Reggel indultam el a táborból a folyón lefelé, de hallal nem találkoztam. Egy szikla tövében fekszem, könyvet olvasok, körülöttem pézsmatulok csapatok kószálnak. Több mint 70 db-ot számlálok össze látótávolságra. Egy malac nagyságú szőrös kis borjú kíváncsian kerülget, az anyja békésen legelészik mellette. Egyszer csak feltűnik egy hatalmas bika, komótosan odalépked hozzájuk, majd felém fordul. Láthatólag nem tud mire vélni, talán kőnek néz vagy fűcsomónak, mindenesetre az érdeklődését felkeltettem. A könyvet becsukom, előveszem a fényképezőgépet, képeket készítek a púpos hátú öreg hímről. Leszegett fejjel lépked felém, kezdek nyugtalankodni, eszembe jutnak a neten látott videók a territóriumát védő, támadó tulokról. A távolság egyre csökken, elfutni már nincs idő, inkább a mozdulatlanság taktikáját választom. A taktika nem jön be! A bika tovább közeledik, már nincs 5 m sem köztünk érzem, valamit csinálnom kell. Villámgyorsan felpattanok és beugrom a szikla mögé. A bika megáll, rám bámul, láthatólag nem tudja mire vélni a dolgot. Gondolkozik egy percet és továbbcammog.
Közeledő pézsmatulok bika. Vajon támadni fog?
Paradise Valley és a char
Nyugat-Grönlandon vagyunk, valamivel a sarkkör fölött, a Paradise Valley Nemzeti parkban mely az UNESCO Világörökség részét képezi. A magas hegyek övezte völgy mikroklímája egyedi, rengeteg inuit kulturális emléket őriz, teljesen érintetlen növény- és a vadvilággal, mindenféle emberi behatástól mentesen. Megközelítése nehéz és fáradságos, bejutni csak gyalogosan engedélyezett, helikopter és repülőgép leszállását megtiltották. Mi mégis eljöttünk ide az isten háta mögé, artic char-ra horgászni.
Ez a lazachoz hasonló vándorló szajblingféle a legészakibb területek lakója. A leghidegebb körülmények között érzi jól magát, annyira északra ahol már egyetlen salmonida sem él meg. Kisebb példányai megtalálhatók a mérsékeltebb égövben, de az igazán szép példányok ennél jóval északabbra, ember nem járta vidékeken élnek. Nyaranta felvonul ívni a folyókba, ívás után azonban nem pusztul el, visszaúszik a tengerbe. Teste pengeszerű, oldalirányban lapított nem hengeres mint a pisztrángé. Alapvetően ezüstös színű, olajzöld háttal, nászruhát öltve azonban a hímek kiszínesednek, testük a narancssárgától a tűzpirosig pompázik. Hófehér úszósugaraikkal impozáns látványt nyújtanak. Sportértékét hamar felismerték, elsősorban Kanada legészakibb tartományaiban horgásznak rá. Pergetve és legyezve egyaránt jól fogható, igaz horribilis összegekért.
Régi álmom az artic char, az egyik legszebb hal amivel találkoztam.
Terveink
Hármasban indulunk útnak. A terv, hogy 3 hétig leszünk terepen, teljes önellátásra rendezkedünk be, étrendünk bázisát a halra alapozzuk. A lehetőségeink limitáltak, a 20 kg-os csomag mellett 8 kg lehet a kézipoggyászunk. A felkészülés hónapjai alatt számtalanszor átgondolom a lehetőségeket. Mivel mindent a hátamon kell cipelnem, nem hibázhatok. A legyező horgászfelszerelés mellett kipróbált technikai ruházat kerül a hátizsákba. Alapvető élelmiszereket itthon szerezzük be, fűszerekkel fogjuk feldobni a hal és gomba bázisú táplálékunk. Biztonsági tartalékunk rizs, leveskocka, két rúd téliszalámi és néhány csomag tésztaleves. Fényképezőgép, kamera, GPS és műholdas telefon alkotja a technikai részt, a vadállatok ellen hangdudákkal és jelzőrakétákkal készülünk.
Több átszállásos repülőút, majd hajózás után sebes sodrású folyónál tesz ki minket vezetőnk. 3 hét múlva ugyanitt vesz fel minket. Egy napot akklimatizálódunk, pihengetünk, horgászgatunk a nagy gyalogtúra előtt.
