Tavaly szeptemberben a VB után erősen elgondolkodtam rajta, hogy egy darabig nem indulok sörmeccsnél komolyabb megmérettetésen, aztán idén májusban megint egy nemzetközi versenyen vártam a sorsolást…

A MŰHOSZ-nak évek óta nagyon jó kapcsolata van a Balkán legyeseivel. Rengeteg barátunk-ismerősünk van arra, így nem is meglepő, hogy gyakran kapunk versenymeghívásokat. Ezek közül talán a legrangosabb az Alpok-Adria Kupa. A verseny keretében igen komoly mezőny verődik össze: klubcsapatok-baráti társaságok-válogatott tagok jönnek Szlovéniából, Horvátországból, Boszniából, Montenegróból, Szerbiából. Macedóniából, Bulgáriából és immár harmadik alkalommal Magyarországról. A versenyt évről évre más országban és vízen rendezik. Idén a Szerbia és a Djetina volt soron.

Némi előzetes szervezkedés után két csapattal vágtunk neki az ismeretlennek, hisz ezen a vízen egyikünk sem horgászott még (Bali gyűjtött be némi infót és ez magyar nyelven jelent meg a vízről). Az egyes csapat Hárságyi „HBali” Balázsból, Páliger „Doki” Istvánból, és belőlem, míg a második csapat Klément „Főnök” Ferencből, Donkó „Mada” Attilából és Zentai „Zenkó” Zoltánból állt, a tartalék és a csapat fotósa Faragó „Faresz” Zoltán (ezúton is köszönet ennek az írásnak a képeiért Faresznak és Madának!). Az elfoglaltságaink miatt Madával, Zenkóval és Főnökkel csak csütörtökön indultunk, és röszkei határátkelőnél töltött bő három órás várakozást követően fél kettőre értünk a versenyközpontként funkcionáló szállásra.

Hotel Zlatibor (fotó Faresz)

Itt kell egy kis kitérőt tennem, mert a Hotel Zlatibor megér egy misét. A szállodát nem mi választottuk, a versenyszervezők ajánlották, hogy itt érdemes megszállni, mert itt lesz minden és innen indul a transzfer is a versenyre/edzésre. Gyanús lehetett volna, hogy az értékelések a neten egyöntetűen pocsékok voltak, de mi kalandvágyóak voltunk. Hááát Uzice is egy alapvetően nem túl szép bányászváros, de ez a szálló maga a megtestesült velünk élő titoi Jugoszlávia. A 70′-es években presztízsberuházásként épült 15 emeletes toronyházban minimum 20 éve egy villanyégőt nem cseréltek ki. Kosz és állott cigarettaszag mindenhol és ezt a most újra divatos retro, de itt eredeti csőbútorok és a kopott plüss falikárpit sem tudta ellensúlyozni sőt… Sok helyen aludtam már életemben, de ehhez képest egy marokkói, tíz ágyas diákszálló maga a mennyország. Ámde horgászni jöttünk…

Péntek reggel be lehetett nevezni az edzésre. Némi vacillálás után mindahányan felmentünk a versenypálya feletti szakaszra, mert a városi lehetőség a folyóban úszó ipari mennyiségű WC papír miatt senkit nem vonzott. Egy szerpentinen haladva elhagytuk a várost és csoda történt.

A világ első, elektromos áramot termelő vízi erőműve mellett elhaladva egy olyan szurdokvölgybe jutottunk, amit Európában ritkán látni. Hatalmas sziklafalak alján futott a Djetina, melynek vízhozama kb. a Felső Ipolynak vagy Pinkának felel meg. A víz gyönyörű tiszta, gyors zúgók után mély, majdnem álló vizű poolok következtek.

