Általánosságban elmondható, hogy a süllő ? ellentétben a salmonidákkal ? nem válogatós, a jól működő és megfelelő méretű streamerek többségével megfogható. Ha ott van a hal és táplálkozik, a kapás szinte azonnal bekövetkezik, már az első dobások során. Erre mindenképp fel kell készülnünk a pálya óvatos becserkészése után! Azonban ha nincs rögtön kapásunk, akkor sem kell feltétlenül otthagyni a pályát, a vezetési technikákat, legyeket váltogatva megfoghatjuk a halat.

A süllő nem kimondott sporthal. A küzdelem ritkán kétesélyes, a megakasztott hal szinte kizárt, hogy megtépi a zsinórt és ha nem rúgja le magát a pergető felszerelésről, biztosan megfoghatjuk. A süllő fárasztása pergetőbottal valószínűleg nem lesz életünk küzdelme, ritkán kell bevetnünk a bot erőtartalékait. Izgalmakat a felszínen történő csapkodása okozhat, ekkor van esélye kirázni a nem jól akadt horgot. A pergetőbotokhoz képest összehasonlíthatatlanul finomabb legyezőbottal viszont jelentősen fokozhatjuk a süllőhorgászatban is a fárasztásélményt.

Az egyik legszebb, szűk ötös süllőmről sajnos csak ez a silány fotó maradt meg.

 

Nagy méretű icelandic sheep streamer csábította el

 

Késő éjjel van és már bő egy órája horgászom a pályán, ideális körülmények között. Sok szép halat fogtam már itt és tudom, hogy kell lennie süllőnek a pályán. A kapástalanság mégis elbizonytalanít, az első dobások eredménytelensége után nehéz éreznem a halfogás esélyét. Néhány dobásonként cserélgetem a legyeket, sorra próbálkozom a fogós, bevált streamerekkel. Wolly bullyk kerülnek a zsinór végére különböző méretekben, Clouserek sárga, kék és chartreuse színekben. Semmi. Kotorászom a dobozomban amikor kezembe akad egy fekete Clouser, kék faroktollakkal. Talán majd ezzel! Felkötöm és ugyanoda dobok ahová előtte már számtalanszor, arra a pár négyzetméteres területre, ahová be szoktak állni a halak. Rögtön az első dobásra kemény ütést kapok. Pont ott, ahol a kapást vártam, ahol előtte ötvenszer húztam el a legyeket. Határozottan megfeszítem a zsinórt, a ráemelés után benne marad a bot a halban. Amikor a hal felcsap, már tudom, hogy termetes lesz, ezt a viselkedést csak a nagy süllőknél figyeltem meg. 5 méterre lehetett tőlem a kapás, a hal azonnal beáll az erős sodrásba, nyélből hajlik a bot, vízbe csavarodik a spicc. Elönt az adrenalin, végre igazán komoly süllőt akasztottam léggyel. Nem erőltetem, dolgozzon csak, rúgja ki magát a hal. Biztos vagyok magamban és a felszerelésben, a csomókat ellenőriztem, horog is tűéles. A hal a csónak előtt van, a pálca perecben, a legyezőzsinórt is betekertem már a gyűrűk közé. Ekkor újra rázni kezdi a fejét és a horog kipattan a szájából. Csak egy komoly burványt látok, a halból sajnos semmit. Csalódottan ülök le. A hal kapitális volt, messze nagyobb, mint az eddigi legnagyobb léggyel fogott, 5 kiló körüli halam. Ki tudja, lesz-e újra ekkora halhoz szerencsém! A nagy süllő szája csontos és kemény, ezt most saját bőrömön tapasztalhattam.

Hol keressük a süllőt?

