Műlegyezés

 

TITUS POPOVICI

Fordította: Bereczki Gábor (2014)

A feledés folyója

Pont tizenegy év, sok vidám pásztoróra kell,
hogy pisztránghorgásszá válj, mondják az angolok.
Egyetemen, szentírásokból gyorsabban nem
tanulhatod, úgy sem, ha rá költöd vagyonod.

Horgászsámán, vízibohém szavát figyelik
kékszemű lordok, s puccos újgazdagok, mégis:
Pont tizenegy tanév kell drága komám ahhoz,
hogy pisztránghorgásszá válj, vélik az angolok.

Galócával álmodsz, horgod medermélyt kapar,
de felébredsz s csak kárászt fogsz; rájössz majd hamar:
Sok a meghívott, de kevés a kiválasztott,
ki szügyig vízbe gázol, s végre pisztrángot fog.

Kell tizenegy kemény év; tudják az angolok.

 

Legyező horgászok távcsövön keresztül

Bakács Tibor Settenkedő, 2013. január. 28.

Különös örömömet lelem, ha legyező horgászokat hallok beszélgetni egymással. Lényegében nem értem a beszédüket, kb. harminc százalékban használnak olyan szavakat, amiket én is ismerek, de ettől még izgalmasabb. A költészetre emlékeztet, ahol a szerző nem szégyell kitalálni szavakat, csak hogy jobban hangozzék a sora, ne bicsakoljon meg a versláb. Mindent mernek, és tesznek, történeteik sokkal jobbak, mint amivel Columbo felügyelő szédít minket. Nincsenek egyedül, hasonló mód érthetetlen nyelvet használnak a hajósok, a repülőgép irányítók, a kőművesek, a juppik.

Amikor túl vagyok a szavak érthetetlen, de mégis kedves zenéjén, megérzem mögötte a szenvedélyüket. Igen, azt a mértékű izzást, amivel Othelló megfojtotta a feleségét, amivel Leonidász háromszáz emberével elharapta a perzsák torkát, amivel Oedipüsz megkívánta saját anyját. Nem valószínű, hogy normálisak, de erről nem ők tehetnek, hanem a világ, amely elhagyta korábbi lakóhelyét, a vizet és tengereket.

Legyező horgász bárkiből lehet, de mégis kevesen vannak. Ahogy Jézus mondja, sokan vannak a meghívottak, kevesen a választottak. Itt nem tudom, ki választ? A lazac, a menyhal, vagy az iszapi harcsa dönt-e arról, hogy ki alkalmas magát kínozva a vízben szobrozni? Vagy a társadalom löki ki szélre azokat, akik nem boldogok a szárazföldön? Mindegy, hogy mivel keresed a kenyered. Lehetsz jól nevelt, vagy tahó, a legyezés átalakít téged ufóvá, és ezek után csak abban bízhatsz, hogy magányos örömöd nem válik a bulvár címlapok sztorijává. Ha női társad van, megérti, hogy ketten vannak a buliban. A hal és ő. Ha barátod van, azt, hogy csak a második lehet. Amíg nem látod meg a pikkely nyálkás fényében az égbolt arany tükröződését, addig a hal számodra puszta étel.  Vízi állat. Blaszfémia. Még ha kóser is. Vallási szimbólum.

Ugyanakkor nem bíznék meg feltétlenül bennük, mert mint a heroinisták, képesek lennének bármit feláldozni azért, hogy minőségi csalijuk legyen. Mindig erről beszélnek, holott nem mindegy ez akkor, ha úgyis meghalunk? Vagy a Mennyországban is vannak legyező horgászok, akik lelkeket halásznak? Az biztos, hogy ehhez érteni kell, nem elég hozzá a marketing, mint a politikában. Nem elég, ha úgy csinálsz, bele kell örökösen lépned ugyanabba a folyóba, amibe elvileg kétszer sem sikerül.

Néha azt hiszem, hogy a halak velük álmodnak. Ha már egyszer úgysem úszhatják meg.

Kérészek

A pápua  és a műlegyek

Bodolai László, 2013. január. 21.

