Az ötlet…

Siófokon születtem, és ma is itt lakom a Sió csatorna és a Balaton szomszédságában. Kisebb s nagyobb kihagyásokkal, de már gyermekkorom óta a vizek és a horgászat szerelmese voltam. A műlegyezés mindig is érdekelt, majd a finompergetéssel töltött évek után 2010 nyarán kezdtem el komolyabban foglalatoskodni ezzel a műfajjal. Az elején, autodidakta módon próbálkoztam, de hamar rá kellett jönnöm arra, hogy segítségre van szükségem, hogy tovább fejlődhessek benne. A Magyar Horgász lapjain a legyes rovatot olvasgatva illetve a Műhosz Fórumon informálódva kezdtem fejlődni, majd a Sió felsőnyéki szakaszán legyező Németh János kezei alatt éreztem rá igazán a műlegyezés szépségére. Onnantól kezdve már egyenes út vezetett, hogy a lehető legtöbb féle halat fogjam meg ezzel a módszerrel. A Balaton déli partján húzódó nádasok rengeteg szép vörösszárnyú keszegére való legyezés az egyik kedvenc időtöltésem volt a nyári melegebb napokban, innen jött egyszer az ötlet, hogy egy műlegyes versenyt szervezzek erre alapozva.

Egy balatoni vörösszárnyú keszeg

Március-április táján kezdtem el a szervezést, melyet rengetegen támogattak. Sok munkám volt a szektorok kijelölésével és a versenyzők részére érthető térképek elkészítésével. A Balatoni Halgazdálkodási ZRT. egyeztetett a vízirendőrséggel, kedvezményes jegyeket illetve fődíjként egy éves területi engedélyt ajánlott fel. A Műhosz megosztotta velem a korábbi versenyeiken szerzett tapasztalatait, kezdett összeállni a verseny szabályzata, valamint minden versenyzőnek haltartó hálót biztosítottak. A Siófoki horgászegyesület adta a kupákat, és az egyesületi elnök Kalauz Zoltán bíróként is rengeteget segített a verseny napján. A Mohosz pedig felajánlott egy vándorkupát, ezzel remélhetőleg hagyományt teremtve, hogy ezt a versenyt most már minden évben megrendezhessük itt, a Balatonon.

Ezúton is szeretném megköszönni nekik a segítségüket.

…és a kivitelezés

A versenyt megelőző napokban, hetekben a tavalyihoz hasonlóan szeszélyes időjárás mutatkozott. Az erős és változó irányú szeles órákat szélcsendes napsütésesek váltották a verseny napján is.

A pályán

Reggel fél nyolcas gyülekező után lassan kisorsoltuk mindkét fordulóra a horgászhelyeket. 12 versenyző indult a rendezvényen, amelynek célhala a vörösszárnyú keszeg volt, kizárólag ezek a halak számítottak bele az értékelésbe. A fejtől a farok végéig 20 cm-t meghaladók 1, a 30 cm-t meghaladók 2 pontot értek. A versenyzők elfoglalták a helyüket, majd fél tízkor kezdődött az első forduló. Mindenki a neki kiosztott haltartóba gyűjtötte a pontozandó halakat, melyeket a fordulók során kajakkal cirkáló versenybírák mértek le. A regisztrálás után a forgás azonnal visszakerült éltető elemébe.

Mérés után

A pálya a szántódi révtől a Lóczy Lajos utcai csónakkikötő határáig húzódott. Enyhén hullámzó vízben, változatos, nád szabdalta öblöcskékben zajlottak az események. A pálya keleti felén horgászó Pálinger István vezette a mezőnyt 13 ponttal és egy majd 30 cm hosszú vörösszárnyúval. A délig tartó első forduló után a két versenybíró egyeztette a délelőtti pontokat, majd megebédelt a csapat, és két órakor elkezdődött az újabb „megmérettetés”.

A következő…

Egy rövid szélcsendes óra többeknek is hozott halat, mire egy erősebb északi széllel válaszolt Pelso anya, és rendesen megnehezítette mind a legyezést, mind pedig a mérlegelést. Volt, aki botját törte, és volt, aki a gázlóban is elázott a hullámok között, de nem tudta a versenyzők kedvét szegni az időjárás sem. Délután öt órakor ért véget a második felvonás. Eztán a Rév hotelnél lévő versenyközpontban találkozott a társaság, ahol a pontok összesítése után kihirdettük a nyerteseket. A mezőny 78 db értékelhető vörösszárnyú keszeget fogott, melyből 4 db érte el, vagy haladta meg a 30 cm-t. Ezeken kívül horogra akadt még csuka, sügér és naphal is, de ők nem számítottak bele a végeredménybe.

Mindhárom dobogós 16 pontot ért el, így hát a legnagyobb halak döntöttek.

1.      Lettner Balázs

2.      Csorbai Balázs

3.      Pálinger István

A legnagyobb hal kifogója díjat szintén az 1. helyezett Lettner Balázs nyerte el egy 32 cm-es vörösszárnyúval, ezzel az éves balatoni területi engedély mellé a vándorkupát is a magáénak tudhatta.

Csorbai Balázs(II. hely), Lettner Balázs(I. hely), Pálinger István(III. hely)

Szeretnénk ezzel a versennyel egy hagyományt teremteni a Balatonon. Azon leszünk, hogy jövőre is megrendezhessük, Balázs pedig remélhetőleg azon, hogy megvédje az idén elnyert vándorkupát.

A lelkes résztvevők