Írások

Medermedvék Horvátországból, NiNi gájdolásával… (A Kanál-élmény)

Sokat hallottam már erről a nehezen legyelhető, rendhagyó csatornáról, meg a benne élő, elvadult pisztrángokról. Régóta szerettem volna tenni egy próbát a “Kanál”-on. Akkor is, ha nem igazi hegyi vízfolyásról van szó.

DSCN5339

A közeli Drávából, egy erőmű duzzasztójának tározóteréből bőven és folyamatosan szivárog át a víz, a folyó természetes medrét alkotó sóderágyon. Ezt a fakadó vizet hivatott irányítottan levezetni ez az ásott csatorna. Néhány kilométeren át halad a tározó töltésével párhuzamosan, majd eltávolodik tőle, végül egy jókora vargabetűt leírva, az erőművet megkerülve, az alatt visszaömlik a Drávába. A víz a kavicságyban lehűl, télen-nyáron 10 °C körüli a hőmérséklete, és oxigéndús – ideális élettér a hegyi vizekre jellemző faunának. A halakat szinte kizárólag pisztrángfélék képviselik. Főleg szivik, illetve akad néhány egészséges, piros pöttyös sebes is. Szokták telepíteni, de állítólag itt még a szivárványosok is leívnak, szaporodnak (?). Tény, hogy sok apró ivadék úszkál a parti kövek csendeseiben.

IMG_2688

(Érdekesség, hogy a hideg víz ellenére NiNi régebben találkozott már itt teljesen tájidegenként ható pontyokkal is, BTomika meg valami ívó kárászokat emlegetett… Lehetséges, bár szerintem, ezek csak amolyan átutazó “szellemhalak” lehettek – legalábbis most egyáltalán nem ütköztünk velük… ) Korántsem nagyhalas a peca, mivel (sajnos…) “kill” rendszerben működik a horgászat. 150 kuna a napijegy, és két halat is agyoncsaphat, akinek arra van ingere (…), így a zöm a mérethatár, azaz 30 cm közeli. Azért egy kis melóval, és célzott keresgéléssel el lehet csípni egy-két darabosabb, 40-50 centis példányt. Ezeket hívja NiNi találóan, “medermedvéknek”. Döbbenetesen erősek az itteni halak. Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy még az arasznyi apróságokat sem lehet csak úgy feltépni #3-as cuccal. A nagyobbakat meg pláne nem… Megakasztásuk után úgy rohangálnak, meg ugrabugrálnak, hogy ilyet én még egyik általam horgászott szalmonidás vízen sem tapasztaltam! De még NiNit is megfuttatta egyik-másik…

DSCN5345

Megtalálni a nagyokat könnyebb, mint megetetni. Ha sikerül, nem mindennapi élménnyel gazdagodik az ügyes kezű, vagy éppen szerencsés legyes.

DSCN5353

Már az előzetes infók is bőven elegek voltak ahhoz, hogy rákattanjak a dologra, és boldogan vállaljam be a MÁV fantasztikusan összeállított menetrendjének köszönhető megpróbáltatásokat, illetve a Hatvan környéki pályamunkák miatt vonatpótló autóbuszocskázással kalandossá tett, oda-vissza összesen majd egy teljes napot igénybe vevő tortúrát, hogy Pestre keveredve csatlakozhassak Németh Istvánhoz, aki volt olyan szíves, hogy meghívott és elvitt magával, a soron következő kirándulására. KÖSZÖNÖM NINI! További három és fél óra autózás után, Letenyén átléptük a horvát határt, és rövidesen már az áhított víz partján lestem, hogy gájdom hogyan szereli az ide való, hosszú évek alatt teljesen kiforrottá alakított legyes-montázsát. Ezt most, mentorom hozzájárulásával megpróbálom leírni… A meghorgászott néhány százméternyi szakaszon trapézszelvényű, mély vizű (1,4-1,7 m) a csatorna, erős sodrású, de nem habos, csak enyhén fodrozódó a felszíne. Kristálytisztán átlátszó, így a mélysége ellenére simán lehetséges nimfával keresgélős, látott halas pecát tolni. Ugyan napközben voltak szedések (centis, koromfekete sedge-ek rajzottak nagy számban, ezeket ették a pisztrángok), sőt fogtam is szárazozva egy féltucatnyit fél óra alatt, de mert csak az apraja emelkedett (25-28 centiig), hamar felhagytam a kísérletezgetéssel. Látszott, hogy nem ezt kell erőltetni. A halak többsége – köztük a nagyobbak is – lent voltak az akadós-zöldséges-sóderes fenéken. Amikor beálltunk a dobáshoz, rendre áthúzódtak a kb. 15-18 méter széles csatorna túlsó harmadába, a szemközti part rézsűjének lábához. Ott már megnyugodtak, és rövidesen eszegetni is kezdtek. De jobbra-balra, illetve fölfelé, max. néhány centit (vagy annyit sem…) voltak hajlandóak kimozdulni a kajáért. Nagyon precízen kivitelezett, teljes kontroll alatt tartott csalivezetést igényelt, hogy pont a hal orra elé kerüljön a motyó. Ehhez NiNi hosszú monofilos, külső súlyozott, egyszem mikronimfás technikát alkalmaz, már jó ideje. Mivel az erős felszíni áramlás csak elhúzná a vastag legyes zsinórt, azt nem is használja, egyszerűen feltekeri az orsóra. Végéhez 4-5 bothossznyi, fluosárga 16-os monofilt applikál, amihez 40 centis, kétszínű, szintén 16-os monó jelzőt köt. Ezt vízmélységnyi 14-es követi. Erre teszi az általa készített spéci, ólmozott forgót, amibe 60-80 centi 12-es tippetet erősít. Itteni legyei aprók, viszonylag egyszerűek. 16-18-as jighorgos, 2,4-2,8-as arany-, réz-, vagy éppen fekete tungifejes, UV narancs spotos fácánfarok, meg CDC galléros nimfák.

