Mint az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került MŰHOSZ dobóbajnoksága május 6.-án szombaton. A helyszín a jól bevált galgamácsai focipálya volt. A reggeli verőfényben lassan szivárogtak a jelentkezők, végül 10 bátor ember indult a versenyen, a többiek inkább csak jó tanácsokkal látták el őket.

Szokás szerint a célbadobás volt az első szám. Az alábbi eredmények születtek (a döntőben csak a dobáshoz felhasznált kevesebb idő döntött):

A fűnyírást követően (a lelkes gondnok veszélyeztette a zsinórokat) a második forduló a távdobás volt: itt már kiélezettebb küzdelmet hoztak az egymás elleni párharcok és a folyton változó irányú és erejű szél. A részletes eredmények az alábbi táblázatból bogarászhatóak ki:

 

Végezetül a két forduló összesített eredménye adta a kombinált végeredményt:

A jó hangulatú versenyért köszönet a szervezőknek: Szmutni Ákosnak és Szilfai Csabinak, Csörgő Pistinek a mesés tormahabos pisztrángért és Kovács „Kyle” Gergelynek, hogy lett tétje a dicsőségen túl is versenynek: a jó bort és pezsgőt mindenki értékeli! 🙂

Jövőre remélhetőleg ugyanitt találkozunk, addig meg lehet gyakorolni!