Írások

Erdőn

Újabb tél múlt el, s napjai az eddigieknél is lassabban fogyatkoztak. Sokáig csak a lakásban volt meleg, azután az első napsugarak hatására kezdett előbújni a tavasz. A varjak serege elhalkult és eltűnt valamerre, helyüket átvették a kisebb madarak, melyek minden reggel rázendítettek a környék ágai között. Daluktól napról napra enyhült a szél ereje, és erősödött a napé, lepkék és dongók keltek szárnyra a teraszunk alatt és kezdtek munkába minden délelőtt, és a hangok hatására lelki szemeim előtt kezdett kibontakozni a virágba borult tavaszi erdő, és az erdei patakpart megannyi szépsége és békessége.

Tavasz

Tavasz

Nem keltem korán, mégis kevésnek találtam a rövidnadrágot, mikor kiléptem az ajtón. “Sehol egy felhő, és ez még javulni látszik”gondoltam magamban, és lesétáltam az autómhoz. Volt vele gondom a télen, sok pénzemet elvitte, nem tudtam dűlőre jutni abban az ügyben, hogy ki szolgált kit az utóbbi időben. Viszont sok szép helyre elvitt már, és még egyszer sem hagyott cserben, úgy gondoltam hát, megérdemelte a járandóságát, és ráadásul ma ismét együtt fogunk barangolni. A boltban már régen láttak legyezőhorgászt, de a mellény nem akart megválni tőlem, s a rajta fityegő, számomra kevés, de a laikus szemeknek érthetetlen kütyük látványa vonzotta rám egy kisgyerek tekintetét.”Anya nézd!”  Magamba szívtam egy büszke adag levegőt, majd kissé kitoltam a mellemet. “A bácsit!..” Aztán lassan kifújtam az egészet. Talán meg kellett volna borotválkoznom. Nem érzem még magam bácsinak. Legalább is ma nem. Egy kissrácnak érzem magam, aki újabb felfedezőútra indul. Míg Siófokról kiértem megreggeliztem, majd pár klasszikus rock ballada mellett az erdő felé vettem az irányt. Nagy volt a forgalom de élvezet volt vezetni, és nem egészen délelőtt kilenc óra után a szokott helyen parkoltam le az autót. Elkezdtem magamhoz venni azt a kevés dolgot, amit szükségesnek találtam, a rövidnadrágra felkerült a combos csizma, a mellény hátára felcsatoltam a merítőszákomat. Ásványvíz a nagyzsebbe, müzliszeletek a kisebbe. A papírjaim nálam vannak, bot a kezemben. Csippant egyet a riasztó, én megfordultam, és ráléptem arra az ösvényre, amelyikre már nagyon régóta vágytam. Magam mögött hagyva minden mást nyílt meg előttem a természet.

Patak

Patak

Valahonnan a egy fakopács munkálkodása visszhangzott és köszöntött a keskeny ösvényen, mely a patakhoz vezetett. Ahol fény szűrődött be, ott a vadcsalán kék virága és erős illata borította a köröttem az talajt, amerre csak a szemem ellátott. A virágokon már zajlott az élet, mindenfelé rovarok százai döngtek, és halkan egy biztató csobogás szűrődött bele ebbe az erdei operába, mely ahogy haladtam tovább, úgy erősödött fel a fülemben. És egyszer csak ott volt előttem a patak. Az az ér mely átszövi és táplálja ezt a kis völgyet, mely élőhelyéül szolgál, táplálékot és védelmet nyújt annak az állatnak, melyet már annyira szerettem volna látni. A sebes pisztrángot.

Mélyebb szakasz

Mélyebb szakasz

Átgondoltam gyorsan az aznapi forgatókönyvet, és úgy döntöttem hogy kizárólag a legmélyebb és legsötétebben örvénylő részekre fogom fektetni a hangsúlyt, közöttük pedig egy jót sétálok a tavaszi patakparton. Az első ilyen helyet nem messze lopva közelítettem meg. Balról egy fába kapaszkodtam, jobbra tőlem egy másik helyezkedett el karnyújtásnyira, előttem méterhuszat szakadt a part lefelé, és végződött a surranó szakasz. A szakasz végénél pedig egy ígéretesebb gödör átláthatatlan vize reménnyel tele forgott tovább. Csak a monofil zsinórt hagytam a gyűrűn kívül, a surranó végénél vízbe engedtem a nimfát, és követtem a sodrásban.

