A műlegyezés jegyében eltöltött éveim jó pár hazai horgászkiállításának tapasztalata sarkallt arra, hogy ezennel közkinccsé tegyem az öt leggyakoribb és mindemellett leglaikusabb kérdést, amit vélhetően a legyezés témakörében birtokolt hiányos ismeretek és még inkább a rossz beidegződések ihletnek. A kérdezők védelmére, egyszer egyik német kollégám, honfitársaira oly jellemző direktséggel azt mondta, hogy „nincs hülye kérdés, csak buta ember, aki nem kérdez.” Nos, akkor ennek szellemében nézzük azokat a bizonyosokat, illetve lássuk rájuk a válaszokat is, hátha nem csak az expokon nézelődők fantáziáját piszkálja kedvenc témánk, a műlegyező horgászat!

Mikor a kiállításokon az érdeklődőktől megkapom a top 5 egyikét, valahol belül mindig a Music Television és bohó tinikorom sejlik fel. Egykoron, mikor az MTV még nem a valóságshow-tól bűzlött, volt benne egy sportrovat Dan Cortesével, amiben – akkori értelemben – extrém irányokat mutogattak a grunge-tól megvadult fiataloknak. Egy ilyen szombati adásban egyszer csak a snowboard került terítékre, és egy bohócruhába öltözött arcot faggattak látszólag meg nem értett hóbortjáról. Micsoda párhuzam! (Bár a snowboard úgy az 1960-as évek óta létezik, a ’90-es évek elején még igen sok síterepen tiltották használatát a pálya tönkretételére hivatkozva. – A szerk.) Dannek érezhetően fogalma sem volt, hogy találjon fogást riportalanyán, aztán hirtelen ötlettől vezérelve jó magasra adta a labdát emberének, aki nem volt rest azt azonnal lecsapni. Emlékeim szerint, szabad fordításban valami ilyesmi párbeszéd zajlott le:

Dan: – Általában mit kérdeznek az emberek, mikor ezen a fura deszkán látnak?

Bohóc: – Csupa ökörséget! Például, hogy könnyebb-e, mint síelni?

Az első és nagyon általános laikus kérdés igen jól rímel a fenti történetre. Ennek ellenére most próbáljunk meg a bohócnál kicsit konstruktívabban válaszolni:

1. „Mennyi idő alatt lehet megtanulni legyezni?”

Nehéz kérdés! Saját szememmel láttam már olyat, mikor valaki a módszer pár hónapos művelése után teljes magabiztossággal hirdette, hogy márpedig ő mindent tud a legyezésről. De ez a ritkábbik verzió. A szerényebbek válasza gyakorlatilag annyi, hogy egy élet is kevés. Szmutni Ákos írja a Legyezőhorgászat c. könyvében, hogy a műlegyezés irodalma önmagában nagyobb az összes többi horgászmódszer irodalmánál együttvéve. Ez több ezer könyv. Persze az is tévedés, hogy kizárólag könyvből szabad elsajátítani, ellenben annyira szerteágazó és jól irodalmazott műfajról beszélünk, hogy hibát vét, aki nem veszi a fáradtságot egy kis olvasgatáshoz. Az internet is tele van minőségi írásokkal, videókkal, légykötésekkel, pecákkal, amik percek alatt rávilágítanak olyan triviális apróságokra, melyekhez lehet, hogy évekre lenne szükség, hogy kezdőként magunktól rájöjjünk. Ezek a háttéranyagok akkor is képzik a horgászt, mikor épp nincs lehetősége vízpartra menni, vagy az időjárás, a vízállás közbeszól. Viszont lépjünk eggyel visszább, és tételezzük fel, hogy az érdeklődő magára a dobás megtanulására gondol. Nyilván – hozzáteszem hibásan – sokan a dobás elsajátítását vélik a „legyezés megtanulásának”. Akarattól, elszántságtól és tehetségtől függően úgy fél óra oktatás kell ahhoz, hogy valaki fejben tisztába jöjjön a dobás alapjaival. Ez nem azt jelenti, hogy utána tudni fog dobni, pusztán tudni fogja, hogy mire figyeljen, miközben gyakorol. 6-10 m-re domolykózni ez a harminc perc elég. 25 m-re balinozni még csak egy kezdeti lökés, ellenben igen hasznos tudni, hogy a beletanulás feltételei régen adottak kis hazánkban, és aki dobni szeretne, az tud hova fordulni. És ez az, ami tényleg fontos!

A műlegyezés végeláthatatlan irodalommal bír

A tyúk vagy tojás, netán a saját farkába harapó kígyó esete, hogy vajon a hazai horgászok azért nem tudják, hogy legyezni nem csupán pisztrángfélékre szokás, mert itthon nem elterjedt a legyezés, vagy azért nem elterjedt a legyezés, mert az emberek azt hiszik, hogy kizárólag pisztrángokat lehet így fogni, amiből természetes élőhelyek híján elég kevés található Magyarországon. Így hangzik tehát a második kérdés:

2. „Hol lehet itthon pisztrángozni?”

Nos, ha valaki ténylegesen pisztrángozni szeretne, akkor ajánlhatom figyelmébe a Vas megyei revitalizált patakokat, a Gyöngyöst és a Pinkát, az észak-magyarországi patakokat, a Sajót, Bódvát, a Fejér megyei Gaja-patak felső folyását és persze számtalan pisztrángos tavat országszerte, amit időszakosan teletesznek szivárványossal. A kérdés azonban ennél többet takar, nézzük ezt meg tehát kicsit mélyebben, ugyanis a hazai legyesek nagy többsége idehaza egyáltalán nem horgászik pisztrángra! Nem ámítás azt mondani, hogy adott körülmények között, megfelelő felszereléssel és felkészültséggel bármely hazai halfaj becserkészhető célzottan legyezve. A hazai műlegyezés már szinte az összes ismertebb hazai halfaj megfogásával büszkélkedhet. Leggyakoribb legyes célhalaink a domolykó, a balin, a csuka, a jászkeszeg, a sügér (csapó és fekete), a vörösszárnyú keszeg, de eredményesen fogható a süllő, a márna, a paduc, egyéb keszegfélék, és több esetben horogra akadt már ponty, amúr, harcsa, de még menyhal is. Tény, hogy a halak táplálékának mesterséges imitációit legtermészetesebben felkínáló műlegyezés a hegyi vizeken pérre, pisztrángra azonnal adja magát, de ennél sokkal több van a módszerben. A tengeri műlegyezés (igen, tengeri) az Egyesült Államokban az 1960-es években forradalmi gyorsasággal indult útjára, aminek a technikai megoldásait, orsóit, legyeit a mai napig eredményesen használják még itthon is pl. csukára. Nem állítom, hogy a legyezés a legeredményesebb módszer, de az biztos, hogy így lehet legmesszebbre juttatni önmagában súlytalan csalit, itt a legközvetlenebb a kapcsolat a felszereléssel (a zsinór mindig a kézben van), és szerencsére vannak olyan vizek, helyzetek, mikor az egyetlen lehetséges mód egy jó pecára.

Legyezve fogott amur

A szemlére kitett legyező felszerelést gyakran az ördög játékszereként mustrálgatják a hitetlenkedő nézelődők, még a nádi pontyozáson edződött szakiknál is rögvest kiveri a biztosítékot a legyező zsinórok azonnal szembetűnő vastagsága a hazai körülmények között használt damilokhoz mérten, a pergetésben népszerű fonottakról nem is beszélve. Dobásbemutatókon mindig ez az első reakció:

3. „Megnézhetem? Ez hanyas’ damil? Hány kilót bír?”