Doki (fotó Faresz)

Leparkoltunk, majd szétszéledtünk és horgászni kezdtünk. Három bottal indultam a túrára: egy rövid szárazlegyes és két hosszú, nimfás cuccal. Furcsállhatja az olvasó, hogy kisvízre minek hosszú pózna, hisz az csak akad, útban van. A gyakorlat azt mutatja, hogy nincs így, sőt a hosszú bottal, bow casttal sokkal könnyebb horgászni, mint rövid bottal fejfelettizve, vagy rollozva. Egy 9,6′-os 3#-sal kezdtem, klasszik hosszú előkés, monofilos technikákkal. 2-3 legyet váltogattam (mind sötét, réz vagy ezüstfejes) és az első 100 méteren fogtam 5 db 20 cm feletti halat, köztük egy 30 cm közelit. Megy ez kérem! Mondták, hogy a sok az apró sebes és lám ez így is van. Aztán jött 300 üres méter és két elkenődött szlovén horgász, aki nem fogott semmit, és gondolkodóba estem. A csapatból Bali fogott sokat (tizen halat) és Zenkó párat (négy jó hal). Valami nem volt kerek…

Délután csapatok bevonulása, polgármesteri köszöntő, gyerekműsor, néptáncosok, ahogy ezt egy komoly versenyen illik. Másnap reggel korán keltünk, megreggeliztünk és irány a pálya. Az első nap a „B” szektorban kezdtem. Ez a pálya közepe volt. Itt már volt pér, elég sok és nagy medence is akadt, de még a kanyon mélyén horgásztam. A kezdés előtt egy órával elfoglaltam a szektorom és töviről-hegyire végignéztem, fejben felépítettem a taktikát, sőt, mivel szákba kellett gyűjteni a halat, mert két-három versenyzőre esett egy szektor bíró, még a szák ideális helyét is kiválasztottam. Nagy garral kezdtem horgászni. Egy 10’2″-es nullással kezdtem, 10-es tipettel és a szabályok engedte egy léggyel. A szektorom két nagy poolból és köztük lévő tarajos zúgóból állt. Ja meg persze szektor közepén trónoló döglött birkából, ami már mozgott a nyüvektől, de sajnos a halak nem álltak rá az ingyen kajára, ellenben egy holló igen, így igen természetközeli élményben volt részem. 🙂 A felső, sekélyebb medencében kezdtem. Alulról felfelé haladva, lassan, óvatosan vizslattam végig a teljes szakaszt, de se a sekély sóderos, se a sziklafal tövében futó 1,5-1,7 méter mély árok sem adott egyetlen kapást sem. Kicsit értetlenül álltam a dolog előtt, de nem tököltem sokat, mentem az alsó, mélyebb medencéhez. Itt már igen komoly mélységet találtam. A gödör közepén minimum 3-as víz volt, de még a szélében se tudtam elmenni mellcsizmában. Megpróbáltam meghorgászni minden létező szögből és irányból, de egyetlen kapást sikerült csak kicsikarnom, és ez egy 264 mm-es sebest hozott (a csali egy olív quill testű, 3,5 mm-es ezüst fejes nimfa volt (https://www.muhosz.hu/muhosz_hu/upload/2017/09/adam_quill.jpg)). Ezek után fel és le mászkáltam a szektorban, de egyetlen lepörgött halon túl nem sikerült felmutatnom semmit. El voltam kámpicsorodva, különösen akkor, amikor kiderült, hogy a felettem horgászó, a VB-ről ismerős, montenegrói srác hat halat fogott. Az ebédnél kiderült, hogy nem is olyan vészes a helyzet, mert ez az egy, nem túl nagy hal is elég egy 16. szektor helyhez. A velem egy szektorban horgászó Zenkó szintén egy halat fogott (15.), Főnök egyet (14.), Doki egyet (13.), HBali kettőt (14.), Mada annak ellenére nem fogott sajnos 20 cm feletti halat, hogy akasztott egy csomó méret közelit.

