítésről szól. Azt jelenti, hogy az előre- vagy hátralendítés (casting stroke) végén a dobónak szünetet kell tartani, hogy a következő dobás előtt a zsinór ki tudjon egyenesedni (unroll) a levegőben. A szünet időtartama változik a kint lévő zsinórmennyiséggel párhuzamosan ? minél hosszabb a zsinór, annál hosszabb a szünet is.

2. Ideális esetben nincs belazult zsinór (slack line). A laza zsinór kiküszöbölése a leghatékonyabb módszer a dobáshibák kivédésében. A bot végét (rod tip) alacsonyan tartjuk emelés előtt, és ügyelünk arra, hogy a zsinór egyenes maradjon.

3. Erre azért kell ügyelnünk, hogy a lehető leghatékonyabb, kis légellenállású hurkokat (loop) dobjuk. Annak érdekében, hogy a dobás ne veszítsen energiát, és megfelelően irányítsuk a dobás mozdulatsorát, a botvég a lendítés közben egyenes vonalban kell, hogy haladjon (mind merőleges és vízszintes síkban). A botvég kimozdul a zsinór útjából (az egyenes vonalú útból, merőleges irányban) a lendítés legvégén annak tulajdoníthatóan, hogy csukló szöge megfelelően kontrollált mozgással megváltozik.

4. Az ívszög (arc) a dobás mozdulatsora alatt a botvég által bejárt út szöge a kezdő pozíciótól a bot megállításáig (gondoljunk az órás hasonlatra). A lendítés (stroke) és az ívszög (arc) fogalmak könnyen összekeverhetők. A lendítés az a távolság, amit a kar tesz meg dobás közben.

5. Az erőalkalmazás finoman és fokozatosan történik dobás közben. Folyamatosan növeljük a beleadott erőt, melynek nagy részét a lendítés második felén túl fejtjük ki. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyorsítás (acceleration) megvalósuljon.

A dobás mozdulatsora

 

A fenti alapelvek iránymutatást adnak arra vonatkozólag, milyen mozdulatsorokat kell ideálisan végrehajtanunk. Valószínűleg abból tanulhatunk a legtöbbet, ha megnézzük, milyen hibákat szoktunk elkövetni (beleértve a gyakorlottakat is), és ezek a hibák hogyan befolyásolják a zsinór viselkedését. Innen már csak egy lépés, hogy mi módon tudjuk korrigálni ezeket.

Dobás során a karunk-testünk által beleadott erő segítségével mozgásba hozzuk a botot, ami maga után húzza zsinórt. Mivel esetünkben a zsinór súlyával arányosan görbíti a botot, minél több zsinórt mozgatunk, a bot annál jobban hajlik. Ha meghajlott, akkor azt mondjuk, hogy fel van töltve (rod loading vagy egyszerűen csak load). A lendítés végén az emelőerő (amit karunk és a bot mozgása ad, és körülbelül 80 százalékát adja a közvetített teljes erőnek) a kiegyenesedő bot rugalmas energiájával együtt mozgatja a zsinórt. A rugalmas bot kissé túlhajlik a megállítás után, ami segíti a zsinórhurok kialakulását. A mozdulat végén a hurok kinyílik, a zsinór kiegyenesedik, és az előkét, legyet magával viszi.

A síkok

 

A zsinór mindig a botvég mozgását követi. Azaz minden, amit a bottal csinálunk, leképeződik, és valamennyire megváltoztatja a hurok formáját és térbeli pozícióját. Normális esetben a lendítés hossza arányos a kint lévő zsinórmennyiséggel, azaz a bot éppen annyira hajlik meg az aktuálisan a levegőben lévő zsinór súlya és a lendítés energiája miatt, hogy a lendítés során a botspicc vége vízszintes vonalon halad. Ha a bot útja hosszabb, mint a kint lévő zsinórmennyiség indokolná, a spicc nem mindig kerül elég mélyre dobás közben, hogy az egyenes vonal megvalósuljon. A kezdők leggyakoribb hibája a koordinálatlan mozgás. Ennek szép példája az, hogy a technikai hiányosságokat erővel és/vagy nagy mozdulatokkal igyekeznek pótolni, és leggyakrabban túlméretezik a lendítést előre és hátra. Ez a botspicc konvex mozgását okozhatja (azaz, a botvég felfelé irányuló köríves pályán halad az ideális, vízszintes síkhoz képest). Ekkor a loop kinyílik, és így rossz energetikájú nyitott hurkot (open loop) dobunk. Ez kezdetben nem érzékelhető, mivel aránylag kevés gubancot okoz. Jelzés lehet viszont, ha nem tudunk körülbelül 10?15 métert könnyedén eldobni húzás nélkül, vagy a hurkaink nagyon érzékenyek a szélre. Ilyenkor érdemes kissé oldalra fordulva megfigyelni, hogyan viselkedik a legyezőzsinór dobás közben.

