A Műlegyező Horgászok Országos Szövetségének tagjai anno úgy döntöttek, hogy egy saját kezelésű víz lenne a legalkalmasabb arra, hogy bemutassuk, mit is tehet egy vízkezelő, ha számára nem csak a horgászok, hanem a természet is fontos. Éppen ezért a MŰHOSZ megpályázta, és meg is nyerte a halgazdálkodási jogot Eger-Felnémettől a nagytályai zsilipig terjedő Eger-patak szakaszra. Ez a rövid kis írás elsősorban ezt a szakaszt szeretné bemutatni.

Eger belvárosában is vannak csodás szakaszok

A patak Balaton község mellett ered a Bükk hegység északnyugati oldalán, majd Eger városán és Nagytályán áthaladva a Tisza-tóba ömlik Rima néven. Vízhozamát tekintve a Szinva és a Gyöngyös között helyezkedik el, de azért érdemes megjegyezni, hogy Eger belvárosa néhányszor már ?elúszott? a patak áradásának köszönhetően. Medre igen változatos: van, ahol természetes mederben folyik a víz (Szarvaskő és Almár között), van, ahol kevéssé szabályozott (Eger alatt) és van, ahol szinte nincs más, mint beton. A meder a legtöbb helyen jól gázolható, de már Szarvaskő alatt is előfordulnak hasig, mellig érő gödrök. A víz a legtöbb helyen 1-5 méter széles. Az aljzat jellemzően kavicsos, köves, de iszapos foltok sok helyütt találhatók.

Frissen telepített jászok

A parti növényzet is erősen változatos, az erdei részeken éger- és fűzfák állnak a parton, Egerben általában kaszált a rézsű, ettől délebbre pedig japán keserűfű dzsungel borítja a partot (a helyiek csak pohánkának hívják). A patak annak ellenére igen érdekes élővilágot rejt, hogy az emberi hatások sok helyütt igen markánsan meglátszanak. Néhol sok a tegzes és a bolharák, az alsóbb szakaszokon az árvaszúnyog. Az ember szinte biztos, hogy találkozik jégmadárral, és ha figyelmesen járunk Eger belvárosában, a Dobó tértől alig száz méterre is láthatjuk a vidrák nyomait.

Szarvaskő alatt az érintetlen meder

Az eddig bemutatott dolgok ugyan érdekesek, de a legyesek szívét sokkal kevésbé dobogtatják meg, mint a halak, térjünk is át rájuk. A legjellemzőbb halfaj a domolykó, a patak teljes általunk gondozott hosszában megtalálható. A legnagyobb tömegben 15-30 cm-es méretben találkozhatunk velük, de még a legfelső szakaszon is előfordulnak ennél nagyobbak (igaz, ezek alig kerülnek szem elé, mert nappal alig mozdulnak), Eger alatt pedig, ha nem is sűrűn, de előkerülnek kiló feletti példányok is. A telepítéseknek köszönhetően van pisztráng (a MŰHOSZ évről évre több ezer darab 3-4 cm-es, ún. előnevelt és kisebb mennyiségben 15-20 cm-es, egynyaras sebes pisztrángot helyez ki), ezek átlagmérete 25 cm körül mozog, de nem egy 40 cm feletti pisztráng fogtak már a legyes kollégák. Továbbá kísérleti jelleggel telepítettünk jászkeszeget is (25-30 cm-es méretben) az alsóbb szakaszokra, de ezek visszafogásáról kevés hírünk van.

           

Itt a legifjabbak is megfoghatják első halukat

Az alkalmazható felszerelésről: én egyetlen bottal indulnék, ami egy 7 láb körüli, 3/4-es lenne, de egy (?) osztállyal le vagy fel simán el lehet térni. A hossz már egy kicsit zűrösebb téma, mert a városban a támfalak között nem gond a hosszabb bot, de a városon kívül nagyon megküzd vele az ember. A nyerő legyek tekintetében nincs nagy trükk: a máshol bevált darabok itt is működnek: polilegyek, ducibb palmerek, időszakosan nedvesek, kisebb nimfák, pici streamerek jöhetnek szóba. Én személy szerint inkább a kisebb méreteket preferálom (12-18), ilyenekkel fogtam a legnagyobb pisztrángjaimat is, de tény hogy a helyiek szerint sokszor egészen böszme legyekkel is jól fogható domi (6-10 szőrös palmerek, nedveslegyek). A prezentáció kapcsán meg kell jegyezni, hogy bár az apró domolykók sokszor levernek szinte mindent, ami toccsan, a rendesebb halak általában itt is elég érzékenyek, sőt vannak időszakok, amikor az arasznyi domik is finnyásan fordulnak el az összes légytől, vagy rebbenek szét a legyezőzsinórtól (a komplett MŰHOSZ vezetőség kétórai horgászattal két mini domit tudott átverni az Egészségház utcai hídnál álló közel száz halból egy ilyen fumigálós időszakban).

Az igazi tanuló halak

Ilyenkor sokat segíthet a kicsit hosszabb előke és az óvatos megközelítés. Általában elmondható a patakról, hogy nem érdemes mellesben keresztül-kasul mászkálni a vizet, sok esetben egy combossal, sőt egy sima túrabakanccsal és némi indiános megközelítéssel sokkal több eredményt tudok elérni.

A helyi szabályokról:

A MŰHOSZ által kezelt szakaszt (mely, mint már említettük Eger-Felnémettől a nagytályai zsilipig tart), két részre osztottuk:

  1. Eger-Felnémettől az Eger belvárosában található Sas utcai hídig csak egy bottal, műcsalival és egyágú horoggal lehet horgászni.
  2. Az ettől lefelé terjedő szakaszon a törvényi szabályozásnak megfelelő bármilyen horgászfelszereléssel lehet horgászni.

Fontos továbbá, hogy az országos rendelkezésektől eltérően a jászkeszeget és a domolykót április 1. és június 15. között tilos kifogni. A legkisebb megtartható méret a sebes pisztrángnál, domolykónál és a jászkeszegnél is 25 cm, és ezekből a fajokból naponta (fajonként és összesen) maximum három darab vihető el. A horgászathoz szükséges éves (5500 Ft) és napi jegyek (1000 Ft) a Horgászparadicsom Horgászboltban (Eger, Maklári út 82.), a Hobby Horgászboltban (Eger Cifra Kapu út 162) és a Kaland Horgászboltban (Budapest, Népszínház utca 18.) válthatók. A 14 év alatti gyerekeknek az ingyenes állami horgászjegy mellé egy szintén ingyenes területi jegyet kell váltaniuk (beszerezhető a fenti címeken) ezután a gyerekekre vonatkozó országos és fent leírt helyi szabályok megtartása mellett a patak egész általunk gondozott szakaszán szabadon horgászhatnak.

Pisztráng az Eger-patakból

Pisztráng az Eger-patakból

Mint a fentiekből is látható, az Eger patak, bár kicsi víz, de igen kellemes élményt nyújthat bárkinek, aki rászánja az időt és energiát. Végezetül egy kis plusz információért érdemes felkeresni a MŰHOSZ fórumának ?Eger-patak topicját?, ahol valószínűleg kapunk naprakész információt a víz pillanatnyi állapotát illetően és esetleg helyi vezetőre is lelhetünk!