A MűHOSz kezelésében lévő Eger-patak szakaszon idén is megkezdtük a haltelepítést a halgazdálkodási tervekben foglaltaknak megfelelően.

Ezer darab 3-4 cm-es előnevelt, valamint néhány tucat fogható méretű (30-40 dkg) sebes pisztrángot helyeztünk ki, melyek a Lillafüredi Pisztrángtelepről származtak. Az ivadékok a felső szakaszon, Felnémet-Almár mellett kerültek vízbe, míg a nagyobb halak elosztva Felnémettől az Érsekkertig úsztak el.

Terveink szerint idén még egyszer szeretnénk pisztrángot, jász és domolykó ivadékot kihelyezni.

Végezetül a domolykóívás a múlt héten lezárult, ezért a kezelésünkben lévő szakaszon a domolykó tilalmat feloldjuk, így mostantól az eredeti szabályoknak megfelelően bármilyen csali használható, viszont a vízben való gázolást a zsenge ivadékok védelme érdekében továbbra is kerüljük!