„B” szektor (fotó: Mada)

A délutáni fordulóban az erőmű alatti, városszéli szakasz jutott nekem („C” szektor). Reggel az itt horgászó srác hat pért fogott, ami igen jó előjelnek tűnt. Amikor bejártam a forduló előtt a szektort, nem volt nehéz kitalálni, hogy hol foghatta az elődöm a halat. A rövid, kijelölt szakaszon egyetlen combos árok tarthatott pért és a potenciális szakasz hossza nem volt több, mint 10-12 méter. A harmadik dobásra fogtam egy kulcstartó méretű sebest, majd másik 7-8 ugyanilyen halat. A legnagyobb nem volt 18 cm. Amim volt, eléjük szórtam, de értékelhető halat nem fogtam, sőt nem is láttam. Hát ez egy kerek nulla. A szektor 21 versenyzőjéből 10 nullázott. Hasonló sorsra jutott Fönci és Mada is. Doki két halat fogott nimfával (7.), Zenkó szintén kettőt, mindkettőt emergerrel (5.), HBali hármat (5.): kettőt nimfával, egyet szárazzal.

„C” szektor (fotó: Mada)

A harmadik forduló vasárnap reggel volt. Az „A” szektor közepén, a szurdok felső végén horgásztam. A szakaszom alsó és felső határán volt két gyönyörű medence és közte 200 méter habzó zúgó. Ugyanazzal a cuccal horgásztam, mint az első fordulóban. Az alsó, kb. 1,5 méter mély, lassú, köves-homokos aljú zúgó közepéből fogtam 12-es, 3-as ezüst fejű, piros nyakú nyuszifül nimfával egy mérhető halat az első negyed órában. Ezzel már elkerültem a nullát és ettől megnyugodtam. Láttam egy szedést, meg még egyet. Csak úgy a monofilos cuccra feltettem egy őzszőr caddist, és másodikra dobásra megfogtam a tettest, egy szűk harmincas, de meseszép színezetű sebest. Mivel több akció nem volt, így elindultam felfelé. A zúgóból megint jött egy mérhető hal és ekkor már kezdtem úgy érezni, hogy mókás dolog a horgászat. Kicsit ugyan rontott a hangulatomon, hogy minden további hallal 100-150 métert kellett futnom a néhol kötésig érő rohanó vízben, ökölnyi-focilabdányi köveken, de inkább ez, mint az előző napi eredménytelen küszködés. Felértem a szektor tetejére, ahol egy rövid (max 10 méteres) 2-3 méter mély medencét vájt a folyó a sziklába. Innen fogtam 5-6 halat, de mind nagyon méretközelit. Hárommal legyalogoltam a szákig. Fogtam a korábban már említett quill és nyuszifül nimfával, sőt egy 4 mm-es fekete tungsten fejes nimfa/streamer variációval is. A mérésnél sajnos a hat halból kettő kicsinek bizonyult (19,6 és 19,8 cm!), de négy hal is elég volt egy szektor ketteshez. Ebben a fordulóban Zenkó fogott még két halat a magyar csapatból (5.).

Zenkó (fotó: Faresz)

Az összesítésnél leginkább Zenkó kezét ráztuk, aki egy kisebb EB-vel felérő, 63 fős mezőnyben a 21. helyen végzett.. Én 35. lettem, míg HBali 37, Doki 41, Főnök 58, Mada 60. Az első csapat 16. a második 18. lett a 21 csapatos versenyen.

Összességében a Djetina egy igen nehéz, és közel sem egyenletes versenypálya, sőt talán annak nem is igazán alkalmas a pocsék, üres szektorok miatt. A halak mérete igen változó: az edzésen egy az egyik bosnyák horgász 50+-os sebest fogott, de képeken mutogattak a helyeik 50+ péreket és méteres galócákat is. Nehéz víz, ijedős, érzékeny halakkal, azonban ha valaki gyönyörű környezetben szeretne horgászni, két jó hely között néha sokat gyalogolva, ámde olcsón (a napijegy 1000 dínár, +381652213867), annak ajánlható, csak a Hotel Zlatibort kerülje el messzire.