Május közepén járunk, az öreg Pelso anya lassan, de felmelegedőben tart a nyári önmaga felé. Ahogy múlnak a napok, a küszcsapatok egyre közelednek, homokpadról homokpadra haladnak, a déli part szabad strandjainak hosszan terülő kövezései felé. Íváshoz készülődnek, és az őket követő, néhol hatalmas rajokban vadászó balinok élvezetes célpontjai lehetnek a tavaszi legyes portyáimnak. Legnagyobb hazai tavunkról, a Balatonról van szó, amely teljes egészében majdnem hatszáz négyzetkilométer vízfelületet jelent. A nyugati medencében, jó tizenöt kilométer hosszú partszakaszon kell találnom táplálkozó csapatokat, ha igazán eredményes akarok lenni. A nagy vizet nehéz kiismerni, a folyamatosan változó, szélsőséges időjárási viszonyok alaposan nehezítik az itt horgászóknak, hogy egyenletesen eredményesek tudjanak lenni.

Hajnali háború

Az itt élő balinok külső jegyeikben, s az élőhely sajátosságai miatt táplálkozási szokásaikban is valamelyest eltérnek folyóvízi társaiktól. A balatoni balin ezüstfehér, hasi és farok alatti uszonyai rendszerint szürkék. Csoportos vadászataik pedig sokszor kitűnően megfigyelhetők, amennyiben tudjuk, hogy mikor, s hol keressük őket. A déli part némely területén jellemző, hogy már tavasszal is, a parttól kissé még távolabb bandába állnak, s még mielőtt a küszök elérik a kövezést, a vonuló halrajokat támadják, egy csapatban, szinte egy nagy ragadozóként, tökéletesen együtt dolgozva. Az ilyen mennyiségű táplálék jelenléte nem csak a víz alatti, hanem a víz feletti világot is mozgásba lendíti, s ha jól olvasunk a jelekből, hihetetlen élményekben lehet részünk.

Balatoni hófehér balin

Mikor az időm engedte, gyakran, szinte napi rendszerességgel, különböző időpontokban, jártam a mólókat, a strandokat, figyelve és várva a Balatoni küszívás első jeleit. Az ívás több helyen, és más-más napon, különböző napszakokban és változó ideig tart. Ezen a kora esti délutánon egy balinra horgászók által kevesebbet zaklatott szakaszra látogattam. A partra érvén tükörvíz fogadott, amely rendesen a távolba engedi a fürkésző tekintetet, a rablások hangját is könnyebb így kivenni, s elkülöníteni a köveket nyaldosó víz keltette apró loccsanásoktól. Ám a tükörvíz hátrányt is jelent. A szinte mozdulatlan, nyílt vízen nehezebben tud az ember a közelükbe férkőzni, s az erre sokszor érzékenyen reagáló balinhad gyorsan helyet változtathat. Letérdeltem a fűzfák alatt, nyolcas Redingtonomat a fövenyre fektettem, úszó zsinór került a dobra, majd a parton elkezdtem összerakni a négy tagból álló legyezőbotot. A jobb tömítés érdekében hangyányi gyertyaviasz réteget viszek fel az illesztésekhez, mutató és hüvelykujjam között pedig szépen vezetem végig a kígyógyűrűkön át a legyezőzsinórt. Gyári vékonyodó előke, titánkarika, majd jó méternyi húszas fluoro tippet zárja a szerelék végét. Lemenőben van a nap, s tudom, a fényváltás ideje mind hajnalban, mind pedig most, jó esélyekkel kecsegtethet. A levegőt kémlelve a küszvágó cséreket keresem, de nem látom őket, s a sirályok is csak csendben tollászkodnak egy közeli stégen, ám a marás vonalában, a távolban, néhány bukómadár sejteti a halrajokat. Alá-alábuknak, s pár pillanat múlva jó harminc méterrel arrébb kerülnek a szem elé. Ők mindig többet időt töltenek a vízen portyázva, mint az utóbbiak, így jelenlétüket nem mindig vehetem készpénznek, ellenben a zuhanórepüléssel a vízbe vágódó csérek látványa azonnal elárulná a kiszemelt halaimat. Egyszeriben távoli rablás töri meg a csendet, s fordítja a hang irányába a figyelmemet.

Marás a maráson

Tőlem, srégen balra fújt a balin, innen úgy látom talán az utolsó, még gázolható homokpadok között, jó száz méterre a parttól. Nem sokkal követi még egy, az után pedig a következő. Némi adrenalin lökettel elindulok a parton, és amikor nagyjából egy vonalba érek velük, csak akkor lépek óvatosan a parti köveken át, hogy a vízben minél kevesebbet kelljen a távgyaloglást gyakorolnom. Eközben a parton keszegezők várják a potykát, a helyiek örökifjúi élvezik a mai nap utolsó sugarait. Nem szeretném megzavarni őket, zsinórjaiktól biztos távolban maradok, s megyek tovább az utolsó rablás vélt helye felé. Csendben és lassan haladok, idén magas a vízállás, nem kellett messzire mennem, s a vizet már szinte majdnem a mellem vonalában tolom magam előtt, valamivel a gázlóm határa alatt, miközben csak figyelek, és figyelek tovább. Itt nincsenek könnyen sejthető tereptárgyak, és zúgók, sem fák, sem bokrok, csak a végeláthatatlan vízi sivatag mindenfelé. S ez a látszólagos állandóság mégis oly változatos körülményeket támaszt, és naprakészséget kíván a ragadozókra horgászóktól.

Egyívású a csapat

Hogy a dzsekim a karomon ne ázzon el, könyökömet már magasra kell emelnem. Talán valahol ott járhatok, ahonnan már meg tudom dobni a korábbi rablásokat, ám kellene még egy húsz harminc métert mennem befelé, hogy jobb pozícióban legyek. De túl mély a víz, nem léphetek tovább. Hátra tekintve, a part, s az ott horgászók hirtelen nagyon távolinak tűnnek, nem is hallom már a kinti zajokat. Körülvesz a kékség, a csend, s a lemenő nap előbukkanó sugarai Tihanynak fordulva megfestik előttem a vizet. Talán az utolsó, még gázolható homokpad szélén járok, a víz már súrolja a melles csizmám határát, s időnként hidegen csordul befelé a gázlóm alá. Hirtelen, tőlem balra, dobótávolságon belül, egyszer csak egy öblös buffantást, nagy fröccsenés, majd hatalmas burvány követ. Előttem egy másik hal, hátuszonyával barázdát húzva rohan a küszök után, melyek együtt ugranak szét előle, s vetik magukat a levegőbe. Azután elkezd előttem kibontakozni ez a nem mindennapi látvány. A nyugodt felszínen jól láthatóan rebben szét a kishalraj, és körülbelül egy tíz tizenöt méter sugarú körbe szorulni látszik, mely egyre szűkül az őket körülvevő balinok gyors és vad támadásaitól. Alulról és oldalról egyaránt támadnak, egy időben a kör több pontján, néhol a sebességük a víz fölé dobja ezüstfehér testüket. Nincs mese, itt az idő. Mind a két könyököm szinte a vállam felett, bár fárasztó és nehéz így huzamosabb ideig dobálni, lendítek egyszer, kétszer, majd előre, s engedem a bal kezemből a zsinórt. A dobás energiája kihúzza, amit lefejtettem, és a csali vízre érésekor jön is az első örvénybe vesző ütés, amire reagálok, de a hal elvéti, lemarad. Belehúzok egy gyorsabbat, mire azonnal leveri egy őn, s a bot biztató remegésbe kezd. Kivezetem a rajból, majd a mellig érő vízben magamhoz közel húzva képen terít egy kis ébresztővel, van még bennem erő, jó reggelt! Arcomról balinillatú víz csorog, alatta mosoly, s még pár kör után végül sikerül kiakasztanom a szájából a horgot. Minden dobást akció követ, mely vagy egy rávágással, vagy egy fárasztással végződik. Ám a Tihanyi-félsziget mögött lassan átbukik a napkorong, s ezzel a balinok tombolásnak is a vége szakadni látszik. Pár utolsó üres dobás után aztán felcsévélem az orsóra a még kint lévő zsinórt, majd elégedetten, s zsibbadó vállakkal indulok el a part felé. Tíz fölött már nem számoltam őket, bár öröm volt a javából, mégis remélem, nem okoztam nagy kárt bennük.

 

A következő…

Másnap, korán reggel, bizakodva érek az előző nap eseményeinek helyszínére, de a már este felerősödött északi szél egyre tarajosodó hullámokkal, s a vízmozgás által a fenékről felkapott homoktól felzavarosodó vízzel fogad. Néhány elkeseredett dobás után a megálmodott forgatókönyv borulni látszik, de nem adom fel. Az erős hullámzásban a homokpadok között gázolva se nem hallom, se pedig nem láthatom a rablásokat, ha vannak is. Ezért úgy döntök, hogy közvetlen a part menti sávot veszem górcső alá, ugyanis a szélcsendet követő, hirtelen támadó, erős északi szél az első periódusokban a kövezéshez kényszeríti a küszöket, melyek sokszor még az ívást is folytatják. A szürke tajtékban messze tőlem, a kövezéseken átcsapó hullámok között, öt-hat nagy kócsag világít a távolban, szinte egymást taposva tülekednek egy rövidke szakaszon, S alakban felhúzott nyakuk a vízbe bele-belevágni látszik a távolból. Néha a levegőbe rugaszkodnak a magasra csapó hullámok elől, majd ugyanazon a kis területen landolnak és folytatják a perlekedést. Előbb is észrevehettem volna őket. Feléjük indulok, s ahogy közeledek, a hullámokból fehérlő testtel kivetődő balin láttán megszaporázom a lépteimet. Odaérvén a kócsagok vonakodva, ám tovább állnak, én pedig óvatosan átjutva a kövezésen, pár lépésre a parttól a rablások közé dobom a streamert. A második beesőre egy közel három kilós példány töröl oda, mélyre nyeli, így a partra viszem a horogtól megszabadítani. Visszaengedés után a következő dobást közel a kövezéshez kivitelezném, de a lefejtett zsinórt az erős hullámok a part menti kövek alá sodorják, és bárhogy próbálom leszedni onnan, az nagyon beakadni látszik. Egészen a vízszintig hajolok, mindenhol ott a zsinór, a kövezés között, alatt, mögött, miközben a hullámok a fejem felett átcsapva teljesen eláztatnak. A balinok körülöttem tovább rabolnak, ezen felpaprikázva elsietem a ténykedést, s egy erős szabadítási kísérlettel kettészakítom a dobófejet. Mire aztán a parton kijavítom a csorbát, egyszerre csak vége szakad az őrült táplálkozásuknak, és hiába pásztázom végig újra és újra a pályát, nem botlom senkibe. Vagy a zavaró jelenlétem, vagy az enyhülő északi szél, vagy talán ezek együttes hatása, de a változó körülmények ismét példázzák Pelso anya végtelen, és nehezen kiismerhető fortélyait.