Nimfák

Nimfák

Gyorsan merül, nem ül fel, majd tíz centit nyúlok utána mire ráüt valami aztán otthagyja azt. Vissza húzom és ismét előröl kezdem a műveletet, kicsit messzebbre engedem, majd egy újabb ütést követő húzós remegés jelzi, hogy megvan az első pisztrángom. Nem engedek neki, nem szükséges, nem az öregebbek közül való. Körülöttem viszont mindenhol ágak nehezítik a kíméletes bánásmód lehetőségeit, és ilyen magasról nem tudom a hálóba terelni. Gyorsan mérlegelem a lehetőségeket és úgy döntök hogy az előttem rohanó talán térdig érő, viszonylag sekélynek tűnő szakaszba ugrom, és onnan folytatom tovább a dolgokat. Belevetem magamat a vízbe mire a csobbanástól elázva küzdök vele tovább, de innen legalább biztosabban tudom a hálóba terelni. Némi fárasztás után megszákolom, aztán biztos helyre viszem a túlpart egy csendesebb öblébe, ahol megszabadítom a horogtól és egy két fotó után az otthont nyújtó gödröcske felé veszi az irányt, majd eltűnik a habok között.

Pöttyös

Pöttyös

Igazi piros pöttyös volt amilyenre vártam, szép egészséges. A csizmámban cuppogva kissé vizesen, de elégedetten indulok a következő ígéretes hely felé. Ahogy haladok a partoldalban egy vadkacsa gubbaszt a gyökerek között,mikor megállok és a tekintetünk találkozik, őkelme  úgy látja, biztonságosabb továbbállni, és maga mögött hagyja féltve óvott kis fészkét, melyben tojások hevernek. Nem bántom őket, izgalmas látvány a védtelen kis kacsavacok, de gyorsan elindulok hogy mielőbb visszatérhessen és folytathassa a költést.

Fészek

Fészek

Nem cserélek nimfát, úgy gondolom elég nehezek ezek, hogy elérjem vele a célomat, a lehető legnagyobb arany tungsten fejjel kötöttem egy párat a mai napra. Színük a sárga és az arany egyszerű harmóniája, bordázata vékony fémhuzal, melyet egy kreatív boltban szereztem be. Jól bevált pisztrángos nimfám ez, nem is kell kísérleteznem ilyentájt mással ezen a vízen. A levegőben és a part menti fák alatt mindenhol rovarok hemzsegnek. Egy gyönyörű kék színű, hatalmas nünüke kapaszkodik fel a zöld fűben, aztán még mielőtt tovább csodálhatnám, jöttömre gyorsan az avar sűrűjébe veti magát. A következő forgó hevesen kavarog előttem. A part szélein az tavaszi áradások során idehordott rönkök nehezítik a meghorgászhatóságot, de látszik az alámosott agyagos kanyar, mely nagy mélységet rejthet. Elmorfondírozom, és egy kisebb kerülővel, vigyázva, ágra nem lépve a felső részéig osonok. Nem szeretnék vizesebb lenni,már kezdek megszáradni, de az adrenalin nem fékez engem, és a lehető legjobb helyet igyekszem letapogatni. Egy vastagabb fatörzsön a patak közepéig küzdöm magam, innen kezdek horgászni. Hamar merül a legyem, nem kap bele a sodrás, de mégsem érzem az alját. Lefejtek hát még a legyezőzsinórból is, és újra kezdem. A nehéz nimfa lassan magával húzza a mélybe az összes zsineget amit szántam neki, de így nem száz százalékos a kontakt. Kissé emelek,majd amikor a sodrással együtt mozdul belehúzok egy jobbat mire azonnal reagál valami odalentről. Erős ellenállásba ütközöm, érzem, jobb halba akadtam mint az előbb. Itt viszont nehezebb a terep, nem fogok tudni gázolni sehol sem a környéken, a uszadékok és a meredek part pedig veszélyessé tenné a helyváltoztatást szárazon. Itt kell kivennem tehát, türelem, fáradni fog. Finoman húzom, kérdéses, hogy miként ül a szakáll nélküli horog, nem akarom elveszíteni. Érzem, ahogy fejtem be a zsinórt, lassan közeledik felém, aztán közvetlen előttem néhány víz alatt érő vastagabb rönköt veszek észre, melyek láttán nyelek egyet, és óvatosan közöttük kormányzom az eseményeket. Ez további adrenalin-lökettel élesít érzékeimen, és jó fél perc után meglátom a szépséget. Igazi barna, és nagyon erős. Mikor ő is meglát engem, tesz egy kísérletet, hogy megforduljon, de már közel van, a víztetőn egy bátrabb húzással a szákot alá tolom, és kifújok egy adag levegőt. Megvan. Nagyon óvatosan, de gyorsan hagyom el vele a zúgót, és pár másodperc múlva kissé lentebb egy kavicszátonyon szákostól a vízbe teszem. Gyönyörű sárga a hasa, régen fogtam itt ilyen szépet, foltjai egymásba olvadva sokasodnak a gerince vonaláig. Szeretnék egy fotót vele, úgyhogy nem gyönyörködöm benne, sebtében összerakom a kis fényképezőállványt, beállítom az időzítőt a gépen, majd másodszorra sikerül készíteni róla egy elfogadhatóbb minőségű képet. Nem törődve hogy további víz jut be combcsizmámon, beletérdelek vele a vízbe, és a sodrásba tartva megköszönöm a pillanatot az anyatermészetnek, hogy ezt kincsét megmutatta nekem. Cserébe megígérem neki, hogy mindig a lehető legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel fogok eljárni ezekkel a drágakövekkel.

