2013 március 16.-án megrendezésre kerül a MűHOSz országos műlegyes dobóbajnoksága, amely az első ilyen jellegű rendezvény hazánkban. A műlegyes dobások fortélyai régóta izgatják a magyar legyeseket, de sokáig nem volt lehetőség arra, hogy a technikai alapokat képzett oktatók segítségével lehessen elsajátítani. 2007-ben Paul Arden meghívásával megrendezésre került az első hazai „dobókurzus” közel 20 fő részvételével.

Az első dobókurzus résztvevői – 2007

A rendezvény kapcsán megszületett az igény a magyar műlegyes dobósport elindítására és kvalifikált oktatók képzésére is. Ennek eredményeképpen a MűHOSz 7 tagja szerzett nemzetközi oktatói minősítést, később néhányan mester fokozatot, ami hazánkat európai szinten is elismertté tette a műlegyezés szakmai berkeiben.

Egy kis korrekció a verseny szünetében

Az idei dobóbajnokság a folyamat újabb állomásaként olyan kvalifikációs esemény lesz, mely után a legeredményesebb magyar versenyzőknek lehetősége lesz nemzetközi porondon is megmutatni képességeiket és gyakorlati tudásukat. Ugyanakkor nem csak a versenyzői ambíciókkal rendelkezőket, de minden olyan érdeklődőt / műlegyest szeretettel várunk, akiket a rendezvény témája érdekel, és szeretnének nézőként vagy indulóként részévé válni egy várhatóan jó hangulatú eseménynek. A versenyszámok (távdobás és célba dobás) mellett a lehetőségekhez mérten rövid bemutatót is tervezünk tartani a műlegyes távdobás rejtelmeiről, és lehetőség lesz arra is, hogy kezdő /haladó legyesek oktatói segítséggel csiszolhassák technikai tudásukat.

Részletek, kérdések egyeztethetőek a fórumon,  a versenyszabályzat elérhető az alábbi oldalon, a helyszín és időpont az Események menüpont alatt található.