A legyezőzsinórok vastagságának miértje alapvetően a többi horgászmódszerhez képest egyedülálló, speciális dobásban keresendő. Általában véve elmondható, hogy a csaliként vízbe juttatott légy tömege elenyésző, ezen kívül dobóólmot (egyéb nehezéket) sem használunk, így kell valami, ami tehetetlen tömegénél fogva képes megterhelni a botot, hogy aztán a bot visszaegyenesedve kilője ezt a tömeget. A legyezőzsinór nem más, mint egy lágy műanyag bevonat egy fonott, vagy monofil magon. Maga a vastag bevonat adja a tömeget, ez húzza fel a botot. A legyezőzsinór szakítószilárdságáért (amit mellesleg még sehol sem láttam feltüntetve) kizárólag a belső mag tulajdonságai felelősek. Ha ténylegesen a szakítószilárdság a kérdés, akkor úgy valahol 10 és 20 kg között lehet, de persze itt sincs örök érvényű igazság, mert a legyezőzsinórok is több méretben és halfajra specializálva kaphatók. Természetesen a légy sosem erre a milliméteres tartományba eső vastagságú zsinórra kötődik közvetlenül. A légy és a legyezőzsinór vége közé mindig beékelődik egy ún. előke, ami gyakorlatilag már tényleg a horgászok által jól ismert damilból van. Legismertebb a gyárilag vékonyodó, de csomózhatjuk magunknak is különböző átmérőjű damildarabokból. Ha egy balinozó összeállítást nézünk, akkor a légy mondjuk egy 0,25 mm-es végű előkén libeg, amiből a leggyengébb láncszem elvével következik, hogy hiába bír 20 kilót a legyezőzsinór, a felszerelés erősségét ennek a damilvégnek a maximális tűrése fogja meghatározni.

A legyezőzsinór és az előke átmenete és az előke végén a légy

A kiállításokon mindig van légykötő-bemutató. A légykötők ilyenkor csalogatónak kitesznek pár figyelemfelkeltőbb remeket is a repertoárjukból, amire a nagyobb csuka-streamerek (halat formázó csalik), vagy színpompás tengeri legyek kiválóan megfelelnek. Könnyen jönnek zavarban azok a kedves látogatók, akik már hallottak a klasszikus magyar ólmos-legyes balinozásról:

4. „Ez most balinólmos légy, vagy ezeket hogy dobjátok el? Pergető bottal?”

A legyezőhorgászok legyezőfelszereléssel történő horgászatra kötik a legyeiket. Ezért legyező horgászok. Ha már itt tartunk: a legyezés nem azért legyezés, mert „legyező mozdulattal” dobunk. Nem dobunk „legyező mozdulattal”. Ha a nagy melegben arcomat egy hanyag csuklómozdulattal belendített, félbehajtott sajtótermék által keltett légáramlattal frissítem fel, nos, ugyanezzel a mozdulattal igen csekély eséllyel indulhatnék a halfogás terén, ha az újságot pecabotra cserélném! Az ilyen mozdulatoktól beláthatóan nagyon hamar látószervi problémáim is adódnának. A legyezés azért legyezés, mert (mű)léggyel és műlegyező felszereléssel horgászunk, és a legyet még akkor is légynek mondják, ha az az esetek túlnyomó részében egyáltalán nem pimasz piaci rovarokat imitál.

Meglepő, de begyakorolt technikával a 15-20 cm hosszúságú legyek is eldobhatók legyező bottal. Nem állítom, hogy egy markánsabb csukalégy órákon át történő lengetése nem fárasztó, de hát kérem szépen, aki puha, majd megedződik! Különösen a tengeri legyezésből átvett, szélben kevéssé hatékony csuka- és balinlegyek tűnnek elsőre gigantikusnak egy finom legyező pálcához, de ahogy ultralight pergető bottal sem dobunk 100 g-os fenekező ólmot, úgy a legyezésben is megvannak a megfelelő méretű alkalmatosságok a megfelelő helyzetekhez. Míg domolykózáshoz 8-as, 12-es horogméretű legyekhez, kisebb vizeken elegendő lehet egy 4-es osztályú bot, úgy a nagyobb csirkék dobálásához a hagyományos AFTMA osztályozás vastagabb végén kell körülnézni. Egy 10-es bot 20-25 grammnyi (!!!) legyezőzsinórt is képes nagy sebességgel, folyamatosan a fejünk felett tartani. Ha ennek a végére még odabiggyesztünk egy húsosra kötött, jól megázott Bunny Bugot, a zsinór lendülete ezt úgy viszi magával, hogy csak úgy süvít! Aki nem hiszi, nézzen meg pár csukás videót a youtube-on!