A kissé gyakorlottabbak hibája az úgynevezett tailing loop (önmagába akadó hurok). Okozója pont a nyitott hurok ellenkezője: a bot vég konkáv (bebukó, lefelé homorú pályát leíró) mozgása. Ekkor a spicc mélyebbre kerül a vízszintes síknál, és magával rántja a zsinórt, majd vissza, gyakran a vízszintes sík fölé. Az eredmény a zsinór behurkolódása, ami varázslatos csomókat fon az előkére. A konkáv mozgás okozója több mozdulatsor is lehet. A teljesség igénye nélkül ezek leggyakrabban: (a) túl kicsi a dobás ívszöge, azaz a botvég által bejárt út nem elég hosszú a levegőben lévő zsinór mennyiségéhez képest. Más szóval: a dobás ideális vízszintes síkjához képest magasabban jár a bot, ezért a zsinór súlya a terhelés maximumán a sík alá húzza a botspiccet. (b) Túlzott erő alkalmazása, erőszakos botindítás, rántás, ami hasonlóképpen ?bebuktatja? a botspiccet a vízszintes sík alá. (c) A bot a hátralendítést követő stop után nem áll meg, hanem előre halad, mielőtt az előrelendítés elkezdődne (creep). Könnyű belátni, hogy ez szintén lerövidíti az ívszöget, (d) ha túl korán fejezzük be a lendítést, vagy magasabban állítjuk meg a botot az előrelendítés végén, mint a hátralendítés síkja. Ez hasonló hibát eredményez, (e) a húzás túl korai befejezése is tailing loopot okoz, mert a botspicc hirtelen szabadul fel a terhelés alól, és túlmozdul az ideális síkon.

A loop

 

Ha sikerült eltalálni a megfelelő lendítéshosszt, ívszöget, az erő is jó, és még mindig nem törtük ketté a felszerelést mérgünkben, újabb útvesztők várnak ránk. Gyakori hiba, hogy bár a bot mozgása síkban megfelelő, a dobás síkja nem vízszintes, hanem előre vagy hátra dől. Ez oda vezet, hogy vagy a hátralendítés során a légy talajt (vizet) fog ? mezőn történő gyakorláskor így akaszthatunk jókora ?amurokat? (grasscarp, ahogy az angol mondja) ?, vagy a légy belecsapódik a vízbe az előrelendítés végén, és a prezentálás harmincméteres körzetéből minden hal elmenekül. Mike Marshall, a brit dobóklub vezetője egy dobóverseny előtt odajött hozzám, amikor gyakoroltam, és csak ennyit mondott, rendkívül szerényen:

? Döntsd hátra a síkot egy kicsit, mert nagyon vonzza a zsinórodat a föld. Célozd meg inkább a fenyő csúcsát.

Teljesen igaza volt, mert hiába volt sok zsinór a levegőben, a hurok nem tudott rendesen kinyílni. Hosszabb egyenes dobásoknál rendkívül fontos a ?target?, azaz egy-egy fix pont elöl és hátul, melyeket megcélozhatunk mielőtt a lendítést elkezdjük. Ekkor már csak arra kell figyelnünk, hogy a célhoz vezető utat egyenesen ?lekövessük? (tracking). Ez azt is jelenti, hogy a dobás síkja oldalirányban sem tér ki. Sokszor látni nagy körívben vezetett botot, mely esetben még ha stimmel is a vízszintes sík, a hurok oldalirányban ?kirúg?, ami szinte lehetetlenné teszi az egyenes vonalú zsinórvezetést. Mivel fölülről elég ritkán szoktuk magunkat látni (és akkor is inkább azzal szembesülünk, milyen kopaszak vagyunk), érdemes oktatóktól vagy gyakorlott dobóktól segítséget kérni, mert mögénk állva rögtön láthatók az efféle turpisságok.

Száll a zsinór

Felmerül a kérdés, hogy mi a fenének van szükség ilyesféle irományokra, hiszen az átlagos legyező horgásznak amúgy is mindegy, hogyan dob. Valóban, ha cseh nimfás módszerrel kergetjük a lábunk előtt kavargó péreket, a hurkok formájának vajmi kevés jelentősége van. Azok viszont, akik érdeklődnek a balin vagy a csuka horgászata iránt, majdnem biztosan végigpróbálják az említett hibák mindegyikét pályafutásuk során, nem is egyszer. Utóbbiaknak talán nem haszontalan a téma. Ha akadnak olyanok, akik komolyan érdeklődnek a dobások iránt, érdemes ellátogatniuk egy-egy kurzusra, melyek a MűHOSz szervezésében elérhetők.

2009 november, Sikeres Sporthorgász