Most értem haza a Kállóról. A napi szokásos finom stressz után kellett egy órácska peca, s bár egy kis balinon kívül nem fogtam semmit kellőképpen letisztult a fejem, hogy ezt a kis irományt megszüljem. Bontok egy sört és nekifeszülök. Hol is kezdjem?

Szeretem a kűlegyes kupákat. Úgy érzem ezek soha nem voltak igazán klasszikus versenyek és remélem, nem csak én vagyok így ezzel. Az első ilyen kű alkalommal Katka olyan szabályt vezetett be, amivel erősen megosztotta ezt a kis közösséget és megalapozta a későbbi versenyek lelkületét. Az történt ugyanis, hogy ezen a versenyen nem lehetett használni az akkoriban legnépszerűbb és egyes esetekben már-már domis-legyes klisévé emelkedett műlegyet, a polibogarat, ezzel egyszerre korlátozva és ösztönözve a versenyzőket. Ez akkor is csak egy feladat volt, amit meg kellett oldani, ideologizálás nélkül. Nem legyes olvasóknak: ez nagy vonalakban olyan, mintha egy Tisza-tavi csukás pergető versenyen megtiltották volna a támolygót. Persze ahhoz, hogy egy verseny érdekes maradhasson, mindig változtatni kellett valahogy (mint azt a gyakorlat megmutatta ennek praktikus okai is vannak, hiszen az utóbbi 1-2 évben a  polibogár  nem igazán, vagy egyáltalán nem működik domolykóra a Körösön).  Katka aztán kitolta a verseny idejét 12 órára, volt, hogy a Kállóra kellett átvinni a bandát, ami bár csoda víz volt akkoriban, mégsem horgászható könnyen műlegyezve, valamint kitalálta az időszektoros értékelést, ami a térben szocializálódott legyeseknek érdekes versenyeket hozott, ugyanis nem a parton vannak jelölve a szektorok, hanem a verseny minden órája külön-külön értékelendő.

 A reggeli pálya

Ez a kis összecsapott bevezetőt mindenképpen szerettem volna leírni, mert egyrészt nagyjából tisztáztam mi is az a kűség, másrészt könnyebben érthető az idei verseny elsőre kicsit bonyolultnak ható értékelési rendszere. Idén az időszektorozás mellett a fogások értékét szorzószámokkal súlyoztuk, hogy a legyezve nehezebben fogható fajokra is megérje horgászni. Ez, mint a végén kiderült, ha nem is teljesen, de sikerült is.

Idén jó előre kijelöltük a verseny időpontját, de tudtuk, hogy a Sebes-Körös hűen önmagához, kiszámíthatatlan lesz. Így is történt. Bár három héttel a verseny előtt úgy látszott, beáll a kisvíz, ezt egy komolyabb 2-4 napos esős időszak rendesen összekavarta. A Sebesről azt kell tudni, hogy Romániában Nagyváradnál van rajta az utolsó gát, ami egyben kisvízi erőmű is. Mivel ez a folyó kis vízhozamú, ezért amikor fogy a víz fentről, elkezdik a felső vizet megemelni, majd elengedni így biztosítva a turbinák működését. A verseny pontosan egy ilyen időszak végén volt, így nagyjából 12 óránként változott, hogy éppen erősen apad, vagy erősen árad a víz. Elhalasztásról szó sem lehetett, már csak azért sem, mert előtte voltunk lenn és úgy ítéltük meg, hogy bár nehezebben, de azért lehet fogni a halat gázolva is.

 Partról

Pénteken már vártuk az első érkezőket, sőt, mire mi munkából szabadultunk, elintéztük még a kimaradt beszerzéseket (csülök, hagyma, sör) és leértünk Komádiba ahol a tábor volt, már páran túl is voltak a próbapecán. Ezután kezdetét vette a helyi pizzériában (később amikor többen lettünk, a táborban) a szokásos vízálláselemzés/előrejelzés, halfaunisztika, légymustra  aminek az lett a vége, hogy megállapítottuk, a víz magas és nehéz halat fogni – aztán, hogy ezt ki hogy ítélte meg már vérmérséklet kérdése volt.  Az este megérkezett a társaság nagy része és éjszakába nyúló vidámságba fulladt.

