A MŰHOSZ 2012. évi országos bajnoksága 5 fordulóból állt, így meglehetősen változatos körülmények között kellett a versenyzőknek bizonyítani. Négy verseny itthoni vizeken, egy pedig Lengyelországban került megrendezésre. Összesen ötven versenyző indult, a végső sorrend a három legsikeresebb forduló eredményének összesítése alapján alakult ki.

2012 legjobb versenyzője Tölgyesi Levente, a második helyezett Csorbai Balázs, a harmadik helyen Horvát Attila végzett.

2012 győztesei balról jobbra – Horvát Attila(III.), Tölgyesi Levente(I.), Csorbai Balázs(II.)

Gratulálunk mindhármójuknak, és köszönjük a résztvételt minden indulónak ! A Bajnokság első három helyezettje a nyár folyamán nemzetközi versenyen is indul, ezzel is öregbítve a hazai műlegyezés hírnevét.

A tavalyi év ranglistája az alábbi öt versenyen elért helyezésekből tevődött össze:
?    I. Sió Műlegyező Kupa
?    I. ZAGYVA-PARTY
?    IV. Fish-Fantom KŰLEGYES KUPA (Sebes-Körös)
?    X. Sajó Kupa
?    San Kupa-Lech Straszkiewicz Emlékverseny

A Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége 2013-ban is nagy hangsúlyt fektet a versenyekre. Terveink szerint az idei évben Boszniában is szeretnénk egy fordulót rendezni, ezzel is ápolva remek kapcsolatunkat az ottani Sporthorgász Szövetséggel.

Hírek a fórum faliújságán és az Aktualitások, versenyek, rendezvények témák alatt, valamint a portál események hirdetéseiben.

Összesített eredmények: