Írások


A galóca legyezőhorgászata

Bartha Péter, 2018. január. 15.

A legendás és titokzatos galóca horgászatához kivételes türelem, profi dobótechnika és az átlagosnál több szerencse kell.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-galoca-legyezohorgaszata/


Egy legyes VB margójára – a konklúzió

Csorbai Balázs, 2017. november. 12.

Az elmúlt három részben elsősorban az elért eredmények és technikák objektív bemutatásáról volt szó. Az utolsó etapban viszont már szubjektív módon értékelném a bizonyítványt, és ami ennél talán fontosabb, leírnám a véleményem a hogyan továbbról, hisz elértünk egy olyan ponthoz, ahol közösen kell eldöntenünk, hogy merre is haladjon a hazai műlegyes sport.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/egy-legyes-vb-margojara-a-konkluzio/


San Kupa 2017 – A tuti

Csorbai Balázs, 2017. november. 3.

Az idei San Kupa immár a 12. volt. Sok mindent megéltünk már ezek során: voltak csodás évek sok hallal, nehezebbek kevesebbel. Ez idei hordozott magában mindkettőből. Ugyan sok hal volt, de sokszor úgy eltűntek, hogy simán üresnek láttuk a vizet, hol hatalmas halakat láttunk egymás mellett, de megfogni akkor is komoly mutatvány volt.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/san-kupa-2017-a-tuti/


Egy legyes VB margójára – a ború

Csorbai Balázs, 2017. október. 5.

A második fordulóra az Árva jutott nekem. A versenyszektorok kijelölésének sajátossága folytán itt nagy jelentősége volt a sorsolásnak. Amikor a buszon az egyes sorszámtól kezdték sorolni a számokat, egyre kisebb reménnyel hallgattam a neveket.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/egy-legyes-vb-margojara-a-boru//


Egy legyes VB margójára – a derű

Csorbai Balázs, 2017. szeptember. 27.

A nyári edzések augusztus 21-ével fejeződtek be, mikor is lezárták az összes versenypályát. Így amikor szeptember 2-án szombaton, a verseny előtt pár nappal megérkeztünk, már csak a hivatalos és nem hivatalos edzéspályákon gyakorolhattunk.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/egy-legyes-vb-margojara-a-deru/


Egy legyes VB margójára – a felkészülés

Csorbai Balázs 2017. szeptember 18.

Aranyszabály ennél a légynél: a kevesebb a több, mert egyébként is nagyon anyagpazarló, hát még ha dúsan kötjük! A horog lehetőleg nehezebb, vastaghúsú legyen. Az alapanyagok az alábbi képen láthatók.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/egy-legyes-vb-margojara-a-felkeszules/


Álmok földje – Műlegyezés Izland szigetén

Fogarasi Miklós 2017. szeptember 5.

Előre bocsátom, nincs Gárdonyit idéző írói vénám, az elmúlt 20 évben nem is erőltettem a műfajt, és ha CselnkökúrB nem említi meg a cikk dolgot, bőven beértem volna most is egy fórumbejegyzéssel, melynek kötetlenebb, lazább kereteit jobban kedvelem. Azonban most így alakult, és szolgáljon tanulságul nektek, ha esetleg a jeges szigetre tévednétek legyes szándékkal.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/almok-foldje-mulegyezes-izland-szigeten/


Savinja tuti 2017

Csorbai Balázs 2017. május 30.

A ?II. Tibolya László Emlékverseny? részletes, fordulóra bontott eredményei ebben az Excel táblában találhatóak meg. A 17 induló összesen 256 darab, 20 cm-nél nagyobb halat fogott. A számoknál azonban valószínűleg érdekesebb az első három helyezett taktikája, illetve tapasztalatai.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/savinja-tuti-2017/


Dobó bajnokság: részletes eredmények

Csorbai Balázs 2017. május 26.

Mint az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került MŰHOSZ dobóbajnoksága május 6.-án szombaton. A helyszín a jól bevált galgamácsai focipálya volt.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/dobo-bajnoksag-reszletes-eredmenyek/


Dobóbajnokság 2017 – Beharangozó

Csorbai Balázs 2017. május 4.

Idén is lesz műlegyes dobóbajnokság Galgamácsán a focipályán, 2017.05.06-án, szombaton.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/dobobajnoksag-2017-beharangozo/


A galócalégy, ami tudja a méteres hucsót

Németh István, 2016. december. 23.

Aranyszabály ennél a légynél: a kevesebb a több, mert egyébként is nagyon anyagpazarló, hát még ha dúsan kötjük! A horog lehetőleg nehezebb, vastaghúsú legyen. Az alapanyagok az alábbi képen láthatók.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-galocalegy-ami-tudja-a-meteres-hucsot/


Galóca Open

Vankó Balázs, 2016. november. 26.

Idén került először megrendezésre a San kupa keretein belül egy egyszerű szabályokból felépített Sztrímeres Galóca Vadászat. Péntek volt a kijelölt nap. Aki az e napon fogott legnagyobb galóca fotóját bemutatja, díjazásban részesül.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/galoca-open/


Legyes vizek térképe

Csorbai Balázs, 2016. június. 30.

http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/legyes-vizek-terkepe/


San-tuti 2016

Csorbai Balázs, 2016. november. 17.

Már az első edzésnap után kiderült, hogy pért fogni nem lesz egyszerű. Ilyen későn még sosem horgásztam a Sanon. Az általam ismert, favorizált helyek szinte üresek voltak és mindenhol pisztrángokba botlottam. Este Ádám említette, hogy ez az igazi kihívás: a pisztrángok közül kifogni a péreket. Ezen kicsit elgondolkodtam. Közülük szinte lehetetlen pért fogni, mert a kisebb pisztrángok mindenre rávetették magukat, szóval valami mást kell kitalálni.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/san-tuti-2016/


San Kupa 2016

Csorbai Balázs, 2016. november. 10.

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy az év utolsó rendezvénye a San Kupa. Nem volt ez másként idén sem. A dolog nem indult zökkenőmentesen, mert az október végi időpont némi keveredés miatt november eleire változott. Ment persze az ötletelés a vodkáról, Editáról, és a galócákról. Végül 19-en gyűltünk össze, illetve futólag voltunk 21-en is, sőt, még egy magyar különítmény is vízen volt, de velük se a folyón, se egy sör mellett nem sikerült összefutni.

Bővebben> http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/san-kupa-2016/


Epoxi szemek készítése sztrímerekhez, házilag

Benyhe János, 2016. október. 28.

Mottó: A körülöttünk lévő tárgyak alapvetően 2 csoportra oszthatók: amiből lehet legyet kötni, és amiből nem. Valószínűleg az utóbbiból van kevesebb A kishalat utánzó műcsalik hatékonyságát javítja, ha élethű szemeket rakunk rájuk. Természetesen bolti alapanyagot is vehetünk készen, de a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/epoxi-szemek-keszitese-sztrimerekhez-hazilag/


Nimfa szlovák módra

Csorbai Balázs, 2016. október. 14.

Amikor legyezni kezdtem a nimfázás valami rém misztikus dolognak tűnt. Mert ugye a szárazlégy úszik a víz tetején, a streamert meg rángatom vissza, mint anno wobblert. Na de a nimfát? Az ember fia persze mindent elolvas, ami szembejön, de a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/nimfa-szlovak-modra/


Chanel No. 3.

Rucz Áron, 2016. október. 3.

Tavasszal van két hét a naptárban, amikor mindenre tilos horgászni, amire szeretek. Azaz majdnem mindenre. Szerencsére azért akad egy hal, ami szép is, kellően óvatos is, horgászata pedig kifejezetten látványos és szórakoztató. Manapság már rendszeresen megesik velem, hogy balinozás, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/channel-no-3/


Chanel No. 2.

Rucz Áron, 2016. augusztus. 21.

Imádok domolykóra és jászra horgászni. Olyan ez nekem, mint a nádi pontyozás a Balatonon. Zsigerekig hatoló horgászélmény. Leírhatatlan érzés, amikor egy ”dióhéj” ladikban a poszáták cserregésétől hangos lápszagú nádasban ringatózva, egyszer csak a szeme sarkából észreveszi az ember, ahogy finoman …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/chanel-no-2/


 A körösi tuti-2016

Csorbai Balázs, 2016. augusztus. 5.

Bak ”Túrigyerek” Viktor I. helyezett Délelőtt: Elég nehéz volt a kezdés… Elsétáltam a hídtól lefelé a kanyar végéig valami tuti hely reményében… Aztán szépen vissza is fordultam… Nem igazán találtam olyan helyet, ahonnan nehézségek nélkül tudtam volna dobni egy jót, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-korosi-tuti-2016/


Zagyva Party- A tuti

Csorbai Balázs, 2016. július. 19.

Orcsik ”Pubi” Tibor Szombat reggel Fecóval együtt indultunk horgászni. Úgy döntöttünk, mivel a Tisza magas, ezért az összefolyás feletti szakaszt nézzük meg először. Fecó lejjebb kezdett, én pedig a gyaloghíd és a belső közúti híd közötti szakaszt kezdtem vallatni. Később …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/zagyva-party-a-tuti/


Legyezés eperrel

Bartha Péter, 2016. július. 11.

Gyerekkoromban élvezettel olvastam Lőrinc László, a domolykókirály írásait, amelyben fa alá ejtegetett eperrel fogdosta a szebbnél szebb halakat. Megmozgatta alaposan a fantáziám az önműködő, természetes etető gondolata. Azt tervezgettem, hogy ültetek pár fát a Hajógyári-sziget kis ágába és rájárok, ha …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/legyezes-eperrel/


Műlegyes bemutató- Bitoroltuk kicsit a ”cégért”…

Gulybán István, 2016. július. 5.

(fotók: Bajzátné Anita) Érdekes kihívással néztünk szembe július 2-án, szombaton. Ahogy a Bélapátfalván megrendezett Megyei Vadásznap szervezői írták: ”… a műlegyes horgászatot, mint nálunk még a horgászok között is különlegességnek számító műfajt egy látványos bemutatóval megmutatnánk a közönségnek.” A MŰHOSZ …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mulegyes-bemutato/


 V. Zagyva-Party (beharangozó)

Csorbai Balázs, 2016. június. 29.

Mada invitációja: Míg az első unikum volt, mára úgymond már megszokottá vált, hogy a szolnoki Műlegyező Műegylet minden évben a vadak kezére adja a Zagyvát. Ez az év sem múlhat el Zagyva-Party nélkül. Jelesül az ötödiket rendezzük és boldogsággal a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/v-zagyva-party-beharangozo/


Mada kutyalegye

Csorbai Balázs, 2016. június. 29.

Zagyva-party nem lehet Donkó ”Mada” Attila kutyalegye nélkül. Minden jászok réme, de nagyobb méretben a balinok és megeszik. Nem bonyolult légy, bár a szép muddler fej, már haladó kategória Alapanyagok: 8-12 közepes szárhosszúságú, vastaghúsú, nedveslégy horog fekete kutyaszőr (az eredeti …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mada-kutyalegye/


Lee-bogár

Csorbai Balázs, 2016. június. 29.

Tölgyesi ”Lee” Levente bogara egyike a hazai fejlesztésű, faék egyszerűségű és mégis halálos legyeknek. Alapanyagok: 8-12 közepes szárhosszúságú, vastaghúsú, nedveslégy horog Közepes, fekete zsenília Fácán faroktoll Bekötjük a fácánt és a zseníliát. Előretekerjük a zseníliát, és lekötjük. Előrehajtjuk a fácántollat. …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/lee-bogar/


Küszívás-On

Kiss István, 2016. június. 14.

