Kapcsolat

 

Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége

 

MŰHOSZ KAPCSOLAT

info@muhosz.hu

www.facebook.com/muhosz/

Adószám: 18990236213

Postacím: 2193 Galgahévíz, Szabadság utca 3.

MŰHOSZ VEZETŐSÉG

Csorbai Balázs

elnök

Csorbai Balázs vagyok, 1979-ben születtem, nős vagyok és van két fiam. Galgahévízen élek. Munkám során halakkal foglalkozom: Gödöllőn a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Halgazdálkodási Tanszékén, illetve a vállalkozásomban dolgozom.

Az első halaimat négyévesen fogtam, hatéves korom óta rendelkezem engedéllyel, azóta töretlen a szerelem. Mint szinte mindenki, én is úszós bottal kezdtem, majd ifiként egy rövid ideig nézegettem a kapásjelzőt, aztán jött a matchbot, kis vargabetű a bojli irányába, majd jött a mártogatás, később a pergetés. Éveken keresztül szinte csak ez utóbbi hozott lázba. Egyre gyakrabban folyókon horgásztam, és az egyik legkedvesebb halam a domi lett.

Aztán nyaranta eljött az az időszak, amikor már az apró wobbler is nagynak bizonyult. Elkezdtem hát legyezni. Ennek immár több, mint 20 éve. Azóta volt szerencsém idehaza és külföldön is nagyon sok helyen horgászni a Sebes-Köröstől a Gyöngyösig, a Balatontól a Sajóig, Új-Zélandtól Angliáig, Spanyolországtól Erdélyig.

Dénes Ádám

alelnök

A halak táplálékszerző viselkedésének mozgatórugóit már akkor is elbűvölőnek, és teljesen megfejthetetlennek találtam, amikor úgy ötévesen megfogásukat tűztem ki fő életcélnak.

Az elmúlt évtizedek alatt sokszoros bizonyítékot találtam arra, hogy ez a téma bőven ellát kibogozhatatlan kérdésekkel egy életre, ami elkötelezett pecássá, később szenvedélyes legyezőhorgásszá tett. Bár az eredeti célhoz, hogy ott, és akkor fogjak halat ahol és amikor csak akarok (szerencsére) nem sokkal kerültem közelebb, a dolog az átélt élmények, a természet közelsége és a szabadság ősi illúziója miatt már biztosan megérte.

Mivel a halakkal nem boldogulok egykönnyen, szabad munkanapjaimban az agy gyulladásos betegségeit tanulmányozom. Ez legalább némi sikerélménnyel lát el akkor is, amikor a peca során átélt vereségeim nem hagynak nyugodni.

Szmutni Ákos

alelnök

Hat éves korom óta horgászom, elsősorban nagyobb folyókon, a Dunán és a Tiszán, legszívesebben csukára és süllőre.

Miután a Magyarországon használatos összes módszert végigpróbáltam, a kétezres évek elején kezdtem legyezni, ami elsősorban a semmihez sem fogható ismeretanyaggal fogott meg. Ma is ezt, a soha véget nem érő tanulási folyamatot élvezem leginkább a legyezésben.

2009-ben megírtam az első, teljes egészében a műlegyezésről szóló magyar nyelvű könyvet. 2011-ben a Federation of Flyfishers Certified Casting Instructor, majd egy évvel később Master Casting Instructor vizsgát tettem.

2012-ben Paul Ardennel közösen egy három órás oktató videót készítettünk a legyeződobásról. Ebben a projectben rendezőként, operatőrként és vágóként vettem részt. Szintén 2012-től a Thomas&Thomas pro-staff tagja vagyok. Az elmúlt évek a Stickman Rods jegyében teltek

Szervezők, rendezők …

Kutas Gábor

Velencei-tó, rendszerek mérnöke, légykötés, irodalomkutatás…

Somogyi Péter

Héjszerű tudomány, mantraszerű zúgás, redőnygurtni…

Donkó Attila

Zagyva, döglegyek ura, blog, ütős szekció…

Tölgyesi Levente

Zagyva, telekhatár, csuka, jász…

Orcsik Tibor

Vízhozam, klasszikus zonalitás, Körös, Kálló, kűlegyes, vissza…

Móré György

kovalens kötés, verseny, kiállítás rendező, szervező…

Mester Róbert

Alföldi csatornák, Sió kupa…

Kathi László

Laposi kűlegyes, Bihari sarok, Körös, Kálló, gerillafly, Boomstick…

 Műhely, Szerkesztőség, Art és egyéb beugró poeta doctusok

Bartha Péter

Kajak, tajga, tundra, nomád túrák, Armadillo, fotózás, online…

Benyhe János

Tisza, bödönhajó, vízitúra, mikrométer, ragasztás, korrektúra…

Balázs Zoltán

Streamer, Facebook, rangok, Muela, sapka, kiállítás…

Hárságyi Péter

Rabol a balin, Drina, kalandpeca, pillanatban levés, Balcsi…

Horvát Attila

Slow motion, Balkán, online…

Kiss Sándor

Főváros, klub, kiállítás, kötés, verseny, portal, domain…

Szabó Levente

Délibáb, hexa, swap, shrimp …

Hárságyi Balázs

„Vidra”, Balkán, Őszinte Bor, Dráva