Nyugodt hajnalokon megy a gurgler

A tengeren, a cápáknál megfigyelt zabálási őrület („feeding frenzy”) úgy gondolom, bizonyos helyzetekben más halaknál, például a balinoknál is hasonlóan megfigyelhető itt a Balatonon. Bár ez a saját véleményem, s lehet, hogy fikció csupán, de ha igazán intenzíven, szinte őrülten, és csapatban táplálkoznak, bármire rávetik magukat, amit közéjük dobunk. Ilyenkor gurglerrel vagy popperrel horgászva igazán látványos kapásokat produkálnak, én mégis egy jól bevált streamerrel éltem át az elmúlt napok szép pillanatait. Az itt használt halléggyel, a később már letisztult vízben, az óvatosabb balinokat is könnyebben kapásra bírhatjuk.

Kettes Owner horogra, két egymást követő rétegben 0,4-es méretű Hends ólomhuzalt használok, a lapos keresztmetszetűből. Miután szépen, egyenletesen a horog szárra feltekertem az első réteget, majd azután az azt fedő másodikat is, egy jó erős légykötő cérnával szorítom őket a horoghoz.

Ezután alakítom ki a farkát, mely alul egy fehér, fölötte pedig egy kék marabu tollból áll. Ezzel végezve a cérnával visszatérek a száron a horogszemig, hogy három dolgot rögzítsek a horog szárán.

Egy db, körülbelül öt-hat milliméter széles, húsz centi hosszú, ezüst, halvány rózsaszín, vagy halvány kék színű szatén szalagot, egy ugyancsak húsz centi hosszú kék rézdrótot,

Ezeket a horogszem mögött, kissé távolabb attól, egyszer elkötöm, majd a horog szárán a már kialakított farokig haladva rögzítem őket. Ezekből fogom kialakítani most a hallégy testét.

A légykötő cérnával visszatérek a horogszemhez, s a faroktól kezdve egy kevés lakkot viszek fel a testre, s még mielőtt az megszáradna, a szatén csíkot feltekerem rá, s elkötöm.

 A szaténcsíkra ugyanabban az irányban feltekerem a tinselt, ügyelve hogy a szegmensek lehetőleg egyforma távolságra legyenek egymástól, azután azt is elkötöm.

Végezetül a kék drótot a szaténszalaggal és a tinsellel ellentétes irányban, azokat még jobban  a testhez szorítva majdnem a horogszemig tekerem, szintén ügyelve a szegmensek közötti távolságra.

 Miután ezt is elkötöttem, a kialakított test közepéhez igazodva oldalanként egy-egy szál átlátszó krystal flash fogja adni az hallégy oldalvonalát, melyet a farok mögött pár centire hagyok túlnyúlni.

 A test fölé egy kisebb csomó kék marabu kerül, alulra pedig egy kevéske fehér. Ez után az oldalvonal alá egy lehelletnyi fehér angel hair-t, fölé pedig kéket erősítek.

Miután mindent alaposan rögzítettem, a felesleget pedig eltávolítottam, a kopoltyúkat imitálva egy kevés piros marabut dubbingolok, két teljes tekeréssel. Majd felülre, a hát vonalába ismét kék marabu, alulra a hashoz pedig megint fehér kerül.

Végül a gerinc vonalába két-három szál fekete marabut erősítek. A kilógó részeket levágom, a fejet kúpossá alakítom, amelyet elkötés után pár csepp lakkal fixálok.

Befejezésképpen 6 mm-es epoxi szemeket ragasztok neki, melyeket később uv, vagy epoxi gyantával bevonva rögzítek a fejen.

A küszívás a további, egyre tisztuló vízben, főként a kora hajnali időkben jó halakat adott, és izgalmas fárasztásokkal színezte meg számomra az amúgy is festményekre illő Balatoni tavaszt. Az idő előrehaladtával, a küszívás végeztével azonban a balinok csapatai visszább húzódtak a parttól, s beköszöntött a fürdőszezon. Kinyitottak a büfék, a kukoricaárusok kiabálása és lángos illata szállt a levegőben. Az úszó zsinórt egy clear intermediate-re cseréltem, és elkezdődött a számomra oly kedves és várva várt nyílt vízi balinvadászatok ideje.

Kiss István „brawosix”