Május közepén járunk, az öreg Pelso anya lassan, de felmelegedőben tart a nyári önmaga felé. Ahogy múlnak a napok, a küszcsapatok egyre közelednek, homokpadról homokpadra haladnak, a déli part szabad strandjainak hosszan terülő kövezései felé. Íváshoz készülődnek, és az őket …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/kuszivas-on/


Mozirje-tuti 2016

Csorbai Balázs, 2016. június. 2.

Idén egy délszláv versennyel nyitott a MŰHOSz bajnoksága. Mozirjében gyűltünk össze. A 19 versenyző, 7 csapatban összesen 378 darab 20 centinél nagyobb halat fogott. Ebből Hárságyi Balázs 71-et, Zentai Zoltán 31-et, Pálinger István pedig 27-et. A versenyről az alábbiakban számolnak …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mozirje-tuti-2016/


Chanel No. 1.

Rucz Áron, 2016. június. 1.

Szeretem az Alföldet. A végtelen búzaföldek, a napsárga repce, a kókadozó gémeskutak az elhagyatott tanyák mellett, és a horizont fölött elterülő habcsókos kék ég monoton kavalkádja oly kedvesek nekem, hogy hosszútávon nehezen tudnám elképzelni az életem nélkülük. Áradozhatnék még az …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/chanel-no-1/


Tibolya László Emlékverseny – Beharangozó

Somogyi Péter, 2016. május. 13.

A Zagyva szeszélyeinek köszönhetően a MŰHOSZ Bajnoksága a tavasz végén indul. A versenysorozat négy fordulóból áll: Tibolya László Emlékverseny, Savinja, Mozirje Szlovénia, május 27-28. Zagyvaparti, Zagyva, Zagyvarékas június (vízállás függvényében) Keleti Végek Legyes Találkozó, Sebes-Körös Komádi, július 30. San Kupa, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/tibolya-laszlo-emlekverseny-beharangozo/


Szelek szárnyán, avagy így történt a 2016-os dobóbajnokság

Kutas Gábor, 2016. április. 21.

Ahogy a vadvízi evezőknek a szikla, a legyes dobóknak a szél a barátja. Legalább is így tartja a mondás. De a hétvége óta én is így tartom, mert megnyertem. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Menjünk csak szépen sorjában! Szövetségünk …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/szelek-szarnyan-avagy-igy-tortent-a-2016-os-dobobajnoksag/


V. FlySox Napok

Csorbai Balázs, 2016. április. 13.

I. nap: csukás verseny Bajzát Zoltán 2016. április 2-3-án ötödik alkalommal került megrendezésre Felsőtárkányban a FlySox elnevezésű műlegyezős összejövetel. Reggelizés, szerelék összeállítás után a verseny szabályainak ismertetése következett. A legyes pályák kisorsolása előtt közösen emlékeztünk meg a 2015 karácsonyán elhunyt …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/v-flysox-napok/


Egri legyes suli

Csorbai Balázs, 2016. március. 31.

Lassan közeledik az V. Flysox és annak második napján a Legyes Suli! Miután szombaton mindenki rogyásig fogta magát csukával vasárnap reggel 9-kor találkozunk Felsőtárkányban a tóparton, majd indul móka. Először a felszerelés összeállítása lesz terítéken: lesznek botok, zsinórok, előkék, tipetek. …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/egri-legyes-suli/


Műlegyes balinozás az Alsó­-Tiszán

Benyhe János, 2016. március. 25.

Aligha van olyan műlegyes horgász Magyarországon, aki ne szembesült volna még a sztereotip kérdéssel: ”de hát legyezni pisztrángra szoktak, hegyi patakokon, nem?”. Az Alsó-­Tiszán különösen nem alaptalan ez a felvetés, és nehéz is lenne rá mit válaszolni az okvetetlenkedő kibiceknek, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mulegyes-balinozas-az-also%c2%ad-tiszan/


A kúposság – nem csak esztétika

Kutas Gábor, 2016. március. 12.

A természetben előforduló geometriai formák között az egyik leggyakoribb az elvékonyodó, kúpos profil. Legyen szó fatörzsről, süntüskéről, a macska bajszáról vagy épp egy halszálkáról. Megfelelő ismeretek hiányában úgy statikai, mint áramlástani szempontból mellőzném e formák evolúciós sikerének tárgyalását, az egyszerűség …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-kupossag-nem-csak-esztetika/


Országos Műlegyező Bajnokság a MŰHOSZ támogatásával

Csorbai Balázs, 2016. március. 8.

A hazai műlegyezés egy igen kicsi, de annál viharosabb szelete a versenysport. Több, mint tizenöt éve rendeznek versenyeket hazánkban ebben sportban és már 2007-ben Norvégiában és 2008-ban Spanyolországban az Európa Bajnokságon teljes csapattal képviselték a legyesek hazánkat. Ebben az időszakban …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/orszagos-mulegyezo-bajnoksag-a-muhosz-tamogatasavala-muhosz-tamogatasaval/


A békési duzzasztó

Rucz Áron, 2016. február. 29.

Január, február, itt a nyár! ? tartja a mondás, melyet azt hiszem főleg mi horgászok veszünk igazán komolyan. A tavaszt várva botjainkat többször áttörölgettük, majd összeraktuk, és megsuhintgattuk a nappaliban szívbajt hozva ezzel az asszonyra. Zsinórjaink leápolva várják az első …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-bekesi-duzzaszto/


MűHOSz a FeHoVán 2016-ban is

Kutas Gábor, 2016. február. 16.

Küszöbön a 2016-os szezon első jelentős pecás kiállítása, a FeHoVa. Ki ne találd már, hogy nem leszünk ott!!! Csak a pontosság kedvéért: Hungexpo, 2016. február 18-21. Amennyiben érdeklődsz a műlegyezés iránt, kérdésed van, vagy csak dumálnál pár arccal, akik nem …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/muhosz-a-fehovan-2016-ban-is/


Szezonkezdet a Ribniken

Csorbai Balázs, 2016. február. 7.