Gyaloglás a tundrán
Másnap elindulunk. Keskeny vadcsapán haladunk felfelé a folyó mentén, mely egy nagyobb tóból ered. A terep nehéz, lassan haladunk. Dimbes-dombos sziklavidék, és tocsogós, zsombékos mocsarak váltják egymást, süppedős, tőzeges talajjal. Mindenfelé apró patakok, vízfolyások. A súlyos hátizsák és a nehéz terep sokat kivesz belőlünk, többször kell megállnunk, mint gondoltuk. Rövid pihenőkkel szakítjuk meg a gyaloglást, a zsákokat már nem vesszük le hátunkról. 10 óránál többet nem bírunk naponta gyalogolni, hullafáradtan esünk be a sátorba esténként. A tavakat elhagyva egy hegy nyergére kaptatunk fel, melynek a másik oldalán már beértünk a völgy elejébe. Egyre több a vad. Főleg tulokcsapatok, nyulak, de nyomunkba szegődik egy kis rénszarvasborjú is. Izgatottan futkározik körülöttünk, szüleit talán vadászok ejtették el. A második nap értünk be a völgybe, lefelé haladunk tovább a folyó mentén az egyre szűkülő csapákon. A gyaloglásból úgy érzem egy életre elegem lett. A két napra tervezett út helyett a 3. nap délutánján végre megérkezünk. Tábort egy kis szigeten verünk, törpefűz bokrok védenek az állandó széltől. A szigetet körülvevő folyóágakban kisebb csapatokban úszik felfelé a char, nem jelent gondot megfognunk a vacsorát.
Utunk csodálatos tájakon vezetett keresztül
Mindenfelé vízfolyások a legtisztább ivóvízzel
Az út ami a semmibe vezet?
A horgászat nehézségei
A horgászat teljesen máshogy alakult mint amire készültem. A beszámolókat olvasva, képeket látva alapvetően kétféle szituációra számítottam, a streamerezésre és a szárazléggyel történő horgászatra. Rengeteg streamert kötöttem, vittem lazaclegyeket, többféle rákimitációt. A rovarvilágról nem találtam információt így csak sötétben tapogatóztam. Felkészültem nagy szárazlegyekből, voltak nálam tegzesek és hopperek számítva arra, hogy lesznek szöcskék és sáskák. Na ezek közül semmi sem működött. A halak semmire sem mutattak érdeklődést. Ez jelentősen megnehezítette a horgászatot, az első kudarcok után lehetetlennek gondoltam a halfogást. Ezek a halak egyáltalán nem táplálkoztak, gyomrukban semmi sem volt. Egyedül a kisebb, fél kg körüli halakban, melyek még nem úsztak ki a tengerre, volt néhány apró tegzeslárva.
Idővel rájöttem, milyen legyek működtek, néhány apró nimfával, kék nedvesléggyel, tegzeslárva és halivadék utánzattal meg lehetett fogni őket.
Az első napokban a 0,20-as tippet még elegendő volt, de néhány nap után 0,18-ig kellett finomítani, hogy kapásig jussak. A küzdelem így már igazán kétesélyessé vált, mert ezek a tengerben nevelkedett halak borzasztó erőben voltak és nagyon küzdöttek. Hosszú kirohanásaikban bőven lehúztak a backingből, nehezen fáradtak el, a jó legyeimet hamar letépték. A vékony tippet mellett a leader hosszát is növelni kellett, a szokásos 9 láb helyett 12-14 láb hosszúra. A totális dead drift (szabadon sodortatás) kellett nekik csak, ha kicsit megfeszült a zsinór és meghúzta a nimfát, már nem érdekelte őket. Emellett még erősen válogattak is, alig volt valami kedvükre való.
Egyetlen kis doboz nimfa volt nálam, többnyire súlyozottak. Mivel a sekély, növényes vízben azonnal összeszedték a moszatot, nem lehetett őket használni. A nagy halsűrűség miatt sok volt a külső akasztás is, ekkor egy jobb hal kifogására igen kevés volt az esély.
A körforgó viszont valami miatt irritálta őket, vadul támadtak rá. Ez volt a halfogó eszközünk, szinte minden halat meg lehetett vele fogni. A 4-es méretű, ezüst színű, Mepps Aglia, piros és sárga színű gyönggyel mindent vitt.