A süllő pergető- és legyezőhorgászatánál is azon múlik a siker, hogy megtaláljuk-e a halakat. Ehhez sok tapasztalat, rengeteg vízen töltött éjszaka vagy egy jó guide szükséges. A dunai kövezések süllő tartó helyei a szakírók kedvelt témája. Számtalan helyen olvashatunk, tanulmányozhatunk sematikus ábrákat, kézi rajzokat. A párhuzamkövezések, a ruganyok és gátak megtörő vizei mind-mind süllő tartó helyek. Keressük meg azokat a szituációkat ahol az áramlat valamin megtörik. Ha tehetjük, inkább a gyorsabb sodrású részeken horgásszunk, a legyezés igazi előnye ilyen szituációkban bontakozik ki a pergetéssel szemben. Ha beáll a sneci, a gát mögötti visszaforgók és pangó vizek is tarthatnak jó halat, de megfogni őket még akkor is nehéz, ha sűrűn rabolnak. Azokat a részeket keressük, ahol a víz felgyorsul, ezekben az áramlatokban nehezen tudnak felúszni a küszök.
A szigetspiccek ráfolyásai általában jól meghorgászhatóak léggyel, megközelítésükhöz azonban elengedhetetlen a csónak. Az áramlási viszonyok a vízállástól függően folyamatosan változnak, megváltoztatva a pályák jellegét. Ha valahol halat fogunk, érdemes az aktuális vízállást is feljegyezni.

Ahol a gátvég megtöri a sodrást szinte biztos, hogy áll süllő

 

A párhuzamkövezések meredek partja előtti mély vízen, egészen közel, a partszélben is számíthatunk kapásra.

 

Siker kulcsa: a megközelítés

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a siker legnagyobb részben az óvatos megközelítésnek köszönhető. A halhoz közel kell megállni, a dobásoknak hangtalannak kell lennie, mert a felszín közelében táplálkozó hal óvatos és könnyen megzavarható. A süllőlegyezés nem társas peca, még az összeszokott párosok is könnyen elzöröghetik a halat. Ha csónakkal közelítjük meg a kiszemelt helyszínt már messziről állítsuk le a motort. A pályára csorogva a súlyt finoman engedjük le, a kötél engedésével állítsuk magunkat pozícióba. Ne kapkodjunk, a csónak ne billegjen, ne keltsen hullámot és még véletlenül se kapcsoljuk fel a fejlámpát! A parton ügyeljünk az összeütődő kövekre. Ne feledjük, ha kellő óvatossággal járunk el, a süllőt bothossznyi távolságra is becserkészhetjük.

Ráfolyás meghorgászása csónakból

 

Gátvégek jellemző pozíciói

 

a meder felé dobjunk, ne a halakra!

 

Dobás?

A süllőlegyezés nem a dobófenoménok játszótere. Klasszikus legyeződobásról nem beszélhetünk, a dobás inkább csak egyetlen lendítés, minél kevesebb zsinórt becsapva a vízbe. Ugyanígy a vezetés végén se tépjük ki a zsinórt a vízből, próbáljuk azt a lehető legkisebb zajt csapva kiemelni. Ha csónakból horgászunk, ügyeljünk a súlypontáthelyezésekre, ezekre mind a süllő, mind a harcsa rendkívül érzékeny. Nincs szükség hosszú dobásra, nem érdemes átdobni a közelben lévő halakon! Mindig a legrövidebb dobásokkal kezdjünk, fokozatosan pásztázzuk át a távolabbi területeket! Hosszú dobások helyett használjuk ki az áramlatokat és úsztassuk le a legyet a távolabbi területekre ezzel kevésbé zavarjuk meg őket. Az áramlatokat az ún. mending technikával használhatjuk ki. A zsinórba belekapó sodrás hasat képez, ezt a hasat dobjuk át egy határozott mozdulattal, általában sodrásnak felfelé. A helyesen elsajátított technikával legyünk süllyedését és mozgását egyaránt szabályozhatjuk. Készüljünk fel, ne okozzon a kapás meglepetést! Gyakran előfordul, hogy a süllő egészen a lábunkig kíséri a streamert és a kiemelés pillanatában robban fel a víz, enyhe szívrohamot okozva.