Megszákolva

Megszákolva

Lassan úszik el, meg-megállva, erőt gyűjtögetve. Csendben megvárom, amíg eltűnik, aztán nekiindulok. Sűrűn benőtt helyeken haladok, vadcsapásokon, itt látszódik hogy keveset jár ember. Mindenhol patanyomok, majd szerteágazik a patak ahol egy hódrágta fába futok.

Hódok nyoma

Hódok nyomán

Bár szeretnék egyszer találkozni a gazdájával, cserébe egy-egy erdei béka ugrik előlem ki a zöldből, közben az arcomat ágak karcolják végig ahogy haladok, hol a zsinórral hol a bot gyűrűivel akadok fent valahol, de ez az igazi horgászat a számomra. Pár helyet még megpróbálok, de eredménytelenül, aztán egy apró tisztáson egy mohával és ibolyákkal benőtt apró réten elfogyasztom az ebédemet, és pótlom a kiizzadott nedvességet az utolsó palack ásványvízzel amit magammal hoztam. Csodálatos nap volt, de lassan véget ért. Az autóhoz érve összeszedelőzködöm, és hazafelé indulok.

Közben a Magyarországi műlegyezésen tűnődöm. Ahogy egyre aktívabban próbálok belemerülni a társasági részébe mostanság, veszem észre lassan azt is, hogy milyen nehéz is pártatlan horgásznak maradnom más legyező horgászok előtt, mint amilyen vagyok valójában. Egyszerűen buta vagyok a politikához és a hasonszőrű dolgokhoz. De tényleg lényeges ez itt az erdő mélyén vagy bárhol máshol? Számomra fontos érdek igazán csak a vizek, és a természet megóvása lehet, és hogy e rövidke földön töltött időnk békén és barátságban teljen azokkal az emberekkel akikkel összehoz a sors ezeken a gyönyörű helyeken. Célom, hogy ez a horgászmódszer és az életérzés, ami vele jár, akadálytalanul gyarapodjon tovább és jusson el másokhoz is, hogy megismerhessék és megtanulhassák azt. Mert engem elkápráztat minden egyes alkalommal, amikor művelem. Műlegyezés. Amit mögötte látok?

Egy gyönyörű patak kanyarog előttem az erdő mélyén rengeteg kinccsel és megannyi szépségével. A víz néhol felgyorsul, néhol lelassul és akadályokba ütközik. De ha vigyázunk rá és szeretettel vagyunk felé, mint bármi más felé az életben, visszaadja a gondoskodást, és gyönyörű vad pisztrángokat mutathat meg nekünk.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a MűHOSz vezetőségének és tagjainak a támogatásukért és a legyezéssel kapcsolatban nyújtott segítségükért, és szeretném elismerésemet kifejezi a műlegyezésért  tett munkájukban.

Kiss István