Németh „Nini” István barátom azzal a hírrel hívott valamikor decemberben, hogy File „Bogarak Atyja” István (Aka Bogaras Pityu), egy időre otthagyja a steelheadeket, illetve a tokokat és hazalátogat. Ha már jön, persze legyezni is szeretne.  Nem sok víz volt nyitva, így egy boszniai, egészen pontosan egy ribniki horgászatot terveztünk. Mivel az élet nem egy habostorta, így nem minden Bogaras tudott ott lenni, de öten csak összejöttünk (Pityu, Nini, Mara, Muki és jómagam). Péntek hajnali egyórai indulás után reggel 8 körül már ott is voltunk. A víz alacsony és tiszta, és persze halak mindenhol. Némi bohóckodás után a szállás tulaja sínre tett bennünket, aztán már haladtak a dolgok. Nem volt egyszerű, mert rajzás alig volt, így a nimfáké volt a főszerep: a 8-as, 10-es tipeten vezetett, 20-as fácánfarok, 1,5 mm-es fekete tungsten fejjel, fluo narancs gallérral, az apró helyi bolharákok, kicsi aranyfejesek adták a halat. Amikor rajzott valami, akkor 20-as, sötét testű cdc-kkel is fogtak a fiúk, illetve én ilyenkor 18-as quill testű spidereket dobáltam (úgy vezetve, mintha száraz lenne). Végezetül az alkonyatban streamerezve is jött a hal (fekete wolly adta a sebest, a fehér róka pedig a szivárványost).

A halak mennyiségére nem lehetett panasz, már ami jelenlétüket illeti, mert fogni elég küzdelmesen lehetett őket (azért tizendarabok estek minden nap). Pérből fogtunk nagyokat is (több 40+-os akadt, sőt, egy 50 cm-es is esett), viszont a pisztrángok mérete elmaradt a várttól (44-45  cm volt a legnagyobb). Megvallom őszintén egy dolog csalódás volt: lehet, hogy a szezon eleje volt és még nem szedték össze az elmúlt tél maradékát, vagy én szoktam el a Balkán ezen részétől, de a víz meglepően szemetes volt (főleg annak tudatában, hogy a forrás kb 3 km-re van).

A sötét részletet feledtette a helyiek kedvessége, a perfekt szállás, a jó szilvapálinka és hogy sok év után együtt horgászhattunk Pityuval.