Először 2003-4 tájékán egy februári  hétvégén jártam a Sanon Ferivel (Főnök). Az ötletet a téli kirándulásra az az idea adta, mely szerint hóesésben pérezni nagyszerű feeling lehet. Ezt szerintem Feri  oltotta, én meg mindig is hittem neki, hiszen pecázni is ő tanított meg. A későbbiekben mindketten revideáltuk álláspontunkat a téli pecával kapcsolatban. Soha nem felejtem el a döbbenetet, amikor a szálloda külső hőmérője délelőtt 10 óra körül -16 fokot mutatott.

San a hajnali párában

Persze ez nem tartott minket vissza abban, hogy beöltözzünk, neoprén meg minden, ami kell, és kimenjünk a vízre. A víz állapota a hőmérsékletnek megfelelően inkább a jég halmazállapotot mutatta, legalábbis a felszínt illetőleg, melyen termetes jégtáblák úsztak értelemszerűen folyásiránynak lefelé. Volt kint jó néhány elvetemült lengyel legyes is, tehát mi sem lehettünk asszonyok, kerestünk egy ígéretesnek tűnő helyet és begázoltunk a vízbe. Na itt tanultam meg rövid egy óra alatt, hogy nincs az az aláöltözés, ami egy bizonyos szint alatt működik. Én halat ugyan nem fogtam, szokás szerint szárazoztam, viszont komoly edzésben részesítettem a prosztatámat és a veséimet. Persze fiatal és bohó lévén akkor még nem gondoltam a következményekre. Feri  nimfával fogott vagy 7-8 pisztrángot, láthatóan megfeledkezett  a csontig hatoló hidegről. Én ekkor már a partról figyeltem őt. Mikor egy szobányi méretű jégtábla közeledett felé, szóltam neki, hogy ki kéne jönnie. Ezt a körülményekhez képest rendkívül gyorsan megtette, és pont mikor kiért mellém, a  jégtábla komótosan elúszott azon a helyen, ahol az imént állt. Ez betette a kaput, és feladtuk a pecát.

Készülődés

Az ezt követő években igyekeztem a horgászatokat a fennmaradó három évszakba tervezni, így aztán többször is meglátogattam a Sant, amely 165 és 190 centi közötti  vízállásnál mindig nagyon jól horgászható.

Lesek a napijegyekkel

Megismerkedtem az egyik legnagyszerűbb baráttal – Lesekkel – akit később minden odajáró magyar műlegyes is megismert, megszeretett. Lesek nagyon sokat segített abban, hogyan horgásszunk eredményesen a San-on, ami  annak ellenére nem könnyű peca, hogy tele van hallal. Megmutatta a jó legyeket és nem utolsó sorban a jobb helyeket. Persze  nem ő volt az egyetlen, aki segített, hiszen mindenki más is rengeteg jó tanácsot adott a sűrűn odajáró magyaroknak.

Sebes pisztráng

Az tény, abban  hogy ismert és kedvelt lett a San a magyarok között, nagy szerepe volt a San-on évente megrendezett műlegyes versenyeknek, amit anno Pupával és Virág Zolival találtunk ki. A versenyek időpontja októberre esett, amikor már viszonylag hűvös a víz. Ilyenkor  a nimfával ügyesen horgászók tudják a kényesen evő péreket eredményesen megfogni. Az olyan megrögzött szárazlegyesek, mint én, 20-as 24-es kis CDC-vel próbálkozhatnak  8-as, 10-es előkével, de ez inkább szórakoztató, mint eredményes peca.

A pér állomány évről évre változó, de ettől függetlenül a víz igazi szárazlegyes „péres” víz

Tavasszal-nyáron nagyobb parachute-okra is jobban feljönnek a pérek, és persze a pisztrángok is. A folyó két úgynevezett revírre van osztva. A felső több kisebb részből összeálló C&R revír, az alsó pedig a killer szakasz, ami onnan kapta némi éllel a nevét, hogy innen  haza lehet vinni néhány halat, amit a helyiek persze  meg is tesznek. Ezt nem kritikaként írom, hisz teljesen rendjén való a dolog. Egyébként nem is baj, ha elvisznek halat, hiszen tényleg nagy a folyó halállománya, részben a jó szaporulat miatt, másfelől meg a telepítések révén.  Így legalább frissül  az állomány.

A reggeli pára, vagy borongós idő nem akadály, pérezéshez talán jobb is, mint a ragyogó napsütés

Horgászat előtt érdemes tanulmányozni az időjárási viszonyokat. Szélben, esőben például nem élmény a vízen lenni. Persze ez máshol is igaz, de a Sanon különösen nehéz szélvédett helyeket találni, hiszen egy kifejezetten széles folyóról van szó. Ha mégis ilyen helyzetbe kerülünk, nem marad más lehetőségünk, mint a lengyel ételek és italok behatóbb tanulmányozása. Aki hazai ízekre vágyik, ehet a Gawra panzióban rántott sajtot, amit Virág Zoli tanított meg a szakácsnőnek. Egyébként annyira finom sajtot használnak, hogy nekem például jobban ízlik, mint az itthoni.

A szervezők az első San verseny díjkiosztásán

A versenyekre visszatérve úgy látom, egyfajta kohéziós erőt jelentenek a műlegyezők egy része között. Rengeteg olyan ismeretség, barátság született – például a Sanon – amelyek nem feltétlenül alakultak volna ki egyébként. Akik  kezdő legyesként  mennek ki a Sanos versenyre, rendszerint sokat tanulnak ebből a néhány napból.

Bogarászás a két forduló között – a közös tanulás

Mivel a műlegyes pecához egyfajta képességre is szükség van, vagy mondjuk úgy rátermettségre, ez gyakorlatot igényel, és ezt a versenyzés hatékonyan fejleszti. Vagy legalábbis a közeg, mikor együtt van 30-40 legyes, és mindenkivel lehet beszélgetni.

Este a fonóban

Esténként a vacsora utáni légykötések is jó programok, sőt még hasznosak is, ha eddig nem volt olyan legyünk, amivel mások aznap aprították a halat.

Szóval jó hely a San, aki még nem volt, annak jó szívvel ajánlom, hogy látogasson ki.