Írások

Sebes szösszenet

A babilóniaiak úgy gondolták, hogy az istenek nem számolják bele az életbe a horgászattal töltött időt… Igazán szép gondolat… Kérdés, hogy a “mai” világban érdemes-e egyáltalán sokáig élni? És nekünk horgászoknak érdemes-e hosszabbítani egyre kevésbé halszagú életünket??? Ki tudja… Ezt a kérdést feszegessék csak a sumér filozófusok… Viszont számomra létezik egy hely, ahova ha sikerül elbújjak a világ elől, úgy érzem mindennek van értelme… A “hol” bizonyosan, de bízom benne, hogy a “miért” is ki fog derülni horgászpályafutásom egyik legemlékezetesebb néhány percének felidézéséből…    

Sebes-Körös, nyári vízállás

Sebes-Körös, nyári vízállás

Szóval… július van. Forróság. Derékig állok a hűsítő Sebes-Körösben és a kedvenceimre, felszínen portyázó domolykókra “vadászom”. Sajnos nem könnyíti meg a helyzetemet mínusz 1,25 dioptriám, ugyanis polárszemüvegem lencséje semmilyen… vagy pluszos, de semmiképp se mínuszos… úgyhogy vagy kifolyik a szemem a napfénytől, vagy alig látok… “Szerencsémre” a 183 faktoros napolaj már kb. két órával ezelőtt lekopott az arcomról, így az orrom színezetileg úgy fog kinézni, mint egy jól beérett macska-pöcse paprika… Mindegy… Szépen, lassan gázolok. Inkább csak úgy gázolgatok… Persze mindenhol folyik rólam az izzadtság… törölgetem magam.

Alacsony vízállás a magasból

Alacsony vízállás a magasból

Nézelődök. Cserélgetem a szemüvegeket… azokat is törölgetem… csalit nem cserélgetek, mert konkrét elképzelésem van: az egyik favorit darázsimitációmmal szeretnék termetes domolykót fogni. Ha törik, ha szakad! (Te jó ég… ezt inkább vegyük úgy, hogy ki se mondtam!!!) Őszintén szólva annyira meleg van, hogy fel-felmerül bennem a kérdés, vajon normális vagyok-e, és miért nem volt elég az a pár kisebb példány, amiket reggel fogtam? Mostanra már rég hideg sört szopogathatnék, és a tegnap esti vb meccsek ismétlését nézhetném a hűvös lakásban.  Első kérdésemre rögtön meg is kapom a választ, miszerint nem vagyok normális, mert akármennyire is tűz a nap déli tizenegy órakor, valahogy akkor is felemelő érzés itt koslatni ezen az érintetlennek tűnő, vadregényes vízen.

A halak a hűvösben

A halak a hűvösben

És mintha megjutalmazott volna a Jóisten őszinte, folyót dicsérő gondolataim hallatán, meglátok egy lassan, komótosan úszkáló domolykót… hatalmas példány… legalábbis remélem, hogy nem egy elszabadult hínárfoltot hiszek kapitális halnak dioptriamentes, karcos napszemüvegemben… Még messze van, lőtávolon kívül. De közeledik. Lassan, de biztosan. Igen… ez egy domi! Az még kérdéses, hogy bogarászik é, vagy csak unalmában kóricál a szinte kristálytiszta vízben, de gyönyörű látvány, akárhogy is van. Nem tudom, ki hogy van vele, nekem az szokott lenni az első gondolatom mikor meglátok egy jól megtermett, mohos hátú jószágot, hogy ezt a halat a Jóisten kétségkívül nekünk legyező horgászoknak teremtette. A második viszont rögtön az, hogy biztosan pokolra kerülök, mivel horgászbot van a kezemben és komolyan szándékozok horgot akasztani a szájába pusztán önző kedvtelésből. Persze a nulladik gondolatom mindig a már említett “miért nem szűretlen búzasört iszogatok a légkondis szobában”, de ez most nem tartozik ide, mert lassan lekések a halról… Ahogy közelebb ér megszűnik minden körülöttem, nem érdekel se a hideg sör, se a Dalai Láma, csak arra összpontosítok, hogy dobásom pontos legyen! Valahogy pont a domolykó orra elé kellene pottyanjon a darazsamnak. Nincs másik lehetőség, úgyhogy meditatív állapotba hozom magamat. Akarom azt a halat! Lengetek párat. Eleresztem… plutty. Hát, mondjuk nem pont oda terveztem, de összehasonlíthatatlanul jobb, mintha feldobtam volna a szemközti fűzfára… vagy a mögöttem lévőre… (volt már ilyen…) Ééés… Észrevette! Halam elindult a csali felé! Istenem, csak nehogy elkezdje mustrálgatni, meg szagolgatni, mert akkor biztos kiszúrja még az alkoholos filc márkáját is, amivel a darázsmintát rápingáltam a légyre! Odaér! Ezt nem hiszem el!!! Szagolgatja!!! Pulzusom 140, vérnyomásom -140! Csak hogy statisztikailag rendben legyek! “De miért kell azt szagolgatni!!??? Mi vagy te, kutya???!!!” És amint ezt végiggondolom, nem hiszek a szememnek… a domolykó egyszer csak lehörpöli a sodródó darazsamat… Annyira meglepődök, hogy akasztani is majdnem elfelejtek. Belehúzok, ült! Ez az! Rögtön érzem, jó hal lesz. Megpróbál gyorsan bemenni a partmenti bokrok alá, de valahogy sikerül visszafordítanom. Érzem, hogy nagyokat rúg, és forgolódik a víz alatt… Ilyenkor mindig áttérek az “összistenhitre”. Allahtól kezdve a guadeloupei Szent Szűzön át mindenkihez elkezdek fohászkodni, hogy a 18-as tippet nehogy elszakadjon. Pedig el fog… ha belemegy abba a hínárfoltba ott, biztos elszakad!!! Úgy érzem, annyi esélyem van megállítani, mint világrekord galócát fogni mikronimfával Körösszakáll fölött a bukógátnál… Aaaajjj… Lécci neee!!! Ráadásul ott jó kettes víz van, ha nem is szakad el rögtön, hogy szedem ki onnan??? És, akkor ki hiszi ezt el nekem??? Sokszor én se hiszek magamnak, hogy miket fogok, amikor egyedül megyek horgászni, nemhogy más! Szóval már majdnem imára kulcsolom a kezem, mikor a szépséges halam elkerüli kirohanásának célpontját és a nyílt víz felé veszi az irányt. Szerény véleményem szerint világbajnokokat megszégyenítő mozdulatokkal terelgetem a zsákmányt. Azért van még benne spiritusz, igazi erős, gyors folyásban nevelkedett, vadvízi domolykó! Sikerült mindentől megmenekülni, a környéken se akadó, se hínár, és végre felfekszik a vízre… Na, és ekkor… ekkor elkezdtem magam nagyon irigyelni… már láttam lelki szemeim előtt, ahogy a fórumra feltöltött képem nézettsége eléri a 48-at, irigykedő, gratuláló kommentekből is kapok vagy hármat-négyet.