Németh ”Nini” István barátom azzal a hírrel hívott valamikor decemberben, hogy File ”Bogarak Atyja” István (Aka Bogaras Pityu), egy időre otthagyja a steelheadeket, illetve a tokokat és hazalátogat. Ha már jön, persze legyezni is szeretne. Nem sok víz volt nyitva, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/szezonkezdet-a-ribniken/


San tuti

Csorbai Balázs, 2015. november. 6.

Idén utoljára jelentkezik, a ”dobogósok-megmondják-a-tutit” sorozatunk Dénes Ádám, I. helyezett A San idén tökéletes vízállással, szemerkélő esővel és az elmúlt évek során igencsak megizmosodott pérekkel fogadott. A vízfelszínen három-négy féle kérész gyakorolta délutánonként a szerelmi utóéletet, igazi pérverzió volt a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/san-tuti/


A Sajó tuti

Csorbai Balázs, 2015. szeptember. 26.

A XIII. Sajó-Kupa sok tekintetben elég zavaros volt… egy kicsit a beszámoló is így készült el. A tavalyi rekord alacsony részvétel miatt az ÉMHE az előző évek laza nevezési gyakorlatával szemben, az ehhez nem szokott ”hippi” legyesek számára igen kemény …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-sajo-tuti/


…lenn délen, Orfűn, a Pécsi tónál

L Rojo, 2015. augusztus. 18.

Mindig nyár volt. Odalenn a Duna parton folyton-folyvást nyár. A szalmaszagú fűcsomók hőségtől remegő sziluettjei, a köztük kanyargó parti ösvény, mint egy nagy, barna sikló, a folyómeder kavicsos élén magasba szökkenő susogó nádas és a köztük bambán lengedező buzogányok erdeje …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/lenn-delen-orfun-a-pecsi-tonal/


A körösi tuti

Csorbai Balázs, 2015. augusztus. 9.

És a körösi buli záró akkordja: az ”okosság”! Köszönjük a fiúknak, hogy megosztották! Prókay ”PIstván” István CSB kérte, hogy legyek tárgyilagos, igyekszem: Végig 5-ös bottal és 5-ös DT zsinórral nyomtam. Valamennyi leader (kb 2 m) és fél méter 0,14 tippet …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-korosi-tuti/


Sebes Körös és a frontok

Csorbai Balázs, 2015. augusztus. 1.

Hát, túléltük. Volt, aki nehezebben, volt aki könnyedén. Ha nem is volt igazi KŰ, azért sok tekintetben feladták a leckét a halak. Kicsit félve érkeztem meg a helyszínre. Nem attól féltem, hogy az anyósom nem tud semmi perc alatt zseniális …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/sebes-koros-es-a-frontok/


Sebes-Körös

Csorbai Balázs, 2015. július. 14.

A feleségem révén valamikor 2000 környékén találkoztam először a Sebes-Körössel. Ők ugyanis a folyótól légvonalban másfél kilométerre laktak Magyarhomorog szélén. Így amikor a helyi horgászlehetőségekről érdeklődtem, sok egyéb között a Körös is előkerült. Mivel a többi víz ilyen-olyan állóvíz volt, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/sebes-koros/


Sívó

Kiss István, 2015. július. 12.

Június elsejére váltott a naptár, amire én már nagyon vártam, hogy hivatalosan is véget érjen a fejes domolykó tilalma, és legyes botot a kézbe véve újra végigjárjam a Sió csatorna partját. A téli bőséges vízeresztés hatására, miután visszafogták a siófoki …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/sivo/


Balatoni praktikák

Csorbai Balázs, 2015. július. 5.

I. helyezett Lettner Balázs A versenyre az azt megelőző napon légykötéssel már a Balatonon hangolódtam, igaz az északi parton, Csopakon. Netes keresgélés, a budapesti klubtársak elejtett megjegyzései és Bravo6 írása alapján összeállt az arzenál. Délelőtti szektorom egy kétfelől nádfallal szegélyezett …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/balatoni-praktikak/


I. Balatoni Műlegyes Horgászverseny

Kiss István, 2015. július. 1.

Az ötlet… Siófokon születtem, és ma is itt lakom a Sió csatorna és a Balaton szomszédságában. Kisebb s nagyobb kihagyásokkal, de már gyermekkorom óta a vizek és a horgászat szerelmese voltam. A műlegyezés mindig is érdekelt, majd a finompergetéssel töltött …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/i-balatoni-mulegyes-horgaszverseny/


Mozirjei krónikák II.

Csorbai Balázs, 2015. június. 12.

Szeretnék hagyományt teremteni azzal, hogy a dobogósok sikerét (hárman összesen 115 halat fogtak!) egy mini riport keretében egy kicsit boncolgassuk, hátha ettől a közös tudás bővül! Az alábbiakról kérdeztem a legjobbakat: felszerelés, szektorok, legyek. Köszönjük, hogy a fiúk elárulták a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mozirjei-kronikak-ii/


Mozirjei krónikák I.

Somogyi Péter, 2015. június. 10.

Február. Egy jó közös horgászaton gondolkozom, ha úgy tetszik versenyen. Tavaly tavasszal buktuk a bosnyák pályát, nem akarózik újra rápróbálni. Kimaxoltuk… Bosznia amúgy is messzi van, nyugtatom magam némi bűntudattal, a sok ottani ismerős végett, Mozirje közelebb, Pesttől négyhúsz, jószerével …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mozirjei-kronikak-i/


Savinja

Csorbai Balázs, 2015. május. 19.

Minden évben van néhány olyan esemény, amire nagyon készülök. Általában ezek a tervek szoktak dugába dőlni. Nem volt ez másként idén sem. Mikor Mani bejelentette, hogy arra a vízre szervez versenyt, amiről annyit áradozott, akkor azonnal tudtam mit csinálok május …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/savinja/


Erdőn

Kiss István, 2015. április. 29.

