Írások

Eső előtt köpönyeg

Nyár van, a mindennapi feladataim közben egyre sűrűbben jut eszembe a horgászat. A madarak, a rovarok, a halak és a víz. Gondolatban már elhatároztam, hogy számomra ismeretlen részekre fogok ellátogatni szeretett folyómon, a Zagyván.

Gondolatban

Gondolatban

Időm nem volt túl sok, otthoni teendőm is volt bőven, ezért a peca időpontja elhúzódott egészen a hétvége legelejére. Ezzel nem lett volna semmi problémám, kivéve azt az apró kis tényezőt, hogy a héten megszokott kánikula és napsütés helyett reggelre sűrű, vastag felhőréteg takarta el előlem a napot. Nem erre készültem, hőbörögve pakoltam be a felszerelésem, gyors reggeli után kocsi indít, indulás. Ahogy kikanyarodtam az utcánkból, mondanom sem kell, el is kezdett esni az eső. Nem voltam boldog tőle, de valahol bíztam benne, hogy mire odérek, eláll.

Zúgó

Zúgó

Megérkeztem, vízállás jó, átláthatósága volt már jobb is, eső esik. Elkezdtem a felszerelést összeállítani, komótosan beöltöztem. Mire sikerült a legyemet kiválasztani, az eső is alábbhagyott.
Nem bírtam ki, azonnal lerohantam a vizet. Egy kisebb, blzs kollégától kapott black zulu már repült is a hozzám legközelebb lévő kicsinyke bokor alá, ahol az ott lapuló küszök és apró domik egyből elkezdték kóstolgatni. Majd negyed óra játszadozás, és egy 20 centis domolykó elejtése után eszembe jutott, hogy valami mást terveztem. Jó pár száz méter gyaloglás követketett, közben a mellettem felröppenő fácánokban és a nagyfejű napraforgók lenyűgöző színeiben gyönyörködtem.

Idegen pálya

Idegen pálya

Megérkeztem a célhoz, egy régi, rozsdás, lepukkant kis hídhoz, aminek még a korlátaiból is hiányoztak darabok. A híd mögötti zúgó fölötti szakasz alkalmasnak tűnt kezdésnek. Lementem, térdig beálltam a vízbe, hogy kényelmesebben tudjam dobálni a bokrok és a part szélét. Egy nagyobb, zöld-sárga poliszöcskét dobáltam. Őzszőrből kötöttem rá szárnyakat is, de nem volt az igazi. Levágtam a szárnyát, hogy ne lapuljon bele annyira a vízbe. A következő dobásra már egy szebb domi rá is ragadt. Kicsit várok, hátha nem verte szét a koma a pályát. Egy perc sem telik el, egy hatalmas fej feljön és lehörpintett valamit a víz tetejéről. Itt vannak még, a nagyobbak is, gondoltam. Repült a szöcske egyik helyről a másikra. Semmi. Kiszúrtam egy aprócska kis beállót a szemben lévő bokor tövénél. Furcsán vibrált ott a víz, nem láttam, de tudtam, ott kell lennie. Másodjára sikerült betalálni a parányi helyre. Szépen lassan fel is jött a lakója és hatalmasra tátott szájjal leszedte a víz tetejéről a megcsonkolt hoppert. A horoggal a szájában semmilyen nagy felhajtást nem csinált. Magam elé tudtam irányitani, aztán amikor megláttam mekkora, már ő is észrevette, hogy nem stimmel valami. Őrült sebességel elkezdte keresni az akadókat. Gyönyörű duci, 40 centi körüli domolykót fotózzhattam le és engedhettem szabadon.

Az első hal

Az első hal

Elindultam folyásiránnyal szemben a híd lábánál a kövek között. Küszcsapatok portyáztak, várták a szemerkélő esőtől vízbe pottyanó szúnyog reggelijüket. Az új pálya köves mederrel és térdig érő vízzel várt, míg el nem értem az első fáig. Ott ugyanis a mély gödrök miatt nem tudtam tovább haladni, így visszamentem a hídhoz. Partra ki, fa kikerül, vízbe be. Tíz méterenként fa és gödör, meguntam a ki-be ugrálást és elindultam a szárazon. Figyeltem a helyeket, de minden beugró mély vízzel várt. Ahogy sétáltam fölfelé, egyszercsak csobogást hallottam. Megpillantottam egy pontot, ahol vízbe is tudok menni a botommal. Kitapogattam a medret, biztonságos. Beléptem, és tizenöt méteren belül kettő zúgó volt előttem. A bokrok engednek még fej felettizni is, remek pálya. A légy repül egyik bokorból a másikba, langósabb részből a gyorsabba. Pár darab, arasznyinál egy picit nagyobb domit sikerül kivarázsolni. Örülök, halat fogni mindig jó, még ha apraja is.

Szöcske

Szöcske

Kettőt lépek fölfelé, lőtávolba kerül egy belógó bokorral díszített surranós rész. Elkezdem dobálni, bentről kezdem, kifelé haladok. Az utolsó dobás nagyon jól sikerül, súrolja a belógó fűszálakat. A légy sodródik, majd oldalról lecsapja egy nagyobb hal. Nem tudom pontosan mekkora, de a védekezéséből ítélve nem lesz kicsi. Nem mutatja magát, nem engedek neki, ráemelek . Meglátom a körvonalait ahogy közeledik hozzám, jóval nagyobb mint az előző zúgónál fogott. Szinte kicsavarja a kezemből a botot, ahogy elúszik mellettem. Megfordulni sincs időm, olyan gyors. A hátam mögötti bokornál folytatódik a harc. Mindent elkövet, hogy bejusson a bokor víz alatti gyökerei és ágai közé, csak hogy szabaduljon a szúrós falattól. Pár percig viaskodunk, de a feszes felszerelés felőrli energiáját. Fáradtan, a sodrásba befeküdve hagyja, hogy egy pár fotó erejéig kiemeljem éltető eleméből és megörökítsem eddigi legnagyobb legyezve fogott, mohos hátú domolykómat.

A legnagyobb

A legnagyobb

A szabadon engedése után vezényszóra kezdett el esni az eső. Az elöttem lévő pályát szépen lassan átláthatatlanná festették a vízgyűjtő árkokból befolyó iszapos vizek. Remegő lábbal és harminckettes mosollyal sétáltam vissza az autómhoz. Most már azt sem bánom, hogy esik az eső.