 A partközeli lapos részen reggel volt mozgás

Másnap korán keltem és kimentem a körösszakáli hídhoz megnézni, hogy történt e csoda az éjszaka. Hát nem történt. Egészen ijesztően magasnak tűnt a víz és bár 20 perces ottlétem alatt körülbelül 5 centit apadt, de így is látszott, hogy felesleges 7-kor kijönniük a fiúknak, mert gázolni még helyismerettel se nagyon lehetett. Nem volt más választás, eltoltuk a kezdést 9 órára, aminek az előző este elfogyasztott alkohol és a rövid alvásidő miatt a legtöbben kifejezetten örültek. Nevezés és a reggeli kávé után 9 óra előtt útjára indult a társaság. Azt tudtam, hogy legelőször a legfelső, híd alatti szakasz lesz gázolható, amit el is mondtam mindenkinek, ennek ellenére volt, aki máshogy taktikázott, lent kezdett balinra, amivel majdnem meg is nyerte a versenyt. A napközben történtekről elég keveset tudok, amit most le fogok írni az egyrészt a saját korábbi tapasztalataimból, másrészt a többiek elbeszéléseiből építkezik.

A 10 órás verseny ideje alatt végig apadt a víz, de részben gázolhatóvá, csak az utolsó 4-5 órában vált. Eleinte balinra volt érdemes próbálkozni, mivel  partról is sok helyen eredményesen horgászható és bizonyos helyeken elég sok 20-40 centi közötti hal rabolt. Később, ahogy apadt a víz többen próbáltak gázolva paducot, márnát csípni sajnos elég kevés sikerrel, pedig ezek mért hossza duplán számított a versenyben. Ami mégis a legérdekesebb volt szerintem az a domolykó horgászata. Idén, de már tavaly is érezhető volt, hogy kezdi kiismerni a domi a gázlós, legyes-pergetős horgászokkal járó zavarás jeleit. Nagyon vékony előkével, kis legyekkel, finom prezentációval kellett ügyeskedni, a bokor mögé odacsapott nagy szárazlégy szinte egyáltalán nem működik, sőt, a legtöbb esetben meg is ijed tőle a hal. Azt hittem domit lesz a legkönnyebb fogni, de ez egyáltalán nem volt így.

 Dél körül

Napközben próbáltam tartani a mezőnnyel a kapcsolatot, fel-fel hívtam őket, sőt délután én is lenéztem, még pecázni is tudtam egy kicsit a komádi híd alatt. Egyetlen, de szép domit sikerült fognom. Éreztem, hogy nem lesz túl sok fogott hal. Ekkor már főtt a táborban a jól bevált csülkös-savanyúkáposztás bab, ami lassan védjegyévé válik a versenynek, annak ellenére, hogy volt olyan év, amikor nem ez volt a szombati vacsora. Katka csinálta az elejétől a végéig és nyugodtan mondhatom az egyik legjobban sikerült főzemény lett, amit ezen alkalomból valaha csináltunk. Kíváncsian vártuk a beérkezők értékelőlapjait, amik nem kékültek a sok tintás írástól.

 A nyeremények

Juteszembe mérés: Itt nincs bíró és még csak párok sincsenek egymás mellé rendelve. Mindenki magának!!! mér és írja be a fogott hal hosszát az értékelőlapra. Becsületesség szempontjából ez egy tökéletes esemény és társaság. Az látszott, hogy két versenyző közt fog eldőlni az első hely. Donkó „Mada” Attila nagyon belenyúlt egy helyen a domikba és végig azokat abajgatva darabra a legtöbbet fogott. Balázs Zoli bár egyel kevesebbet fogott és ránézésre kisebbeket is, nem látszott mennyi lesz a vége, mert a főleg balinokat fogott, amik másfeles szorzóval szerepeltek az értékelésben. A gép megmondta. Nem lett elég  Mada sok nagy domijával szemben.

 A bajnok

Az eredményhirdetés után még sokáig beszélgettünk. Az biztos, hogy ez a társaság (amiből itt csak egy töredék volt) nagyon egyben van, annak ellenére, hogy különbözőek vagyunk és sokan küzdünk ilyen-olyan személyiségtorzulásokkal 😉

Köszönjük mindenkinek aki eljött, remélem jövőre is meg tudjuk rendezni a Kűlegyest.