Újabb tél múlt el, s napjai az eddigieknél is lassabban fogyatkoztak. Sokáig csak a lakásban volt meleg, azután az első napsugarak hatására kezdett előbújni a tavasz. A varjak serege elhalkult és eltűnt valamerre, helyüket átvették a kisebb madarak, melyek minden …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/erdon/


Sebes szösszenet

Rucz Áron, 2015. január. 16.

A babilóniaiak úgy gondolták, hogy az istenek nem számolják bele az életbe a horgászattal töltött időt… Igazán szép gondolat… Kérdés, hogy a ”mai” világban érdemes-e egyáltalán sokáig élni? És nekünk horgászoknak érdemes-e hosszabbítani egyre kevésbé halszagú életünket??? Ki tudja… Ezt …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/sebes-szosszenet/


Eger-patak öt év után

Csorbai Balázs, 2014. november. 25.

Elmúlt 5 év. Ami elsőre soknak tűnik, de egy patak ökológiájában nem hosszú idő. Amikor 2009-ben a MŰHOSZ elnyerte a halászati jogot a patak egy szakaszára, akkor sok dolgot még csak sejtettünk. Azóta sok mindenre fény derült, és sok minden …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/eger-patak-ot-ev-utan/


Vakrandi

Kiss István, 2014. november. 19.

Nem is tudom mióta már hogy eresztik itthon a Sió csatornát, információim szerint már vagy három Velencei-tónak megfelelő vízmennyiség hagyta el a siófoki zsilipen keresztül a Balatont. Az örvénylő és nagy erejével mindent magával ragadó áramlatok az őszi domolykós legyes …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/vakrandi/


Fellélegezhetünk!

Kutas Gábor, 2014. október. 31.

Történhet-e rosszabb annál, mint amikor beázik a méregdrága technikai ruházatunk? Igen! Például az, ha csak hisszük, hogy beázott, és aztán az égvilágon mindent rákenünk, amiről úgy gondoljuk, hogy az majd segít! A hétvégi San-kupa edzésein nem különösebben kényeztetett el minket …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/fellelegezhetunk/


Nekem a Balaton…

Kiss István, 2014. szeptember. 25.

Ez a nap is borús egy kissé,de a délutáni ígéret szerint megnézzük a nádast, és ennyi derű elég is lesz nekem egyelőre. Augusztushoz képest jelentősen hűlt azért a víz, az ígéretes hínármezők java az enyészeté lett, célhalaim pedig beljebb vonultak …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/nekem-a-balaton/


Sebzett sebeseink

Kiss István, 2014. szeptember. 5.

Sebes pisztráng. A halak hiúza, mint egy mesebeli lény, egy legenda. A legtöbb horgász nem találkozik velük. Vajon ott vannak valahol még, a fák gyökerei között, elbújva, védve mindentől és mindenkitől, vagy talán már sehol sincsenek?! Találkozhatunk olyasvalakivel, aki látott …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/sebzett-sebeseink/


Dobóbajnokság 2014 augusztus

MűHOSz, 2014. augusztus. 20.

A nagy nyári finis ellenére múlt szombaton jópár elszánt legyes választotta inkább a galgamácsai focipályát egy kis dobálózásra, mintsem frontérzékeny halakat kergessen kedvenc horgászvízén. A tavasszal lebonyolított II. Dobóverseny tapasztalatai arra sarkallták a vezetőséget, hogy idén, kisebb technikai változtatások mellett …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/dobobajnoksag-2014-augusztus/


Nimfázás a Sajón

Bartucz Tamás, 2014. július. 23.

Kedden Pitti barátom keresett telefonon, hogy márnákat és paducokat fogott a Sajón, nem is akármilyeneket! Menjek gyorsan, ha érdekel a dolog, mert péntekig még jó a vízállás! Meg is beszéltük a pecát. Pénteken reggel 3:40-kor kelek, hogy elérjem a vonatom, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/nimfazas-a-sajon/


Eső előtt köpönyeg

Vankó Balázs, 2014. július. 16.

Nyár van, a mindennapi feladataim közben egyre sűrűbben jut eszembe a horgászat. A madarak, a rovarok, a halak és a víz. Gondolatban már elhatároztam, hogy számomra ismeretlen részekre fogok ellátogatni szeretett folyómon, a Zagyván. Időm nem volt túl sok, otthoni …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/eso-elott-koponyeg/


Nagypapi és az amurok

Németh István, 2014. május. 13.

Ülök a számítógépem előtt és a horgászképeimet rendezgetem. Egy nyári, pontosabban júniusi képcsoportra bukkanok. Amurok vannak a képeken. Az első legyezve fogott amurjaim. Hirtelen feltolulnak az emlékek. Az iszonyatos meleg, a kristálytiszta víz, majd szinte a kezemben érzem a halak …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/nagypapi-es-az-amurok/


II. Dobóbajnokság – III. Zagyva Party

Somogyi Péter, 2014. április. 18.

2014. április 12-én és 13-án került megrendezésre a MűHOSz idei bajnokságának nyitórendezvénye. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Nyílt Műlegyes Dobóbajnokság nyitotta meg a Szövetség szezonális rendezvényeinek hosszú listáját. A szombati versenyre tizenhét induló regisztrált, és rendezvényt látogatók száma …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/ii-dobobajnoksag-iii-zagyva-party/


Fel Vörösök!

Németh István, 2014. április. 12.

A cím megint kicsit félreérthető. Arról van szó, hogy sikerült megfognom életem első vörösszárnyú keszegjeit, műléggyel! Eleddig csak az olvasmányaimban szerepelt, hogy Holland kollégáink milyen nagy becsben tartják ezt a keszegfajtát, és előszeretettel horgásznak rájuk száraz- illetve nedves legyes módszerrel. …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/fel-vorosok/


Horgász Szakkiállítás és Vásár 2014

MűHOSz, 2014. március. 5.