DSCN5371

Igyekeztem leutánozni a módszerét. A szerelés gyorsan ment, hiszen “házigazdám” előre elkészített, komplett előkékkel ajándékozott meg… Legyek tekintetében viszont nem engedtem a csábításnak, konokul csak sajátokkal vagyok hajlandó pecálni, ezért nem fogadtam el a jó szívvel felajánlott potyát…. Nekem egy 16-os jiges, 2,8-as csillogófekete tungifejű, fekete cérnatestű, vékony szürke drótbordás perdigon adta a legtöbbet.

DSCN5401

Amivel barátkoznom kellett, az a cucc dobása és a megfelelő prezentálás volt. Mint írtam föntebb, a legyes zsinór nem játszott, a monofilból húztunk le annyit, amivel elérhettük a kívánt távolságot. Majd a bothossznál rövidebb zászlóval, egy rollozó mozdulattal indítottuk a dobást, 45°-ban fölfelé (vagy még följebb – a kiszemelt hal helyzetétől függően). A levegőben lévő miskulanciát egy belehúzással meggyorsítottuk, ezzel lőttük utána az előre lefejtett monofilt a kint lévő zsinórnak. A dobáshoz a súlyt – legyes zsinór híján -, az ólmos forgó adta. A dobás végén tuck cast- szerűen, a zsinór alá fordítottuk a nimfát. Erre azért volt szükség, mert ha nem így tettünk, ha feszesen kiterült a motyó, akkor a túlsó oldali sekélyben lévő apróságok egyből rácsimpaszkodtak a vízbe esőre. Nyilván nem az volt a cél… Amint vizet ért a jól dobott nimfa, magasan tartott bottal megemelve – de még nem húzva (!), annyira tartottuk feszesen a zsinórt, hogy ne feküdjön laza zsinórrész a felszínen, ugyanakkor a nimfát mihamarabb le kellett “tolni” a fenékre… Miután ez megtörtént, úgy vezettük a botot, hogy együtt haladt a sodródó zsinórral és a fenéken kicsit lemaradva haladó nimfával.

DSCN5389

Na, ez nem csak leírva volt bonyolult, erre rá kellett (volna…) éreznem! Hogy jól csinálom-e, azt abból tudtam, hogy rögtön megvolt a kinézett hal is, ha megfelelő volt a csalivezetés. Természetesen, NiNi jóval többet, 3-4-szer annyit fogott meg, mint nekem sikerült, pedig én sem keveset taperoltam össze. Nem irigységből mondom, hanem mert jól megmutatja a legyes és legyes közti kontrasztot… :)

DSCN5395

Sokat sétálva, meredek töltésoldalon ácsorogva, gazos partról, néhol fák lombjaival borított partszélből kellett dobni a szokatlan cuccot. Nem volt egyszerű, ám annál kimerítőbbnek bizonyult. A nap végén, kellemes fáradtságtól zombizva csak annyit nyilatkoztam – és ezt továbbra is fönntartom…-, hogy igazi “küzdősport” az ilyenfajta műlegyelés.

DSCN5380

De megéri vesződni vele, mert szerintem, ha egyáltalán meg lehet valahogy tanulni JÓL vezetni a nimfát, akkor azt így lehet. Ehhez meg ideális pálya a “Kanál”. “Nekem ide még mennem kell!” …minden szempontból…

Zárásként egy rövid videó!