A 2014-es évad első nyilvános közszereplését a MűHOSz a FeHoVá-ra időzítette. A szervezők az utóbbi években egy igen ravasz húzással tél végére módosították a nagy múltú Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi szakkiállítást, ami jó taktika a horgász-uborkaszezon színesítésére. Bár az idei tél enyhe időjárásával nem igazán kényszerítette karosszékbe a pecásokat, egy ilyen program mindig kiváló alkalmat ad egy kis kimozdulásra, az újévvel kapcsolatos horgásztervek szövögetésére és természetesen a legyezéssel való megismerkedésre is.

Érdeklődők

Régi jó kapcsolatunkhoz híven a FeHoVa szervezői idén is meginvitálták a Szövetséget egy kis légykötésre, melyre lelkes kiállítói stábunk sosem tud nemet mondani. A csütörtök reggeli nyitáskor már komplett beélesített satuarzenállal, kipróbálható felszerelésekkel és egy kisebb ország méretű, vadonatúj molinóval vártuk a standunk elé tévedt látogatókat.

Önkéntesekből nem volt hiány. Az általában leglátogatottabb szombati napon kilenc bátor legyes próbálta óvni pultunkat és annak tartalmát a műlegyező horgászatról mindent tudni, illetve begyűjteni akaró szorgos kezek rohamaitól. A várvédőket házi gyümölcspárlatokkal acélosították a büszke és szakértő főzőik. Szinte hihetetlen, de szombat óta magunk között tudhatjuk az első, a műlegyezést minden családi behatástól mentesen, önként vállaló hölgy tagunkat. Az egyébként szintén kiállító, nem mellesleg solymász Nórára akkora hatással volt a puszta megjelenésünk, hogy ragaszkodott az éves tagdíj azonnali befizetéséhez, amihez én mint vajszívű titkár, ott helyben levezényeltem az amúgy nem túl bürokratikus tagfelvételi eljárásunkat.

 Alkukötés

Dobtunk, dobni tanítottunk, kötöttünk, kötni tanítottunk, csomót mutattunk, felszerelést magyaráztunk, könyveket lapozgattunk, egyszóval minden kérdésre tartalmasan és ellentmondást nem tűrően válaszoltunk: kiállítottunk. Érdekes volt figyelni, ahogy a velünk szemben elhelyezett fárasztógépes videojáték nézőit milyen könnyen elcsalja egy 2 perc alatt elkészített nedveslégy kötésének látványa. Akadt olyan nézelődő is, aki bő másfél órát töltött a stand előtt állva, szűnni nem akaró kérdéseivel, történeteivel.

Érdeklődők

Régóta tudjuk, hogy a legyezés elsajátításához egy élet is kevés, ezért túlzott magabiztosság lenne azt állítani, hogy mindenkiből félórányi hipnózissal elsőosztályú legyest faragtunk. Ellenben hathatós tevékenységünk nyomán láthatóan többen is elindultak azon az úton, amiről nekünk azóta sem sikerült levánszorogni, hogy rátaláltunk. Nincs ezzel baj, szeretettel köszöntsük őket!

A Hungexponak ezer köszönet a kiállítói hely biztosításáért! Mindenkit szeretettel várunk további találkozóinkon!