2014, március 14-16-án kerül megrendezésre a tavaszi Horgász Szakkiállítás és Vásár. A Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége az eddigi kiállításokhoz hasonlóan ezen is részt vesz, hogy a műlegyezés iránt érdeklődőket hasznos tanácsokkal lássa el. Akár a légykötésre, akár a legyező dobás …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/horgasz-szakkiallitas-es-vasar-2014/


FeHoVa 2014

Kutas Gábor, 2014. február. 20.

A 2014-es évad első nyilvános közszereplését a MűHOSz a FeHoVá-ra időzítette. A szervezők az utóbbi években egy igen ravasz húzással tél végére módosították a nagy múltú Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi szakkiállítást, ami jó taktika a horgász-uborkaszezon színesítésére. Bár az idei …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/fehova-2014-2/


Horgász Show

Vankó Balázs, 2013. november. 1.

Immár második alkalommal került megrendezésre a számtalan érdeklődőt vonzó és nagy sikert arató rendezvény, a horgászshow. Az idén is szép számban jelentkező kiállítók névsoráról idén sem hiányozhatott a Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége (MŰHOSZ) csapata sem. Közvetlenül a ”folyó” parton berendezett …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/horgaszshow/


San szubjektív

Csorbai Balázs, 2013. október. 28.

2006 októberében ismertem meg San Leskot; egy ismerősöm, aki az autógyárban dolgozott, név szerint Józsa Péter mutatta be nekem. Akkor még nem tudtam, hogy félméteres pérekkel fogok találkozni… Amikor 2006-ban először buszos utazás formájában a MŰHOSz jóvoltából eljutottam a Sanra, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/san-szubjektiv/


II. Sió derbi

Benyhe János, 2013. szeptember. 25.

Nem vagyok versenyző alkat, de évi 1-2 alkalommal szeretek részt venni ezeken az összejöveteleken, főleg a társaság és egy-egy új víz megismerése kedvéért. A Sió derbire is így szántam rá magam, és nem bántam meg. Jó kis meccs volt, ezúton …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/ii-sio-derbi/


Ígéretes XI. Sajó-Kupa

Gégény Viktor, 2013. augusztus. 24.

A Sajó hazánk domolykóban egyik leggazdagabb, sok helyen jól gázolható, közepes folyócskája. Szélessége ideális a műlegyes horgászathoz, nem csoda hát, hogy idén már 11. alkalommal kerül rajta megrendezésre a Sajó-Kupa elnevezésű, műlegyes megmérettetés. A legyes horgászverseny fő szervezője az Észak-magyarországi …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/igeretes-xi-sajo-kupa/


ZP II.

Donkó Attila, 2013. augusztus. 10.

ZP? II.? Ammeg mi? Zöld Pokol, Zenés Péntek, Zelirium Premens? Nem, nem! Segítek! Zagyva Party. Bár nem jártatok túl messze az igazságtól. Megértük a második évadot. Bár a tavalyi versenyből, és az azt megelőző buliból kiindulva minden nagyképűség nélkül állíthatom, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/zp-ii/


V. Fish-Fantom Kűlegyes Kupa

Orcsik Tibor, 2013. július. 18.

Most értem haza a Kállóról. A napi szokásos finom stressz után kellett egy órácska peca, s bár egy kis balinon kívül nem fogtam semmit kellőképpen letisztult a fejem, hogy ezt a kis irományt megszüljem. Bontok egy sört és nekifeszülök. Hol …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/v-fish-fantom-kulegyes-kupa/


Tisza-tavi Horgászati Konferencia

Kutas Gábor, 2013. július. 16.

A múlt pénteken a tiszafüredi Tisza Balneum Hotelben második alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi Horgászati Konferenciát, melynek témája a Tisza-tavi horgászat volt. A konferencián meghívott vendégként vettünk részt Somogyi Péterrel, a MŰHOSZ elnökével. A bő három órás rendezvény igen érdekes …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/tisza-tavi-horgaszati-konferencia/


C&R jegyek a Tisza-tóra

MűHOSz, 2013. július. 12.

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy kapható műlegyező C&R horgászjegy a Tisza-tóra. Hamarosan részletes beszámolóval is jelentkezünk. Az új jegyet értékesítők: Tímár Anikó Horgászcikk Szaküzlet 5241 Abádszalók, Széchenyi u. 18. Tel: 06304720314 Sípos Zoltánné Horgászbolt 3384 Kisköre, Széchenyi út 27. Tel/fax: 06-36/358-459 Zsák …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/mulegyezo-cr-jegyek-a-tisza-tora/


Sió Kupa idén is

Balázs Zoltán, 2013. július. 1.

Idén is megrendezésre kerül a Kérész Műlegyező Sporthorgász Klub és a MűHOSz közös szervezésében a nagy népszerűségnek örvendő Sió Kupa. Helyszín: 96 fkm északi oldal, Mezőkomárom felől a gáton Dátum: 2013/09/21 – Egész nap Gyülekező 7.00 – tól, Nevezés 8.00 …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/sio-kupa-iden-is/


Kérészfeszkó

Donkó Attila, 2013. június. 27.

Kérész: A tiszavirág (Palingenia longicauda) a kérészek (Ephemeroptera) rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, színpompás rovar melynek szárnyfesztávolsága eléri a 6-7 centimétert. A víz felszínére rakják a petéiket, és lesüllyednek a folyó fenekére és ott fúrják a földbe magukat. A lárvák …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/kereszfeszko/


A hétvégén San Kupa – ELHALASZTVA

Kutas Gábor, 2013. június. 1.

A hétvégén tehát az eddig hagyományoktól eltérően a pisztrángszezonban kerül megrendezésre a MűHOSz egyik legsikeresebb rendezvénye, a San Kupa, amit a tavaly elhunyt, az ide járó legyesek jóbarátjaként ismert, rendkívül segítőkész halőr tiszteletére Lech Straszkiewicz Emlékversenyre keresztelt a Szövetség. A …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-hetvegen-san-kupa/


Terápiás kezelés, avagy III. Krušnica kupa Boszniában

Tölgyesi Levente, 2013. május. 17.