…és amikor elönt az adrenalin: kapás és fárasztás

A normális méretű süllő kapása szinte mindig határozott ütés. A bevágást nehéz elrontani, általában benne marad a botban, különösen a jobb halak esetében. A süllő fejre támad, nem szokta a légy farkát csipkedni mint a balin vagy a pisztráng. A legyezőbot nem alkalmas a klasszikus emelős bevágásra. Ütésnél határozottan húzzunk be bal kézzel, ezzel egy időben kicsit emeljünk a boton (strip strike). A vezetésnél fontos, hogy a spicc mindig lefelé mutasson, az emelkedő zsinór tehetetlensége elveszi a bevágás erejét. A nagyobb süllő szája kemény és csontos, ezért a bevágás mindig legyen határozott. Nem érdemes finomkodni, a 0,25-nél vékonyabb tippet könnyen szakadhat a bevágásnál.

A legyezve megakasztott süllő nagyon ritkán akad le a horogról. Használjunk bátran szakáll nélküli horgot, a legyezőbot kiválóan csillapítja a süllő fejrázásait. Hosszú kirohanásokra sem kell számítanunk, a legnagyobb halak is szépen kifáraszthatók, igénybe véve a bot erőtartalékait. A 6-os bot már egy 2 kiló körüli süllő esetében is teljes hosszban dolgozik. A jó süllő bizony betekeri a spiccet a vízbe, az erős sodrás megnöveli a halak erejét. Ha ellenőriztük a csomókat és éles a horgunk, nem kell aggódnunk.

 

A kajak nem a legideálisabb a dunai horgászatra, leginkább a pályák megközelítésére alkalmas.

 

A kapás kisebb példányok esetében is határozott és egyértelmű

 

A horog többnyire jól akad

 

Nem biztos, hogy rögtön?

Ha ismerjük a tartózkodási helyeit és elcsípjük a táplálkozási periódusait, a süllő viszonylag kiszámíthatóan megfogható legyezve. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor gyanakvó vagy inaktív halakat kell kapásra bírnunk. Ilyenkor érdemes elhagynunk a bevált legyeket, technikákat és elkezdenünk a kísérletezgetést. Ismerek néhány olyan helyet ahol bizonyos körülmények együttállása esetén biztosan tudom, hogy ott tartózkodik a süllő, megfogni azonban sokszor csak kitartó próbálkozással, a legyeket cserélgetve, a vezetési technikákat variálva sikerül. Ezekből a horgászatokból lehet a legtöbbet tanulni.

Ha sikerült óvatosan megközelíteni a helyszínt ahol a halat sejtjük a horgászat legizgalmasabb percei következnek. Ekkor már nincs helye a kapkodásnak, koncentráljunk maximálisan a horgászatra.

Vezetési technikák

Az esetek többségében, hogy a körülményekhez képest a lehető leglassabb csalivezetés a legeredményesebb. Az erős sodrásban felfelé úszó küszök többször állnak meg pihenni, legyünket is állítsuk meg időről-időre. Ne feledjük, streamerünk húzás nélkül is dolgozik, a sodrás csábítóan mozgatja a szálakat. A kapások legtöbbször a szakaszos bevontatás szüneteiben, a csali megállítása után következnek be. Próbálkozzunk bátran változatos csalivezetéssel, mendingeljünk, használjuk ki az áramlási viszonyokat! A két-három határozott húzással megnövelt sebesség megriadt kishalat imitál, sokszor kiváltja a kapóreflexet. Ismert nimfázó technika az ún. ?dead drift?, a szabadon sodortatás amikor legyünk az áramlattal úszik. Meglepő módon ez süllőnél is működik, bizonyos áramlási szituációkban hozott már eredményt. Mivel a süllő gyakran kíséri a legyet, azt a lehető legkésőbb emeljük ki a vízből.

Ez a hal kihagyta a wobblert, a streamernek viszont nem tudott ellenállni

 

Hadd menjen! A süllő visszaáll a területére, máskor is kifoghatjuk

 

A következő részben a legyekről és a különböző mélységben történő horgászatról lesz szó.