13 centis mérete ellenére szélben kifejezetten jól dobható, 1/0-s horogra kötött, sügérmintás Deceiver

Maradjunk a végére még egy kicsit a legyeknél, hiszen az érdeklődők előszeretettel tesznek ajánlatot a mustrára kitett remekekre:

5. „Mennyibe kerül egy légy?”

 Sajnos általában a kiállítási darabok nem eladók, hiszen a Szövetség nem folytat kereskedelmi tevékenységet, nem mellesleg általában valaki személyes legyéről van szó, aki légykötést vállalt a standon. A kereskedelem más kérdés. Főleg a jómódú országokban divat nem magunknak kötni a legyet. Van, akit ez abszolút nem érdekel. Idő, türelem, vagy éppen rászorultság hiányában ezek a derék legyesek megvásárolják a nekik tetsző példányokat. Ezek ára átváltva úgy 150-200 Ft-tól indul, de egy anyag- és horogköltséges nagyobb darabért 1.000-1.500 Ft sem ritka. Érdekes módon a világot többnyire afrikai és dél-kelet-ázsiai országok látják el legyekkel, és a munkások nagy többségének fogalma sincs arról, hogy mit csinál. Legalábbis én így képzelem. Ha saját magunknak kötjük a legyet, a horog, esetleg egy speciálisabb aranyfej talán a legnagyobb pénzügyi tétel. Egy normál domolykós horog ára max 30-40 Ft, 200 Ft-ért pedig komoly minőséget kapunk akár 4/0-s méretben. Bár a kötőanyagok között látszólag sok igen magas áron kapható, az egy légyhez szükséges mennyiség elvétele észrevehetetlen változást okoz a csomagban. Néha úgy érezzük, egy élet is kevés lenne egy csomag dubbing elhasználásához. Ha egy csomag anyag 2-3 légy megkötésével kimerül, akkor ott valami probléma lesz. Ez esetben vagy keressünk helyettesítő anyagot (más kiszerelést), vagy ha nincs, de mi életünk legyét látjuk benne, nyeljük le a békát és használjuk tovább a drága forrást! Aki megtanul legyet kötni, duplán élheti meg a halfogás sikerét, mivel a saját csalijával bírja kapásra a halat. Ez az első időkben hihetetlen nagy lökést ad. Én is emlékszem az első nimfás domolykómra! Sose hittem, hogy azzal a fura bigyóval halat fogok. Ezen kívül mindig ott van a régi joker: ha az ember otthon legyet köt, akkor is horgászik, mikor nem is horgászik.

Egy légy megkötéséhez igazán minimális mennyiségű anyag szükséges

És a végére a jutalomkérdés, szintén állandó vendég kiállításokon:

+1. „Érdemes belefogni a legyezésbe?”

Mire vársz még!? Életed nagy hobbija lesz! Először csak érdeklődés (persze, eleinte mindenki ezt mondja?). Aztán jön a dobásmánia, a hal ekkor nem is fontos. Megbabonáznak a loopok. Kezdetben sokan nem akarnak még legyet kötni, aztán csak beesik pár használt kötőanyag a havertól. Majd jön a cucc-fetisizmus, a távoli, a tengeri legyezés, álmodozás a karibi bonefish-ekről. Sosincs vége, csak ha abbahagyod. Ahogy az elején említettük: egy élet is kevés hozzá!