-Doktor úr kérem, nehezen viselem a körülöttem lévő idegbeteg, impulzusokkal teli rohanó világot. -Itt egy beutaló Boszniába, jó pecázást. Így lehetne jellemezni a kint töltött három napot. Csend, béke, nyugalom. A koncentrációnk szinte egész nap csak arra terjedt ki, hogy …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/terapias-kezeles-avagy-iii-krusnica-kupa-boszniaban/


Eger-patak telepítés

Csorbai Balázs, 2013. május. 8.

A MűHOSz kezelésében lévő Eger-patak szakaszon idén is megkezdtük a haltelepítést a halgazdálkodási tervekben foglaltaknak megfelelően. Ezer darab 3-4 cm-es előnevelt, valamint néhány tucat fogható méretű (30-40 dkg) sebes pisztrángot helyeztünk ki, melyek a Lillafüredi Pisztrángtelepről származtak. Az ivadékok a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/eger-patak-telepites/


Leseknek ajánlva

Józsa Péter, 2013. május. 1.

Először 2003-4 tájékán egy februári hétvégén jártam a Sanon Ferivel (Főnök). Az ötletet a téli kirándulásra az az idea adta, mely szerint hóesésben pérezni nagyszerű feeling lehet. Ezt szerintem Feri oltotta, én meg mindig is hittem neki, hiszen pecázni is …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/leseknek-ajanlva/


A márványpisztrángok hallgatnak – Soča

Somogyi Péter, 2013. április. 15.

Csütörtök hajnalban Flájlárdzs Tommal és már nem is annyira Újonc Robival a lovak közé csaptunk, hogy szemügyre vegyük a szlovén Soča folyó híres márványpisztráng állományát. Az elmúlt hetek késő téli időjárása után kellemes tavaszba érkeztünk Tolminba, ahol az itthoniakhoz képest …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-marvanypisztrangok-hallgatnak-soca/


Lappföldi kalandozások 2.

Bartha Péter, 2013. április. 8.

A táborhelyek közötti gyaloglás a végtelen tundrán meghatározta az egész túránkat, a napi járóföld fogalma új értelmet kapott. Bármennyire is kimerültek voltunk az út végére, a táborhely kiválasztására mindig sok figyelmet fordítottunk, próbáltunk a lehető leghalasabb szakaszokat kiválasztani, ne kelljen …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/lappfoldi-kalandozasok-2/


Könnyebb, mint síelni???

Kutas Gábor, 2013. március. 30.

A műlegyezés jegyében eltöltött éveim jó pár hazai horgászkiállításának tapasztalata sarkallt arra, hogy ezennel közkinccsé tegyem az öt leggyakoribb és mindemellett leglaikusabb kérdést, amit vélhetően a legyezés témakörében birtokolt hiányos ismeretek és még inkább a rossz beidegződések ihletnek. A kérdezők …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/konnyebb-mint-sielni/


Zagyva alsó szakasza

Csorbai Balázs, 2013. március. 27.

Az előző részt a jászberényi duzzasztónál fejeztük be. Most nézzünk szét innen a Tiszáig. Míg a középső szakaszon alig futni össze legyessel (egészen pontosan eddig csak olyannal találkoztam, akivel együtt mentem), addig az alsó szakaszon én vagyok a vendég. Csak …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/zagyva-also-szakasza/


Lappföldi kalandozások 1.

Bartha Péter, 2013. március. 21.

Bármennyire is viszontagságos volt a 2011-es Grönlandi horgásztúránk, a tundra egyre többet jutott eszembe. Szépsége, vadsága és hangulata teljesen elvarázsolt, nem volt kétséges, hogy hamarosan vissza fogok térni a sarkkör fölé. A következő évben ismét északi utazásokban gondolkodtam, ilyen lehetőségek …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/lappfoldi-kalandozasok-1/


Az első dobóbajnokság

Kutas Gábor, 2013. március. 20.

Mikor röviddel az éves közgyűlés előtt a szervezőség kijelölte a dobóverseny időpontját, senki sem számolt azzal, hogy országos katasztrófahelyzet után leszünk egy nappal. Mindenki egy kellemes tavaszi szombatot képzelt el, mikor is lágy szellőben karikákba célozgat legyet helyettesítő pomponjával. Hogy …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/az-elso-dobobajnoksag/


A legyeződobás kórtana elszántaknak

Dénes Ádám, 2013. március. 10.

Sok legenda kering szadista nagyfaterokról, akik egykor a szigetországban könyvvel a hónuk alatt kényszerítették naphosszat dobálni az ígéretes legyestanoncokat, hogy azok kellően vasalt hurkokat rajzoljanak a levegőben. Bár nem nehéz megérteni, mi vezérelhette az efféle próbálkozásokat, mai szemmel nem tűnik …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-legyezodobas-kortana-elszantaknak/


Akasztói Horgászpark

Mester Róbert, 2013. március. 5.

Még a MűHOSZ 2012. évi közgyűlésén merült fel annak az ötlete, hogy kiváló kezdeményezés lenne hazánkban egy olyan nyílt napot rendezni, ahol a műlegyes dobások, stílusok és egyáltalán a műlegyes horgászat bemutatása, ismertetése lenne a cél. Bár a megvalósításra tavaly …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/akasztoi-horgaszpark/


Maratoni legyestorna

Dénes Ádám, 2013. március. 2.

Amint szelem a kilométereket az M7-esen, enyhe szorongással gondolok a közelgő eseményre: Paul Arden, a világ egyik legismertebb műlegyes horgásza, dobózseni hamarosan megérkezik Magyarországra. Pault én hívtam meg egy kétnapos kurzusra oktatónak, hogy a legyeződobások ugyancsak széles repertoárjából elleshessünk tőle …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/maratoni-legyestorna/


MűHOSz bajnokság 2012

MűHOSz, 2013. március. 1.