Mindenkinek megvan a maga története, miiért volt érdemes a műlegyezésbe belefogni, és mit kapott ettől a csodálatos sportágtól. Mint ahogy nekem is: jó pár éve a mongol sztyeppéken bolyongtunk a legendás taimenre vadászva.

Csak kettőnknek volt klasszikus műlegyező jelmeze: rajtam kívül Péternek, a profi legyezőhorgásznak. Egy gyönyörű folyóban kapkodtuk ki a hatalmas péreket és a lenokokat,  amikor a világ legképtelenebb teremtménye bukkant elő a semmiből, és kezet nyújtott Batchuknak a mongol vezetőnknek, aki divattervezőnek tanult annak idején Magyarországon, majd tört angolsággal bemutatkozott:

- Cohn Digan vagyok.

Batchuknak elakadt a lélegzete a látványtól. A fekete, alacsony, sajátos arcfelépítésű férfi öltözéke is egyedülálló volt. Egy otromba, fekete cúgoscipő-szerű bakancsot viselt világos, bő vászonnadrággal és kockás inggel. Hátán aranymosó tálat cipelt.

-  Kis vodka, Mr. Cohn?  – invitálta Arbat, a fotósunk. Mi járatban errefelé?

- Geológus vagyok – felelte Cohn Digan – aranyat és olajat keresek egy ausztrál cég megbízásából.

- És honnan jött, Mr. Cohn?

- Az egyik csendes-óceáni szigetről származom.

- Csak nem Pápua Új-Guineából? – találgatott Arbat a fotós.

- Igen, pápua vagyok, és egyetemi tanár – húzta ki magát Cohn Digan. – És maguk mit keresnek itt?
- Horgászunk, és taiment akarunk fogni – kapcsolódott be a beszélgetésbe Péter, a profi légyhorgász.

- Az meg mi? Sohasem hallottam ilyen halról – érdeklődött Cohn Digan a pápua geológus, közben a horgászbotokkal és a műlegyekkel ismerkedett.

- Az egy óriás pisztrángfajta, egérrel lehet fogni. Akár ötvenkilósra is megnő.

- Ilyenek nálunk is úszkálnak a hegyekben. Gyertek el horgászni egyszer, vendégeim vagytok! – invitálta a társaságot a pápua geológus.

Cohn Digan a pápua aranyásó akkor eltűnt, majd egy mongol településen, Toszomcsengenben találkoztunk vele.

Az utcán folyamatosan hangosbeszélő szólt, buszindulásokat és egyéb közérdekű információkat közölt egy recsegő női hang. Hirtelen egy kisebb csoportosulás zsivaja nyomta el a hangszóró  információit, néhány idősebb nő és a hozzájuk tartozó gyerekhad áfonyával, bogyókkal és krumplival dobált átkozódva egy fura alakot.

- Nézzétek már, Cohn Digan, a pápua geológus és egyetemi tanár! – kiáltott fel döbbenten Péter.

- Azt hiszik a nomád öregasszonyok, hogy a pokolból kiszabadult démon -  fordította a zsivajt Batsuhk. Mentsük ki gyorsan!

- Tényleg van benne valami ördögszerű ? közelítette meg a helyzetet vizuálisan Arbat, a fotós, az ulánbátori buddhista templomokban pont ilyennek festették le a démonokat.

Batsuhk odafarolt a tömeggé duzzadt csoport mellé a Toyotával, és elhesegette a vénasszonyokat. Cohn Digan, a pápua egyetemi tanár és kincskereső hálásan pislogott.

- Magukkal maradnék, amíg visszaérnek Ulánbátorba, ha lehet – fordult hozzám, miközben az áfonyafoltokat próbálta letörölni az arcáról.

- Ez a harmadik alkalom, hogy megdobálnak, egy sofőr sem mer már elvállalni. Már azt hittem, gyalog kell visszamennem, a nagyobb településeket elkerülve, bár a jurták környéke sem biztonságos, egyszer rámeresztették a kutyákat.

Cohn Digan később állítólag neves műlegyező horgásszá képezte magát Pápua Új-Gunieában.

Azóta minden vágyam, hogy meglátogassam. És már csak ezért az élményért megérte, hogy annak idején műlegyező botot vettem a kezembe egy szlovák folyócska mellett.

Toszomcsengen