Az átlagméret 1 és 2 kg között volt, olajzöld hátú, ezüstös testű, nőstény charok. Kedvenceink a nagyobb narancssárgás-vöröses színű hímek voltak, ezeket próbáltuk szelektálni. A legnagyobb halaink 70 és 75 cm között voltak, de láttunk 5-6 kilós, brutális halakat is. Az utolsó napokban egy vörös színű, 80 pluszos halat akasztottam egy köves kanyarban. A folyó itt összeszűkült, a mélyebb vízből nagyobb sziklák álltak ki. Hosszas próbálkozás után végre sikerült megakasztanom egy nagyot a kék marabu nimfával. A hal messze kirohant, ugrált és a köveket kerülgette. Majdnem fél órán át fárasztottam, próbáltam utána menni, gázoltam át a folyón az egyik partról a másikra. Rutinos volt a hal, a kövek tövét célozta meg és a végére sikeresen be is ékelődött két szikla közé és elszakította a vékony zsinórt.
70 pluszos char
A nagyokat elengedtük, a vacsora kisebb halakból készült
Ezt láttuk polárszemüvegben
Élet a völgyben
Úgy éltünk a völgyben mintha a Serengetiben táboroztunk volna. Az állatok teljesen háborítatlanul éltek itt, nem is nagyon féltek tőlünk. A pézsmatulkok reggelente bejöttek a szigetre ahol laktunk, a sátorból hallgattuk röfögésüket. Volt, hogy a fűcsomót húzták ki a fejünk alól a sátor másik oldalán. Legelésztek a folyóparton, hűsöltek a vízben, a bokros területeken többször pár méterről riasztottuk fel őket. A vedlési időszak közepén voltunk, a bokrokról, kövekről lógott levedlett aljszőrzetük. Rénszarvasból már kevesebb volt, ezek nem engedtek közel. A lehullott agancsuk hevert lépten-nyomon, abból csináltunk kerítést a tábor köré. Grönlandon nem háziasítják őket, mint Észak-Európában, ellenben vadásszák és árulják a húsát. Sarki nyulat is sokat láttunk, a sarki róka pedig rendszeresen ólálkodott a táborunkban, elvitte a halfejet, csontokat. Színe fekete vagy ezüstszürke és meglepően kis vézna teste van, aranyos pofával. A végére már annyira megszokott minket, hogy akár kézzel is meg is tudtuk volna fogni. A szúnyogoktól nagyon tartottunk, a rövid nyári időszakban felszaporodó hordákról sok rémtörténetet hallottunk. A hideg éjszakák miatt azonban csak egy-két bágyadt példánnyal találkoztunk. Volt viszont egy apró, 1-2mm-es, foltos szárnyú légyféle, mely sok kellemetlenséget okozott. Szúrása nem fájt, általában észre sem vettük a csípését, éjszaka azonban hólyagosra vakartuk magunkat.
10 napot töltöttünk el a Paradise Valleyban, közben egyetlen emberrel sem találkoztunk. Végre mindenre elegendő időnk volt, gondolataink letisztultak, csak az itt és most kötötte le őket. Megszokott életvitelünk, a munkától stresszes hétköznapok elérhetetlen távolságra kerültek tőlünk. Estefelé hamar hűlt a levegő, ha bővében voltunk a fának, a tűzrakás volt esti programunk. Ahogy hűlt az idő, egyre többször láttunk sarki fényt, ilyenkor ráfagyott a pára a sátrakra. Mindenünk limitálva volt, az időnek voltunk egyedül bővében.
Egy év távlatából visszagondolva az utunkra, nem a viszontagságok, hanem a mérhetetlen, álomszerű nyugalom maradt meg bennem leginkább. A Paradise Valley szerencsére kellőképp elszigetelt ahhoz, hogy ne váljon horgász zarándokhellyé ezért biztos vagyok benne, hogy évtizedek múlva is ugyanilyen békésen fognak legelészni malacszerű kicsinyeikkel a pézsmatulkok.
A horgász expedíció részletes története, továbbá képek és videók a www.gronlandfishing.blog.hu blogon találhatók.
Óriás csiperke. Különféle gombákkal tettük változatosabbá étrendünket.
Esti ténykedés a táborban
Kíváncsi sarki róka
Tájkép tulokcsontvázzal