A MŰHOSZ 2012. évi országos bajnoksága 5 fordulóból állt, így meglehetősen változatos körülmények között kellett a versenyzőknek bizonyítani. Négy verseny itthoni vizeken, egy pedig Lengyelországban került megrendezésre. Összesen ötven versenyző indult, a végső sorrend a három legsikeresebb forduló eredményének összesítése …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-muhosz-2012-evi-orszagos-bajnoksaga/


Szerveződik az I. MűHOSz műlegyes dobóbajnokság

Dénes Ádám, 2013. február. 19.

2013 március 16.-án megrendezésre kerül a MűHOSz országos műlegyes dobóbajnoksága, amely az első ilyen jellegű rendezvény hazánkban. A műlegyes dobások fortélyai régóta izgatják a magyar legyeseket, de sokáig nem volt lehetőség arra, hogy a technikai alapokat képzett oktatók segítségével lehessen …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/i-muhosz-orszagos-mulegyes-dobobajnoksag/


Az idei első kiállítás

Kutas Gábor, 2013. február. 18.

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az idén jubiláló FeHoVa, mely hagyományosan már évadnyitóként ismert a külföldi pecások által is látogatott jelentősebb itthoni horgászkiállítások között. Ahogy azt a MűHOSz portálján már jó előre jelezte, a kiállítás szervezői egy csinos kis standot …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/az-idei-elso-kiallitas/


Zagyva felső szakasza

Csorbai Balázs, 2013. február. 3.

Az országban sok olyan horgászvíz található, ami az ott lakóknak valamiért kedves, még ha nem a világ legjobb legyes vize is. Így vagyok én a Zagyvával. A sors Gödöllőre vetett, amiről sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-zagyva/


A műlegyes dobóbajnokság szabályzata

MűHOSz, 2013. január. 16.

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1. A rajtsorrendet sorsolni kell. 2. A célbadobás versenyszámban a selejtezőkből a három legmagasabb pontszámot elérő versenyző jut be a döntőbe. Ha a selejtezőben a harmadik helyen vagy a döntőben holtverseny alakul ki, akkor az érintett versenyzők szétdobásban …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-mulegyes-dobobajnoksag-szabalyzata/


Egy majdnem elfelejtett folyó

Dénes Ádám, 2013. január. 14.

Ki ne ismerné legalább hallomásból Izaak Walton híres könyvét a horgászatról és még sok minden másról, mely valamikor a műlegyes kőkorban íródott, és azzal a meglepő, életereszóló élménnyel lát el bennünket, hogy valóban, az ezerhatszázas években is voltak hozzánk hasonló …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/459/


Az Eger-patak

Csorbai Balázs, 2013. január. 14.

A Műlegyező Horgászok Országos Szövetségének tagjai anno úgy döntöttek, hogy egy saját kezelésű víz lenne a legalkalmasabb arra, hogy bemutassuk, mit is tehet egy vízkezelő, ha számára nem csak a horgászok, hanem a természet is fontos. Éppen ezért a MŰHOSZ …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/az-eger-patak/


A süllő legyezőhorgászata – 1. felszerelés

Bartha Péter, 2013. január. 13.

A legyezőhorgászat lehetőségei hazánkban sajnos korlátozottak. Pisztráng híján a domolykó lehet a klasszikus szárazlegyes módszerek célhala, de a hazai vizekben is szép számmal foghatók olyan ragadozók amiket streameres technikával biztosan megfoghatunk. A csuka és a balin mellett a süllő is …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-sullo-legyezohorgaszata-1-a-felszereles/


A süllő legyezőhorgászata – 2. Technika

Bartha Péter, 2013. január. 12.

Általánosságban elmondható, hogy a süllő – ellentétben a salmonidákkal – nem válogatós, a jól működő és megfelelő méretű streamerek többségével megfogható. Ha ott van a hal és táplálkozik, a kapás szinte azonnal bekövetkezik, már az első dobások során. Erre mindenképp …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-sullo-legyezohorgaszata-2-technika/


A süllő legyezőhorgászata – 3. streamerek

Bartha Péter, 2013. január. 11.

Túlzás nélkül állítható, hogy egyetlen műcsali sem imitálja annyira élethűen a kishalat, mint egy jól megkomponált streamer. Sem a wobblerek veretése, sem a gumicsalik vibrálása nem hasonlít a kishal valós mozgásához, szemben a streamer pulzálásával. Ehhez azonban a szőrök, a …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/a-sullo-legyezohorgaszata-3-a-streamerek/


I. Nyílt MűHOSz műlegyes dobóbajnokság

MűHOSz, 2013. január. 10.

Részletek, kérdések egyeztethetőek a fórumon, a versenyszabályzat elérhető az alábbi oldalon, a helyszín és időpont az Események menüpont alatt található.

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/i-nyilt-muhosz-mulegyes-dobobajnoksag/


Utazás a paradicsomba

Bartha Péter, 2013. január. 1.

Reggel indultam el a táborból a folyón lefelé, de hallal nem találkoztam. Egy szikla tövében fekszem, könyvet olvasok, körülöttem pézsmatulok csapatok kószálnak. Több mint 70 db-ot számlálok össze látótávolságra. Egy malac nagyságú szőrös kis borjú kíváncsian kerülget, az anyja …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/utazas-a-paradicsomba/


FeHoVa 2013

MűHOSz, 2013. január. 1.

A héten nyitja kapuit a Hungexpo területén a 20. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás (FeHoVa), mely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elképzelhetetlen a MűHOSz nélkül. A standunkon folyamatos légykötő bemutatók várják az érdeklődőket, a kíváncsiskodóknak lehetőségük lesz testközelből megszemlélni, …

Bővebben > http://www.muhosz.hu/muhosz_hu/fehova-2013/