Darázs

Darázs

Nincs is ennél jobb érzés… talán a Panthenol hűsítő hatása, amit este az arcomra kenek. Azért még az utolsó métereken halam megpróbálja a lehetetlent, de imáim meghallgatásra találtak, az előkém az utolsó pillanatokban bemutatott fejrázásoknál is bírta a kiképzést… köszönöm Brahmá!!! Kezembe veszem a halat, de óvatosan fogom, nehogy kiugorjon a kezemből miközben megszabadítom a horogtól. Nem is szákoltam, mert mire kiszenvedtem, eléggé elfáradt.

48

48

Ha vízben állok, nem szoktam merítőzni. Szerintem egy határozott tarkónragadás kevésbé kellemetlen a halnak, ráadásul a hálóba tereléssel sokkal több nyálka lejön a testéről, ami nem túl egészséges. Később a kórokozók könnyebben megfertőzhetik, arról nem is beszélve, hogy fizikailag is sérülékenyebb lesz… Kiterítem a mellettem lévő óriási hínárfoltra… Kicsit megsajnálom, ahogy magatehetetlenül, kiszolgáltatottan tátog… Valahogy mégis jó érzés kerít hatalmába. Nem tudom, hogy az ősi zsákmányszerzési vágy kielégülése során felszabadult endorfin, a kegyelem gyakorlásának esetleges hatása, vagy a mérhetetlen önelégültség az oka, de jól vagyok. Ugyan eddig négyezer forint volt ez az út (amennyiben nem trafipaxoltak le a rendőrök Komádi határában), bőrrák közeli állapotba égett le minden testrészem, ami kilóg a vízből, könnyesre marta a szemem a belefojt izzadság-napolaj keverék, agyoncsípett a csalán mire beevickéltem a vízbe, de kifejezetten jól vagyok. Örömmámorom közben megpróbálok életet lehelni halamba. Finoman fogva tartom a sodrásba, hogy visszanyerje erejét. Hopp, egy csapás, és már úszik is… Mosolyogva nézek utána, ahogy beáll egy hínárfolt mögé, majd egy erőteljes farokmozdulatot követően eltűnik a mélyebb víz irányába. Kifújom magam… nemes küzdelem volt. Talán pár percre más emberré lettem… Megszűnt létezni a jelenkor minden rossz és még rosszabb vívmányával együtt… csak a madarak hangja, a szél zúgása, és szeretett folyóm surranása hallatszik… összekapcsolódtam a természettel, az élettel, önmagammal… Boldog vagyok. Leülök egy bedőlt fa törzsére a parton és nézem még egy kicsit a vizet az árnyékból… valahogy nincs kedvem már horgászni. Amiért jöttem meglett: fogtam egy szép domolykót a kedvenc csalimmal. Ráadásul ennél többet is kaptam… örömet, békét, nyugalmat… ha kívánhatnék hármat, azt hiszem, ezeket kívánnám egész életemre. És ráadásnak még egyet… hogy a Sebes-Körös örökre maradjon meg ilyennek… vadnak, tisztának… és “mindigre” az enyémnek…

Ámen.